Saját nagyapja perelte be a majdnem elfeledett írót – megrendítő történetek a Roma Hősök fesztiválon

November 27. és december 3. között hatodik alkalommal rendezik meg a Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivált Budapesten az Eötvös10 Művelődési Házban. Az öt roma színház produkciójának a középpontjában ezúttal a generációk állnak, pontosabban az, hogy az egymást követő nemzedékek el nem mondott történetei hogyan határozzák meg észrevétlenül nemcsak az egyes családok sorsát, de a közbeszédet is. A Svédországból, Romániából és Olaszországból érkezők mellett két magyar előadás is lesz a Független Színháznak köszönhetően; az Országépítők és a Rothadó madarak is Balogh Rodrigó rendezése. 

Előbbi három generáció küzdelmein keresztül meséli el a szocialista, majd a kapitalista Magyarország társadalmi változásait tégláról téglára, a Rothadó madarak pedig valós történet alapján készült. A „sírós-röhögős punkopera” Holdosi József roma szerző munkásságát és életét dolgozza, akit saját nagyapja perelte be, mondván, József a regényében megsértette őt, elhalt hozzátartozóit és jelenlegi feleségét, társas kapcsolatai csorbát szenvedtek, személyisége roncsolódott és még egy halálos betegséget is kapott. Hogy kinek volt igaza, és egyáltalán miről írhat egy író, ha a saját közösségéről akar beszélni, a darab erre keresi a választ, 

„A kezdetektől ez a fesztiválunk fő célja: olyan hétköznapi hősökről beszélni a színház nyelvén, akik a saját, sokszor megszenvedett példájukon keresztül motiválni tudják a magyar romákat – vagy a nem romákat. Illetve rajtuk keresztül olyan, még sosem hallott történeteket elmesélni, amelyek megmutatják, hogy nem csak úgy lehet élni, jövőkép és perspektíva nélkül, ahogyan azt sokan esetleg a környezetükben látják” – mondja Varga Dávid, a Rothadó madarak egyik főszereplője és zeneszerzője. A márciusi premier óta számos vidéki települést megjárt előadáshoz ezért különböző foglalkozások is kapcsolódnak, amelyeken „a gyerekek szép lassan maguk jönnek rá arra, hogy hősök nemcsak a Marvel meg a DC-univerzumban teremnek. Hanem a közvetlen közelükben is; például az anyukáik, akik mindennap főznek, takarítanak, foglalkoznak velük.”

Ilyen hétköznapi hős volt Holdosi József is, nem véletlen, hogy egykori tanítványai – közülük jó néhányan az előadást is látták –  ma is óriási lelkesedéssel beszélnek róla. És ilyen hétköznapi hős, példakép lehet a mostani gyerekek számára az eredetileg a Zenekadémia jazz tanszakán végzett Varga Dávid. A fellépések mellett az Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában tanító énekest egy véletlen sodorta a színpad közelébe, amikor egy képzőművész barátjának segítve „szó szerint téglacipelés közben” találkozott Balogh Rodrigóval. Így került társzeneszerzőként és szereplőként előbb a Békamesék, majd a Rothadó madarak című darabokba.

A szerbiai Törökbecsén, többnyelvű és -identitású környezetben felnőtt fiatalembernek volt honnan örökölnie a zenei érzékét, ugyanis édesapja felmenői között sok zenész volt.

„A nagymamámnak, bár nagyon szerette volna, sajnos már nem volt lehetősége hegedülni tanulni,  az édesapám meg hiába zongorázott jól, inkább mérnök lett.

Ezért nagyon megörültek a megszakadt hagyomány bennem látott folytatásának, és miután 15 évesen a Berklee College of Music nemzetközi versenyen a döntőbe jutottam, az édesanyámmal és az öcsémmel együtt mindig mindenben támogattak. Akár azt is mondhatnám, hogy ők az én példaképeim, csakúgy, mint az első szabadkai konzervatóriumi énektanárom, Dudás Bea, majd már Székesfehérváron a mesterem, Pély Barna, illetve később, a Zeneakadémián, Lakatos Ági és Berki Tamás – mindannyian rengeteget segítettek benne, hogy elindulhassak az álmaim felé.”

Hogy jó irányba halad, az pedig az eddigi szakmai sikerek több mint igazolják. Számos hazai együttessel dolgozik együtt, emellett olyan világsztárokkal állt már egy színpadon, mint Bobby McFerrin vagy Quincy Jones. Utóbbi 85. születésnapi koncertjén George Benson Give Me the Night dalát énekelte el nagy sikerrel, amivel az egyik legfőbb vágya teljesült. 

„Tizenévesen folyton arról ábrándoztam, hogy megnyerem a Montreux-i Jazz Fesztivált, Quincy Jones meg elhív maga mellé. Ha nem is pontosan ilyen körülmények között, de nagyjából ez történt. Ezért én sem mondom soha a kis tanítványaimnak, hogy túl nagyot álmodnak, baj lesz ebből. Sőt, inkább biztatom őket. A pedagógiám pedig nagyon egyszerű ehhez. Hiszek benne, hogy egy elsős gyerek is tud úgy énekelni, mint egy nyolcadikos, csak megfelelően kell gondozni a tehetségét, türelemmel, sok törődéssel, beszélgetéssel.”

A gyermekkórusával való első közös koncertjükön például öt nyelven, többek között portugálul is előadtak dalokat; közösen, hiszen a zene produktív műfaj, csak együtt lehet csodát létrehozni. A felkészülés során sokan szkeptikusak voltak a sikert illetően, de Dávid biztos volt benne, hogy menni fog. A dolog egyszerű: ha a gyerek talál maga körül olyan felnőtteket, szülőt, pedagógust, bárkit, akin látja, hogy keményen dolgozik, ugyanakkor rendületlenül hisz magában, önkéntelenül is a nyomába szeretne érni. Aminek következtében szép lassan ő is elkezd hinni a saját képességeiben, tudásában, abban, hogy tényleg nincs lehetetlen.

És itt kanyarodunk vissza a fesztiválhoz. Aminek a hasonló példaképek megmutatásán kívül van még egy nem titkolt célja: árnyalni a romákról – okkal vagy ok nélkül – kialakult, és még ma is meglehetősen sematikus és előítéletekkel teli képet. Mert ahogyan Varga Dávid is fogalmaz, „a Jóisten elsősorban embernek teremtett meg mindannyiunkat. Erre rakódik rá az identitásunk, ami fontos ugyan, de nem minden. Én például egyszerre vagyok magyar, roma, horvát és szlovák, és soha egyiknek sem éreztem a hátrányát, sőt, mindegyikből igyekeztem a pozitívumokat kinyerni. Mert tudom, hogy nem ez számít: 

 A közeg a fontos, a szociokulturális háttér, ami egy gyereket körbevesz. Hogy az tud-e inspiráló, motiváló lenni, vagy sem. És akinek nem akad ilyen otthon, a mellé kívülről, tanárként, szociális munkásként, művészként, segítőként nekünk kell szorosan, figyelemmel és szeretettel odaállni.” 

Varga Dávid Quintet, 2021. január 24., Müpa 
 

Nyitókép és előadásfotó forrása: Független Színház Magyarország