A Tiszáknál Geszten

Hajnalban indulunk a Hősök teréről Gesztre néhány kollégával, hogy bejárjuk a megújuló Tisza-kastélyt. Szemerkélő esőben szeljük át a szegény békési vidéket. Furtánál balra fordulunk. Elhagyott gémeskutak, fácánkakasok, csillogó víz a telepített nyárfaerdők előtt. A nyári ludak ezrével pihennek a legelőkön, őzek legelésznek háborítatlanul. A falvak, amelyeken áthaladunk, szomorú képet mutatnak. Rogyadozó vályogházak lassú mállásban. Leengedett redőnyök, „jó lesz az még” hulladékkal megrakott udvarok, leharcolt traktorok, körbálák, az állattartás nyomai helyenként felfedezhetők, de az, amit régen falunak neveztek, a jelenlegi helyzet alapján aligha támasztható fel. Aki tehette, elment, aki maradt, próbál túlélni. Közmunkások csoportosulnak a falvak központjában. Valahogy agyon kell ütni ezt a napot is, ez van az arcukra írva, amint szerszámokkal a kezükben várják, hogy valaki mondjon valamit, mégis merre induljanak. Ha az embert és a kihaló falvakat kivesszük a képből, be kell látni, varázslatos vidék.