Verseket írt, majd szemüveges szeminaristából véresszájú kulturális mindenhatóvá változott. Révai a kommunisták aranykorának egyik legfontosabb szereplője volt, a moszkovita négyesfogat tagja.
El tudom képzelni, bár nehezen, hogy a kultúrában, a politikában valaki kútmérgezőnek, sőt, kútrobbantónak tűnik azonos időben, később azonban kiderül róla, hogy legalább részben igaza volt: félreismerték, nagy formátumú, innovatív felismeréseit nem díjazták, megelőzte a korát. Révai Józseffel nem ez a helyzet. Rákosi népművelési minisztere
már akkor is károsnak (és középszerűnek) tűnt, amikor javában ténykedett,
az eltelt évtizedek azonban azt mutatják, „munkássága” a történelmi bűn felé konvergál. A földet is megmérgezte a kút körül.
A kommunisták magyarországi aranykorának képviselői, Révai József, vagy például Gerő Ernő azok ellen dolgozott, akiket hagymázas beszédeik alapján képviselt: a dolgozó (vagy nem dolgozó) magyar nép ellen. Révai személyesen zárta be a magyar kulturális, irodalmi életet, tette irányba olyan egyoldalú szempontok alapján, amelyeket máig nyögünk – úgy is, ha nem tudunk, vagy akarunk tudomást venni róla.
A mindenható miniszter annak a modern, intellektuális embernek a prototípusa, aki kizárólag a saját szempontjait szeretné végigerőszakolni a társadalmon,
a döntéshozás minden területén, vagyis olyan monomániás intellektus, aki a tőle eltérő hangot, véleményt akár ignorálással, akár elnyomással, de ha kell, fegyverrel is elhallgattatja. Ma 125 éve, 1898. október 12-én született Révai József.
Boldog ifjúkor: Kun Béla, Lukács György és Szabó Ervin hatása alatt
A későbbi ideológus kispolgári zsidó család sarjaként, egy porcelánügynök és egy tanítónő második fiaként látta meg a napvilágot, nevét magyarosította. Kezdetben banktisztviselőként dolgozott, ám ambíciói mind radikálisabb formát öltöttek: 1917-ben egyszerre csatlakozott a leendő kommunistákat és polgári radikálisokat tömörítő Galilei Körhöz, valamint Kassák Lajos avantgárd folyóiratához. A magyar avantgárd atyja így írt a fiatal Révairól: „Tipikus intellektuel.
Vékony fiú, szemüveggel, majdnem rozsdavörös haját fölfelé fésüli.
Olyan, ahogyan az ember a jól nevelt szeminaristákat képzeli el.”
Révai verseket is írt akkoriban, amelyek közül négy darab egy antológiában is megjelent. Mutatjuk a legsokatmondóbbat:
„Halált vonítottatok már első szemrebbenésemkor és azóta folyvást!
Emberségem a butaságba ágyaztátok!
A televény föld biztonságát megingattátok alattam.
Hát dögölj meg első tanítóm!
Aki mondtad: kenyérrel dobjak vissza!
Dögölj meg apám!
Aki mondtad: te is fulladj hisz én is fulladtam.
Dögölj meg anyám!
Aki mondtad: életem a zúzott szüzességed köszönése legyen.
Hát köszönet! köszönet! köszönet!"
Itt van minden egyben: a művészetben kiválóan hasznosítható düh, a tehetség morzsái, amelyek mégsem szervesültek hosszabb távon. Ez elmondható Révai komplett kulturális-politikai munkásságáról. Nem szervesült, „nem emelkedett meg”, nem találkozott a milliók igényeivel, nem mutatott jobb utat: maradt az agresszió, az indulat, a gyűlölet, ami céltáblát akasztott a magyar népre, a magyar kultúrára.
A fiatal Révai a Tanácsköztársaság (1919) ideje alatt már elméleti munkákat jelentetett meg, munkáshatalomról és diktatúráról filozofált, Kun Béla, Lukács György, Szabó Ervin hatása alatt állt.
Gondolkodása ekkoriban vált végletesen leegyszerűsítővé, élettelenné, ami többek között a társadalmi kérdések erőltetéséből következett.
Volt kitől tanulnia.
Csak a szokásos: emigráció, börtön, Szovjetunió
Révai a kommunisták bukása után a bécsi egyetemen filozófiát hallgatott, a marxizmus-leninizmus dogmáinak elsajátítása pedig hasznos, sőt, nélkülözhetetlen agitátorrá tette. Az emigráció belső vitáiban a szociáldemokráciával kapcsolatos békülékeny álláspont ellen érvelt, bizonyos kérdésekben mestereivel, Lukács Györggyel és Kun Bélával is ütközött, de hogy jól értsük:
egyetértettek abban, hogy a diktatúra szükséges, a vita azon folyt, milyen diktatúrát vezessenek be, ha eljön az idő.
Munkás-paraszt demokratikus (!) diktatúrát, vagy proletárdiktatúrát, és így tovább. A színvonal tehát nem lépett egy bizonyos szint fölé.
Révai sok híres-neves, vérbeli kommunistához hasonlóan, belekóstolhatott a börtönkosztba is. 1932 és 1934 között a szegedi Csillag börtönben raboskodott, illegális írásait kicsempészték. Szabadulása után a Szovjetunióba ment, ahol többek között a nemzetközi Lenin Iskola tanára lett. 1944-ben Gerő Ernő, Farkas Mihály és Nagy Imre társaságában érkezett Szegedre, ahol megalakították a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségét. Kezdettől fogva a kultúra és az ideológia első számú felelőse volt a pártban, írják róla.
