Hol lehetett a magyar őshaza? – Türk Attila a Mandinernek
2024. július 24. 05:34
Olyan régészeti kapcsolatrendszer kimutatása szükséges a feltételezett magyar őshaza környezetében, amely Altaj vidéki eredetű. A szrosztki mellett ma már úgy látjuk a baszandajszki kultúra magában hordozza ezeket az összetett feltételeket.
Nyitókép: A korai magyar történelem elméleti összefoglalása a szibériai kultúrák nyomán (N. Matvejeva képe)
Interjúalanyunk Türk Attila régész, tanszékvezető docens a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Magyar Őstörténeti és Honfoglalás Kori Régészeti Tanszékén.
*
Az elmúlt években alaposan körbejártuk a Mandinerben a magyar őshaza témáját a friss tudományos eredmények bemutatásával. Az Uráltól a Kárpátokig című, tavaly megjelent könyvében hogyan összegzi a legnagyobb jelentőségű, őshazával kapcsolatban tehető állításokat?
A kialakulás helyszíneként számontartott „őshaza” az Uráltól keletre, az Urálontúl és Délnyugat Szibéria déli határrégiójában helyezkedett el. A térséget legjobban ismerő szibériai régészkollégák, elsősorban a tyumenyi régészeti centrum munkatársai, továbbra is a
Tobol-Irtis-Isim folyók térségét tartják a legvalószínűbbnek.
Az Urál nyugati előterének kora középkori régészeti kultúráinak keleti kapcsolatai is ezt támasztják alá, miként több labor archeogenetikai vizsgálatainak eredményei is nagyjából ide mutatnak.
Sajnos ebben a régióban a honfoglalókhoz mért nagyobb földrajzi és időrendi távolság mellett egy további
speciális körülmény nehezíti a kutatást, nevezetesen a térség rendkívül alacsony népsűrűsége a korai középkorban.
Ez a régészek számára kevés vizsgálható sírt eredményez, ráadásul az egykori jelentős halfogyasztás miatt a radiokarbon mérések segítségével sem nagyon tudjuk pontosítani, részletezni ezek belső kronológiai viszonyait. Erre pedig égető szükség lenne a még mindig meglehetősen tág időrendi keretekkel dolgozó szibériai régészet esetében.
Az archeogenetikusoknak viszont jól jött, mivel például a szakonyi kis sírszámú honfoglaló temető hagyatékában megfigyelt keleti, urálontúli szálak mellett a jellegzetes belterjességi vonások is igen jól magyarázhatók az urálontúli kiindulópont nagy területen rendkívül alacsony népességével. Így a honfoglalók genetikájában tulajdonképpen lett egy újabb uráli marker…
Pár éve ígéretes kutatások folytak a magyar őshaza potcsevasi kultúrával történő azonosításáról, amiről cikket is írtunk. Hogy áll ez a projekt?
Jelentős előrelépésről, áttörésről nem tudok beszámolni. Mint említettem, még mindig kevés a jól vizsgálható temetkezések száma, de még azok feldolgozása is lassan halad, mivel
a magyar őstörténet kutatása mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban sajnos továbbra is rendkívül kevés anyagi forrással rendelkezik.
Szása Zelenkov barátunk összegyűjtött azért mindent, ami csak elérhető volt az Uráltól keletre. Doktori disszertációjának kiadása folyamatban van, mi fogjuk publikálni Budapesten, igen terjedelmes magyar nyelvű összefoglalóval. Igen, régészetileg a bakalszkojei kultúra helyett továbbra is a potcsevasi tűnik valószínűbbnek, mivel itt a helyi szibériai előzmények jobban mutatkoznak, míg a bakalszkojei inkább sztyeppi eredetű nomád népességtől ered.
