Aki a kommunizmus „fénykorát” a kultúrára is kiterjesztette – 125 éve született Révai József

El tudom képzelni, bár nehezen, hogy a kultúrában, a politikában valaki kútmérgezőnek, sőt, kútrobbantónak tűnik azonos időben, később azonban kiderül róla, hogy legalább részben igaza volt: félreismerték, nagy formátumú, innovatív felismeréseit nem díjazták, megelőzte a korát. Révai Józseffel nem ez a helyzet. Rákosi népművelési minisztere 

az eltelt évtizedek azonban azt mutatják, „munkássága” a történelmi bűn felé konvergál. A földet is megmérgezte a kút körül. 

A kommunisták magyarországi aranykorának képviselői, Révai József, vagy például Gerő Ernő azok ellen dolgozott, akiket hagymázas beszédeik alapján képviselt: a dolgozó (vagy nem dolgozó) magyar nép ellen. Révai személyesen zárta be a magyar kulturális, irodalmi életet, tette irányba olyan egyoldalú szempontok alapján, amelyeket máig nyögünk – úgy is, ha nem tudunk, vagy akarunk tudomást venni róla.

 a döntéshozás minden területén, vagyis olyan monomániás intellektus, aki a tőle eltérő hangot, véleményt akár ignorálással, akár elnyomással, de ha kell, fegyverrel is elhallgattatja. Ma 125 éve, 1898. október 12-én született Révai József.

Boldog ifjúkor: Kun Béla, Lukács György és Szabó Ervin hatása alatt

A későbbi ideológus kispolgári zsidó család sarjaként, egy porcelánügynök és egy tanítónő második fiaként látta meg a napvilágot, nevét magyarosította. Kezdetben banktisztviselőként dolgozott, ám ambíciói mind radikálisabb formát öltöttek: 1917-ben egyszerre csatlakozott a leendő kommunistákat és polgári radikálisokat tömörítő Galilei Körhöz, valamint Kassák Lajos avantgárd folyóiratához. A magyar avantgárd atyja így írt a fiatal Révairól: „Tipikus intellektuel. 

Vékony fiú, szemüveggel, majdnem rozsdavörös haját fölfelé fésüli. 

Révai verseket is írt akkoriban, amelyek közül négy darab egy antológiában is megjelent. Mutatjuk a legsokatmondóbbat:

„Halált vonítottatok már első szemrebbenésemkor és azóta folyvást!

Emberségem a butaságba ágyaztátok!

A televény föld biztonságát megingattátok alattam.

Hát dögölj meg első tanítóm!

Aki mondtad: kenyérrel dobjak vissza!

Dögölj meg apám!

Aki mondtad: te is fulladj hisz én is fulladtam.

Aki mondtad: életem a zúzott szüzességed köszönése legyen.

Hát köszönet! köszönet! köszönet!"

Itt van minden egyben: a művészetben kiválóan hasznosítható düh, a tehetség morzsái, amelyek mégsem szervesültek hosszabb távon. Ez elmondható Révai komplett kulturális-politikai munkásságáról. Nem szervesült, „nem emelkedett meg”, nem találkozott a milliók igényeivel, nem mutatott jobb utat: maradt az agresszió, az indulat, a gyűlölet, ami céltáblát akasztott a magyar népre, a magyar kultúrára.

A fiatal Révai a Tanácsköztársaság (1919) ideje alatt már elméleti munkákat jelentetett meg, munkáshatalomról és diktatúráról filozofált, Kun Béla, Lukács György, Szabó Ervin hatása alatt állt. 

Volt kitől tanulnia.

Csak a szokásos: emigráció, börtön, Szovjetunió

Révai a kommunisták bukása után a bécsi egyetemen filozófiát hallgatott, a marxizmus-leninizmus dogmáinak elsajátítása pedig hasznos, sőt, nélkülözhetetlen agitátorrá tette. Az emigráció belső vitáiban a szociáldemokráciával kapcsolatos békülékeny álláspont ellen érvelt, bizonyos kérdésekben mestereivel, Lukács Györggyel és Kun Bélával is ütközött, de hogy jól értsük: 

Munkás-paraszt demokratikus (!) diktatúrát, vagy proletárdiktatúrát, és így tovább. A színvonal tehát nem lépett egy bizonyos szint fölé. 

Révai sok híres-neves, vérbeli kommunistához hasonlóan, belekóstolhatott a börtönkosztba is. 1932 és 1934 között a szegedi Csillag börtönben raboskodott, illegális írásait kicsempészték. Szabadulása után a Szovjetunióba ment, ahol többek között a nemzetközi Lenin Iskola tanára lett. 1944-ben Gerő Ernő, Farkas Mihály és Nagy Imre társaságában érkezett Szegedre, ahol megalakították a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségét. Kezdettől fogva a kultúra és az ideológia első számú felelőse volt a pártban, írják róla.