Révai József, a magyar kultúra uralkodója
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága ezt írja: „Révai József a moszkvai négyesfogat (Rákosi-Gerő-Farkas-Révai – a szerk.) tagjaként a marxizmus–leninizmus diktátumszerű bevezetésére törekedett a kultúra területén.” Az előzményekhez pedig hozzátehetjük:
az egykori „szemüveges szeminarista” rakétaként ért a csúcsra a világháború után.
A Magyar Dolgozók Pártja programnyilatkozata kidolgozását irányította, volt az MDP főtitkárhelyettese, 1949-ben megkapta a Kossuth-díjat és az MTA tiszteleti tagja lett, 1949-től 1953-ig népművelési miniszter volt, amelyik minisztériumot gyakorlatilag Révai személyes igényei szerint, rá szabva hozták létre.
A kultúra teljhatalmú, magát mindentudónak beállító diktátoraként viselkedett.
Indulatos volt, autoriter, és ahogy írták róla, a vitákat is szerette, amennyiben az ő győzelmével zárultak
– apró szépséghiba. Mindenbe beleszólt, mindent személyesen próbált irányítani az filmtől kezdve az irodalmon át az építészetig.
Ahogy említettük, a moszkovita négyesfogat tagja volt, de nem a legteteje, ugyanis itt is voltak fokozatok: a legszűkebb körbe ő sem tartozott bele, hiszen kihagyták a titkos Honvédelmi Bizottságból (Rákosi, Gerő, Farkas), ráadásul folyamatos megfigyelés alatt tartották. Szakértők szerint agitátori és publicistai képességei, valamint elméleti és a pártélet gyakorlati kérdéseiben megszerzett ismeretei ellensúlyozták a mozgalmi reputáció hiányát.
1956 után kegyetlen megtorlást követelt
1953-ban, Sztálin halála után az ő pozíciója is megingott, név szerint elmarasztalták. 1956. október 23-án eltávolították a PB-ből, októberben a többi rákosista politikussal együtt a Szovjetunióba menekítették. A forradalom vérbefojtását követően Révai „a minél könyörtelenebb megtorlásért szállt síkra”. 1957-ben hazatért, majd személyiségéhez hűen politikai helyzetértékelést kanyarított:
sérelmezte a Rákosi-rendszert ért – szerinte túlzó – kritikákat, és summa summárum arra jutott, hogy Magyarországon nem új politikára van szükség, hanem a régit kell jól csinálni.
Az új politikai helyzetet jobban átlátó Kádár János elutasította Révai álláspontját, „ideológiai restaurációs kísérletnek” nevezve azt.
Révai ezt követően, „meghajolt a többség véleménye előtt”, így az értekezleten beválasztották az MSZMP Központi Bizottságába. Haláláig tagja maradt az Elnöki Tanácsnak, a törvénysértéseket lezáró, 1962. évi KB-határozat nem nevezte meg a felelősök között. Élete utolsó éveiben
József Attila-kutatással foglalkozott, és állítólag „erős kritikával” szemlélte a lángelme életművét.
Egy pártüdülőben halt meg a Balaton partján, 1959-ben, hosszú évekig tartó szívbetegség következtében.
Kiterjesztette a poklot
Ahogy korábban írtuk Gerő Ernőről: „1945 után fontos szerepet játszott a kommunisták hazai hatalomátvételének megszervezésében, majd a kíméletlen diktatúra kiépítésében: kulcsszerepe volt abban, hogy egy zökkenőkkel és tévedésekkel teli, de – a nyilasuralmat leszámítva – mégis önazonos történelmi ösvényről letérve a világháború utáni Magyarország szakadékból szakadékba zuhant, mindezt egy életidegen, országra erőltetett ideológia kedvéért. A kevés döntéshozót, elsősorban Rákosi Mátyást és Gerő Ernőt személyes felelősség terheli azért, hogy
évezredes gazdasági, politikai, kulturális, tudományos, érzelmi realitásokat próbáltak felülírni,
parancsra: szinte kizárólag a nemzet érdekeivel ellentétes döntéseket hoztak, aminek csakis katasztrófa lehetett a vége.”
Ezt a poklot terjesztette ki Révai a kultúra területére, legjobb képességei szerint.
*
Felhasznált irodalom:
https://neb.hu/asset/phphS3Ay1.pdf
https://magyarnarancs.hu/belpol/revai_jozsef_palyakepe_-_egy_veszedelmes_elme-71583
https://www.tortenelmitar.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=5672&catid=85%3Ar&Itemid=67
https://mek.oszk.hu/02200/02228/html/06/75.html
http://www.rev.hu/sulinet56/online/szerviz/kislex/biograf/revai.htm
https://mandiner.hu/velemeny/2021/09/demszky-gabor-es-revai-jozsef-csaladjanak-szerelmetes-ugyei
https://archivum.mtva.hu/photobank?query=%22R%C3%A9vai%20J%C3%B3zsef%22
Wikipédia
Nyitókép: Révai József, a Magyar Kommunista Párt (MKP) Központi Vezetőségének tagja, a Szabad Nép főszerkesztője a munkahelyén (1947). MTI Fotó/Magyar Fotó