Ugyanakkor a helyi, uráli nyelvű egykori közösségek tajgai és szubtajgai hatása mellett olyan régészeti környezet kimutatása szükséges magyar szempontból, amely keleti, esetleg Altaj vidéki eredetű. A szrosztki műveltség mellett
ezért került fel a kutatási térképünkre újabban a baszandajszki kultúra, amely magában hordozza ezt az összetettséget,
sőt még részben honfoglalás kori kapcsolatokat is. Ez a kultúra az egykori magyar őshaza keleti szomszédságában, az Omszk vidéki Ob térségben helyezkedik el, és a Kr. u. 8-9. századra keltezhető. Ezek a körülmények pedig
komoly kutatási potenciált jelentenek magyar őshaza „felbomlásának”, elhagyásának vizsgálatánál,
mely kérdés a korai magyar történelem mindmáig gyakorlatilag ismeretlen pontja.
Ami azonban igazán nagy „durranás” lesz ebben a kérdésben is, az a Gyuris Balázs genetikus kollégánk vezette magyar, orosz, ukrán és amerikai szakemberekből álló csapat megjelenés alatt álló cikke, amiből most még nem szeretnék „spoilerezni”, csak annyit, hogy mérföldkő lesz a korai magyar történelem feltárásánál!
A baszandajszki kultúra jellegzetes leletei (A. Sz. Zelenkov fotója)A magyar őshaza Délnyugat Szibériában (1) és a „magyar jellegű” leletek elterjedése az Urálontúl kora középkori hagyatékában (2) (Türk A. és Je. Tretyakov képe)A kora középkori régészeti kultúrák Délnyugat-Szibériában (A. Zelenkov képe) és a korai magyar történelem elméleti összefoglalása a szibériai kultúrák (1-4) nyomán (N. Matvejeva képe)
Eleink vándorútja elválaszthatatlan a Kazár Kaganátus és a szaltovói régészeti kultúrkör szerepétől. Hogy jellemezné ezt a kapcsolatot őseink és a „többiek” között?
A korai magyarok és kazárok kapcsolatát a korszak viszonyaihoz képest meglehetősen jól ismerjük az írott forrásokból. Ezek az adatok sokáig erősen befolyásolták a többi társtudományt is. A rendelkezésünkre álló adatokból ma azt látjuk, hogy a korai magyarok nem éltek közvetlenül a Kazár Kaganátus belső területein, hanem szövetséges nyugati szomszédként védték a Kaganátust északnyugati irányból a folyamatosan erősödő szláv nyelvű törzsektől.
A szaltovói Levédia koncepció ma már nem tartható,
azonban ez nem az intenzív kazár-magyar kapcsolatok tényét vonja kétségbe. Az ótörök nyelvi hatás nyilván szomszédként is folytatódott, sőt felerősödött, miként a szaltovói alánok révén az alán/iráni jövevényszavak átvételének környezete is adott és jól magyarázható.
Az etelközi hagyatékban, főleg a presztízstárgyak és a díszítőművészet esetében jelentős kazár, illetve általános szaltovói hatás mutatható ki, azonban ezek az importok jól elkülöníthetők, és a korai magyarok etelközi anyagi műveltsége nem vált szaltovóivá. A kapcsolatok visszafelé is jól érvényesültek: a kazáriai, de még inkább a szláv nyelvű népek erdővidéki lelőhelyein jól, sőt egyre jobban kimutathatók a korai magyar stílusú leletek. Az írott forrásokból ismert történeti kapcsolatok tehát régészetileg is igazolást nyertek.
Közel állunk ahhoz, hogy konkrét népcsoportot azonosíthassunk a magyarok közvetlen elődeiként – jelenti ki Alekszandr Zelenkov orosz régész a Mandinernek adott exkluzív interjújában. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem korábbi ösztöndíjasa Szibériából nyilatkozott lapunknak. Hangsúlyozza: a honfoglalók, valamint a Dél-Urál és Nyugat-Szibéria egykori népessége között a korábban feltételezett régészeti és nyelvészeti kapcsolatokat már az archeogenetikai eredmények is alátámasztják. Interjúnk!