Révai József, a magyar kultúra uralkodója

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága ezt írja: „Révai József a moszkvai négyesfogat (Rákosi-Gerő-Farkas-Révai – a szerk.) tagjaként a marxizmus–leninizmus diktátumszerű bevezetésére törekedett a kultúra területén.” Az előzményekhez pedig hozzátehetjük: 

A Magyar Dolgozók Pártja programnyilatkozata kidolgozását irányította, volt az MDP főtitkárhelyettese, 1949-ben megkapta a Kossuth-díjat és az MTA tiszteleti tagja lett, 1949-től 1953-ig népművelési miniszter volt, amelyik minisztériumot gyakorlatilag Révai személyes igényei szerint, rá szabva hozták létre.

A kultúra teljhatalmú, magát mindentudónak beállító diktátoraként viselkedett. 

– apró szépséghiba. Mindenbe beleszólt, mindent személyesen próbált irányítani az filmtől kezdve az irodalmon át az építészetig.

Ahogy említettük, a moszkovita négyesfogat tagja volt, de nem a legteteje, ugyanis itt is voltak fokozatok: a legszűkebb körbe ő sem tartozott bele, hiszen kihagyták a titkos Honvédelmi Bizottságból (Rákosi, Gerő, Farkas), ráadásul folyamatos megfigyelés alatt tartották. Szakértők szerint agitátori és publicistai képességei, valamint elméleti és a pártélet gyakorlati kérdéseiben megszerzett ismeretei ellensúlyozták a mozgalmi reputáció hiányát.

1956 után kegyetlen megtorlást követelt

1953-ban, Sztálin halála után az ő pozíciója is megingott, név szerint elmarasztalták. 1956. október 23-án eltávolították a PB-ből, októberben a többi rákosista politikussal együtt a Szovjetunióba menekítették. A forradalom vérbefojtását követően Révai „a minél könyörtelenebb megtorlásért szállt síkra”. 1957-ben hazatért, majd személyiségéhez hűen politikai helyzetértékelést kanyarított: 

Az új politikai helyzetet jobban átlátó Kádár János elutasította Révai álláspontját, „ideológiai restaurációs kísérletnek” nevezve azt.

Révai ezt követően, „meghajolt a többség véleménye előtt”, így az értekezleten beválasztották az MSZMP Központi Bizottságába. Haláláig tagja maradt az Elnöki Tanácsnak, a törvénysértéseket lezáró, 1962. évi KB-határozat nem nevezte meg a felelősök között. Élete utolsó éveiben 

Egy pártüdülőben halt meg a Balaton partján, 1959-ben, hosszú évekig tartó szívbetegség következtében.

Kiterjesztette a poklot

Ahogy korábban írtuk Gerő Ernőről: „1945 után fontos szerepet játszott a kommunisták hazai hatalomátvételének megszervezésében, majd a kíméletlen diktatúra kiépítésében: kulcsszerepe volt abban, hogy egy zökkenőkkel és tévedésekkel teli, de – a nyilasuralmat leszámítva – mégis önazonos történelmi ösvényről letérve a világháború utáni Magyarország szakadékból szakadékba zuhant, mindezt egy életidegen, országra erőltetett ideológia kedvéért. A kevés döntéshozót, elsősorban Rákosi Mátyást és Gerő Ernőt személyes felelősség terheli azért, hogy 

parancsra: szinte kizárólag a nemzet érdekeivel ellentétes döntéseket hoztak, aminek csakis katasztrófa lehetett a vége.”

Ezt a poklot terjesztette ki Révai a kultúra területére, legjobb képességei szerint.

*

Felhasznált irodalom:

https://neb.hu/asset/phphS3Ay1.pdf

https://magyarnarancs.hu/belpol/revai_jozsef_palyakepe_-_egy_veszedelmes_elme-71583

https://www.tortenelmitar.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=5672&catid=85%3Ar&Itemid=67

https://mek.oszk.hu/02200/02228/html/06/75.html

http://www.rev.hu/sulinet56/online/szerviz/kislex/biograf/revai.htm

https://mandiner.hu/velemeny/2021/09/demszky-gabor-es-revai-jozsef-csaladjanak-szerelmetes-ugyei

https://archivum.mtva.hu/photobank?query=%22R%C3%A9vai%20J%C3%B3zsef%22

Wikipédia

Nyitókép: Révai József, a Magyar Kommunista Párt (MKP) Központi Vezetőségének tagja, a Szabad Nép főszerkesztője a munkahelyén (1947). MTI Fotó/Magyar Fotó