Árvíz a fővárosban – képeken, ahogy Budapestet elöntötte az ár

Nyitókép: Budai rakpart, a háztetők felett az Alexandriai Szent Katalin-templom és a Szent Demeter szerb templom tornya látszik. Háttérben a Gellért-hegyen a Citadella. A felvétel az 1876-os árvíz idején készült. (Fortepan/Ladinek Viktor)

Pap Lázár, a Magyar Krónika munkatársa írása 

Az 1838-as nagy árvíz talán a legismertebb természeti katasztrófa Pest és Buda történetében. Nem csupán a pusztítás, hanem a heroikus védekezés és mentés miatt vált ikonikussá az egyébként tragikus eseménysorozat. Jókai Mór is emléket állít a vészterhes napoknak Kárpáthy Zoltán című regényében, amelyben többek között megjelenik Wesselényi Miklós, az „árvízi hajós”. A nagy mesemondónak is köszönhető, hogy az 1838-as árvíz története örökre beitta magát a nemzeti emlékezetbe. 

Kevésbé ismert, de a 19. század második felében ugyancsak veszélyeztették áradások a magyar fővárost. 

Tisza Kálmán miniszterelnök így referált a történésekről az uralkodónak: 

„Február 20. után az I., II. és III. kerületekben (Buda és Ó-Buda) a csolnakok készen tartattak, az V. kerületben, az úgynevezett Vizafogón – mely csak 18-19 láb magasan fekszik – a lakosok kiköltöztetése megkezdődött. A víz folyton áradt, átlag óránként 1 hüvelykkel (2,6 cm-el). Szerdán délelőtt 10 óra felé a jég 17 láb 2 hüvelyk (543 cm) vízállás mellett ismét mozdult, fél órai zajlás után azonban megint megállott. Ekkor adatott az első jel, 3-5 percenként ismétlődő egyes ágyúdörrenés jelentette, hogy az első három kerület mélyebb pontjaira a veszély közeledik. A vizafogón pedig a víz ekkor már a partot túllépte, ahol a mentés tekintetében még szükséges utolsó intézkedések ekkor történtek, a csolnakok mindenütt készen tartattak, a katonaság egy része már igénybe vétetett.”

A Pesti Napló 1876. február 27-i számában arról számoltak be egy szemtanút idézve, hogy a Margit-sziget teljességgel elpusztult. 

„A sziget teljesen elpusztult. A Margitfürdő előtti pázsiton másfél ölnyi viz és jég áll, a fürdő melletti üvegházak drága és sok virágaikkal egészen elpusztultak. A viz számos fát kicsavart s a parkban kóvályogva, a földben rémitő lyukakat váj. A lóvonatu vasút épülete s a munkás lakók összedőltek. A Margitfürdőben másfél lábnyi a viz. A fürdő melletti szállodában, mely magas helyen fekszik (a vendéglőhöz nagy lépcső vezet) egy lábnyi víz áll, a villákban s a kisvendéglőben az első emeletig talult a viz. Nagyon kérdéses, hogy az épületek kiállják-e a viz nyomását, mely roppant erős. – A szigeten a vész alatt és most is negyven ember van, kik az alsó vendéglőbe menekültek, melynek magas terrasse-át a viz még nem lepte el. Kaps vendéglős tehenei e vendéglő táncztermében vannak elhelyezve.”

legalábbis erről számolt be ugyancsak a Pesti Napló ugyancsak a február 27-i számában.

„Egy tudósítónk, ki ma délután bejárta a vízivárosi főutat, a következőket írja nekünk: A vízivárosi főútra érve, elmentem az Andrássy-féle házig; itt az utczát nagy jégdarabok borítják; az emberek egyik darabról a másikra ugrálnak, úgy juthatnak a hajóhoz, mely őket szállásaikra viszi. Mintegy száz embert láttam, kik csomagokban, kendőkben élelmiszereket akarnak vinni; vannak sokan, de csak kíváncsiságból szeretnének pontonra ülni, hogy megnézhessék az ártért. Ezeknek természetesen nem jut hely, mert elsőbbséggel azok bírnak, akik megmondják, hogy itt és itt laknak, haza mennek. És ilyenek igen sokan vannak.”

Az 1876-os áradások egyébként közel sem okoztak akkora károkat, mint az 1838-as katasztrófa, mert a főváros levonta a tanulságokat. A városfejlesztés legfontosabb feladata lett a Duna szabályozása, illetve az árvízvédelem. A munkálatoknak Reitter Ferenc tervei alapján láttak neki, és bár a mérnök eredeti elképzelései szerint egy hajózható csatornát ástak volna a város köré, ez végül nem valósult meg. 

A rakpartot azonban megmagasították, így az már az 1838-as árvíz szintje fölé emelkedett, valamint Pest nagy részét is feltöltötték, illetve Budán is végeztek hasonló munkálatokat. A soroksári Duna-ágat elzárták, a Kopaszi-zátonynál pedig egy hosszú töltés (a mai Kopaszi-gát) segítségével szűkítették be a folyót. Az víztől és mocsártól visszahódított területen építették fel később a Műegyetemet, valamint itt található ma az Infopark is – írja a PestBuda.

A Vasárnapi Ujság például azt írta az 1876. évi 10. számában, hogy „a Duna megtartotta elfoglalt hadállását, s nem igen mutatkozik hajlandónak a visszavonulásra. Előre tolt hadoszlopai még ott terpeszkednek Új-Pest, Ó-Buda és Buda-Ujlak elárasztott utczáiban, s Pestet, felül a Tüköry-gátnál s a váczi töltésnél, alul pedig a soroksárinál tartják sakkban. Ezek a töltések képezik most a megtámadt főváros még sértetlen hadzömét. Azok a mi »vén gárdánk«. Az ifjabb hadtesteket: az alsó rakpartot, az uj kőpartot a Margithidon innen, a Valero-gátat stb. legyőzte a bősz ellenfél.” 

Ezt követően a szerző kifejtette, hogy „a mostani veszedelem egyátalán sokféle összehasonlításokra adott alkalmat, első tekintetben is az 1838-ki katastrophával, melynek részletei már csak igen elmosódva élnek az emberek emlékezetében, mert különben alig hallanánk oly sok ferde párhuzamot az akkori s a jelenlegi események között, milyen többi között egy nagy lap azon állítása, hogy 1838-diki árvíz rohamosabban jött ugyan, de »aligha« okozott oly rendkívüli károkat, mint a jelenlegi. Aki ezt mondta, ugyancsak eldobta a sulykot.” 

1876-ban a téli jeges ár és a tavaszi olvadások következtében felgyülemlett víz egyszerre zúdult Budapestre, számottevő kárt viszont csak Óbudán és Budán okozott, húszezer embert kellett kitelepíteni. Ennek ellenére megmutatkozott, hogy az árvíz elleni védekezésben előrelépett a főváros.

A Fortepan fotótárából válogattunk képeket a 19-20. század fővárost is érintő árvizeiből.