Hol lehettek a fő szálláshelyek?
Az őshazát követően,
az Urál nyugati oldalán vagy egy baskíriai, vagy egyből egy középső Volga-vidéki szállásterület következett.
A teljes korai magyarág számára azonban ez csak egy rövid ideig tartott, feltehetően ez volt az írott forrásból ismert Levédia, a Volgától keletre. A keleten maradt, vagy más néven Julianus-féle magyarok a 9–13. folyamán a volgai bolgárok hatására keletebbre húzódtak az alsó Káma irányában/mentén.
A kazár szövetségben nyugatra költöző korai magyar néprész régészeti hagyatékát továbbra is csak a Dnyeper-Dnyeszter – ez utóbbinál az Al-Dunáig kiterjedve – régióból ismerjük.
A Dnyeper és a Volga közötti rész az intenzív kutatás – főleg a voronyezsi régészek által – ellenére is „fehér folt”,
ezért nem vándorlásról, hanem áttelepülésről beszélnék ebben az esetben. Dnyeper-Dnyeszter régióban szerencsére továbbra is nagy számban kerülnek elő a Szubbotci-típusú régészeti lelőhelyek, illetve szórványleletek is, nem csoda, hogy a nemzetközi régészeti kutatás ma már egyöntetűen ezt tartja a korai magyarok etelközi hagyatékának.
Ennek déli határa elér a Fekete-tenger partvidékéig, északi előteréig, az északi az erdős sztyepp határán azonban még nem ennyire markánsan megrajzolható. További kutatást igényel az említett két nagy folyó közötti terület is, a korszak leleteiben jóval szegényebb régió is.
Az etelközi tartózkodás utolsó évtizedeiben már ki tudjuk mutatni a magyar katonai jelenlét nyomait a Kárpát-medencében,
ez azonban természetesen nem jelent korábbi honfoglalást. Ma már az is tény, hogy a honfoglalók keleti kapcsolatrendszere a 10. század derekáig nemcsak fennmaradt és intenzív volt, de elért egészen az Urál keleti előteréig.
Hogy látja most, milyen hosszú lehetett időben a magyarok útja az őshazától a Kárpát-medencéig?
Ez egy rendszeresen felmerülő kérdés és bizony nem könnyű rá válaszolni, mert kutatni sem egyszerű. Az utóbbi évek eredményei azonban továbbra is azt támasztják alá, hogy egy viszonylag gyors folyamatról van szó. Nem is vándorlásról, bolyongásról, hanem
történelmi, talán katonai okokból eredő, azok megoldására adott egyszeri geopolitikai válaszlépésről beszélhetünk.
A korábbi, elsősorban a magyar nyelv ótörök jövevényszavai átvételének feltételezett idejére alapozó, 200-300 éves vándorlással számoló nyelvészeti koncepciókat nem támasztják alá konkrét tudományos érvek. Az etimologizálás helyett a modern nyelvszociológiai vizsgálatok itt is más eredményre vezettek.
A legdinamikusabban fejlődő őstörténeti tudományág, az archeognetika ugyanakkor napjainkban már egyre biztosabb időrendi megállapításokra is képes azáltal, hogy a biológiai változásokhoz, változatok kialakulásához szükséges idő törvényszerűségeivel számol, tehát hozzá tud már szólni ehhez a kérdéshez is.
Vagyis?
A genetikusok is
120-130 év időtávval számolnak a régészeti eredményekhez hasonlóan.
A tyumenyi kollégák legújabb tanulmányaikban arra hívták fel a figyelmet, hogy a korai magyarság kialakulását jelző régészeti egységek, kulturális változások nem igazán látszanak a Kr. u. 8. század előtt az Urál keleti oldalán, bár a helyi előzményeket természetesen nem vitatják.
