„A legnagyobb színészek közé tartozott, a legszerethetőbb fickók egyike volt” – Rudolf Péter könnyeivel küszködve emlékezett Kálloyra

2025. december 02. 18:15

Rudolf Péter szerint Kálloy Molnár Péter „intézmény” volt, „a legnagyobb bohóc, aki filozofikus”.

2025. december 02. 18:15
null

„A legnagyobb színészek közé tartozott, a legszerethetőbb fickók egyike volt, akit valaha a deszkákon és a filmvásznon láthatott a néző. Nekünk fájt egyébként, hogy bizonyos szakmai visszajelzések nem érkeztek meg hozzá, de ha most itt van köztünk, és látja, hogy egy egész ország sírt fel, és gondolja ugyanazt, mint én, akkor talán nyugalom lesz benne” – fogalmazott Kálloy Molnár Péter halála kapcsán Rudolf Péter színművész, a Vígszínház igazgatója a TV2 Mokka című műsorában.

Számomra a legnagyobb bohóc, aki filozofikus, és úgy karakterizált, hogy mindig ott volt abban, amit csinált, de közben el is tűnt. A kilencvenes évek középétől ismerjük egymást, de ő a rendszeren kívülre tette magát, egy intézmény lett. 

Rendezett, játszott, szinkronizált, verset írt, zenélt, nagyon muzikális volt” – mondta Rudolf Péter a Magyar Nemzet összefoglalója szerint.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A bankárok vacsorája: veszélyes csomag látott napvilágot Magyarországon, ez mindenkit érint

A bankárok vacsorája: veszélyes csomag látott napvilágot Magyarországon, ez mindenkit érint
Tovább a cikkhezchevron

A beszélgetésben, amely alatt a Magyar Nemzet szerint Rudolf Péter a könnyeivel küszködött, a színész kitért a nagy sikerű improvizációs műsorra, a Beugróra is, melyben együtt szerepelt Kálloy Molnár Péterrel, Pokorny Liával és Szabó Győzővel, és visszaemlékezett, hogy mindig Kálloyt idézték az előadások után, mert ontotta magából a jobbnál jobb ötleteket.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Rudolf Péter könnyeivel küszködve emlékezett barátjára, Kálloy Molnár Péterre (Forrás: TV2)

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!