„Én ellenállhatatlan szenvedélyt érzek a színészethez”

Nyitókép: Vígszínház

Az ember mindig igyekszik elkerülni az összehasonlításokat, de a Vígszínházban a hétvégén bemutatott Liliomfi esetében ez szinte lehetetlen. Nyilván nem az 1849-ben, állítólag mindössze két délután alatt megírt mű születése óta eltelt sok évtized feldolgozásaira gondolok, még kevésbé az 1954-es, Makk Károly jegyezte legendás filmre. Hanem arra a sokunknak alapvetést jelentő változatra, amelyet 2015-ben a Budaörsi Latinovits Színházban vitt színre ugyanez az alkotói csapat, azaz a tehetségét trióként azóta máshogy és máshol is – A nagy Gatsby, Ifjú barbárok, Szerelmek városa – bizonyító ifj. Vidnyánszky Attila, Vecsei H. Miklós és Kovács Adrián zeneszerző. Itt rögtön tennék egy kis kitérőt is, és javasolnám, hogy ha valaki bárhol belefutna a Bartók és Kodály barátságát mély értéssel-érzékenységgel kibontó Ifjú barbárokba, mindenképpen nézze meg; ha meg tudja nyitni magát az elsőre talán meghökkentő látvány és formanyelv előtt, egészen biztosan megrendítő és sokáig ható élményben lesz része.