Amennyiben a magyar nyelv ótörök kapcsolatai már itt, ebben a régióban és időhorizontban is elképzelhetők, akkor több tudományág eredőjeként arra jutunk, hogy nincs is szükség ennél hosszabb folyamatot feltételezni.
1. A Szubbotci-típusú lelőhelyek és szórványleletek elterjedése Kelet-Európában 2. A feltételesen lelőhelyhez köthető rozettás veretek elterjedése a Szubbotci-típusú lelőhelyek területén (Sánta Zsombor gyűjtése)Honfoglalás kori veret- és lelettípusok (1–14), illetve analógiáik a Szrosztki-kultúra hagyatékában (15–28) Szibéria déli részén (Türk A. gyűjtése)
A kazár-bizánci kapcsolatok miatt megkerülhetetlen a Krím szerepe őstörténetünkben, az etelközi magyarságnak is nyoma van a félszigeten – árulja el egy hiánypótló könyv szerzője.
Hun hagyományunknak több köze van az avarokhoz, mint az ókori hunokhoz, sok forrásunk valójában egy Attila nevű avar királyra utal – mondja a Mandinernek Kontos Gábor.
Nemzetközi mércével is egyedülálló történeti genetikai feltárást végzett egy kutatócsoport, az eredmények új dimenzióba emelik a komplett őstörténetet. Gyuris Balázs első szerzővel beszélgettünk.
A reneszánsz oltár alátámasztja, hogy Mátyás király Magyarországa kiemelkedő jelentőségű kulturális és művészeti centrum volt Európában. Régész-művészettörténész a Mandinernek.
A táltos egyedülálló szuperhős, akinek legfontosabb attribútuma, hogy kikezdhetetlenül jó – mondja a szerző, aki szerint amit a nyelvünk őriz, az a miénk, mindegy, honnan kaptuk.
Osztálykülönbség mutatkozott a házigazda Németország javára, 5-0-ra maradt alul a régen látott gyenge játékot nyújtó magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája nyitányán. Kedden hazai pályán a bosnyákok ellen több lesz a tét a győzelemnél...
Tisztelt namégmitnem!
Megértem a megriadását.
Ám nem lehet pár szóban átadott információ mögötti több év utánajárását mellétenni.
Pl.
1./ "Ta" szótag jelentését a magyar szógyökrendszerben így láthatjuk: ta-laj, ta-nya, ta(á)-masz, ta(á)-j - tehát a földhöz, bizonyos terület értelmű megjelöléshez kapcsolódik.
2./ Hasonlóan föld, terület értelmű a "-d" végződés: Ér-d, Diós-d, Vára-d, Sükös-d.
3./ Az 1. és 2. alapján "kur-ta" (és itt nem a rövid kifejezését, hanem a Kur folyó területét kell érteni) hasonló, vagy azonos értelmű a kur-d kifejezéssel.
A magyar őstörténet és a magyar nyelv hallatlan izgalmas tud lenni, mert sok feltárni valót tartogat a számunkra. Sok olyat, amely egyáltalán nem a nekünk tanítottak keretében található. Ennek a kincsesládának a mélye még messze van.
Ezúton is köszönöm, hogy időt töltött a soraimmal.
Tisztelettel!
A Kárpát-medence köznépének nagyobb része nem Árpád népével költözött ősi lakhelyére, hanem
földjének művelője volt már századokkal, esetleg ezer évekkel korábban. Hódítók jöttek, hódítók
mentek, de a föld népének többsége helyben maradt. Mikor Árpád népe fölkerekedett a Kárpát-
medence elfoglalására, akkor a mesteremberek és állattartók jelentős része áthágott a Kárpátok szorosain,
és letelepedett az új hazában, de nem valószínű, hogy Etelköz földművesei is mozdultak, nagyobb részük
maradt az ősi rögön. A földműves nem tudja felpakolni földjét a lova hátára.
