Idén, május 1-jén ünnepelte volna századik születésnapját Reigl Judit. Az absztrakt expresszionizmus egyik legnagyobb mesterét időskorában fedezte fel magának a világ; a centenáriumi év tiszteletére október 4-én a Műcsarnokban nyit a hét évtizedes életművet átfogó, Reigl Judit 100 | Reigl Judit és a Második párizsi iskola című tárlat.
Idén, május 1-jén ünnepelte volna századik születésnapját Reigl Judit. Az absztrakt expresszionizmus egyik legnagyobb mesterét időskorában fedezte fel magának a világ; művei ma már százmilliókért kelnek el a világ legnagyobb aukciósházainál, és mások mellett a Metropolitan, a Tate Modern és a Centre Pompidou gyűjteményeiben és a legnagyobb magángyűjtők kollekcióiban is megtalálhatók.
„Állítólag hároméves koromtól azt mondtam, festőművész leszek” – mondta Reigl Judit egy 2012-es interjúban. Akárhogy is, a szüleivel a Práter utca legvégén, nagy szegénységben élő, „folyton kérdezősködő” kislány tizenegy éves korától tudatosan készült a pályára. A Képzőművészeti Főiskolán mestere Szőnyi István lett, akiről így beszélt: „Szerettem volna, hogy tanítson valamit technikailag, de nem tanított, csak nagyon jól kritizált.
A teljes káoszból az csinálhatott az ember, amit akart.”
1946-ban három csoporttársával – Bíró Antallal, Böhm Lipót Poldival és Zugor Sándorral – a római Magyar Akadémia ösztöndíjának köszönhetően Olaszországba ment; csoportjukat ma Négy Apostolként emlegetik
„Ez nem igazi ösztöndíj volt, a tanárok adták össze, 6000 lírát kaptunk, ami nagyon kevés volt. Ezért elmentünk rajzolni teraszokra, én portrékat csináltam, Bíró Antal pedig karikatúrákat” – mesélt ugyanebben az interjúban az ott töltött időszakról.
Amikor hazatértek, Reigl Judit útlevelét rögtön a magyar határon elvették, azt soha nem kapta azt vissza, hiába járt be minden héten a minisztériumba. Az itthonlét alatt úgy érezte magát, „mint akit bedobnak a pokolba”; Rákosi-, Gerő- és Sztálin-portrék elkészítésére szólították fel. Nem csoda, hogy azt gondolta, mihamarabb ki kell innen szöknie. Ez végül kilencedjére sikerült, sokheti hányattatást követően, kilenc határon átjutva érkezett Párizsba, ahol egyből Hantai Simont kereste fel. Hantai mutatta be a szürrealizmust „feltaláló” André Bretonnak is, aki egy később neki írt levélben így méltatta Reiglt:
„Önnek olyan eszköztára van, amely lenyűgöz engem, és biztos vagyok benne, hogy hatalmas dolgokra képes.”
Breton egyébként azonnal kiállította volna Reigl műveit, ám a festő akkor még úgy gondolta, hogy „nem kész”, ezért csak jó néhány hónappal később mondott igent az ajánlatra. Első önálló kiállítása 1954. november 20-án nyílt meg a Galerie à l'Étoile scellée-ben, ahol figuratív és absztrakt műveket is bemutatott. Kezdetben szürrealista képeivel aratott sikert, majd előbb a totális automatikus írást létrehozva, a gesztusfestészeten át a teljes absztrakcióig jutott.
Életművének korszakai egymásra épülve, sokszor egymást átfedve, szorosan összefüggenek. Találkozása a háború utáni Párizsban a kortárs művészettel, különösen Max Ernst, André Masson és Roberto Matta munkásságával arra ösztönözte, hogy bővítse alkotói eszköztárát: kaparta, dörzsölte vásznait, egymáshoz préselte és lenyomatolta őket. Művészetét Franciaországban, az NSZK-ban és az USA-ban is díjakkal ismerték el.
Mindez őt magát egyáltalán nem érdekelte, sosem akart híres, pláne nem világhírű lenni.
„Célom nem volt. Utam volt. Miért festek? A Jóisten tudja. Becket nagyon jót válaszolt, amikor megkérdezték, miért ír, azt mondta, »én csak erre vagyok jó«. A festészet jelenlét. Ha a jelenlétem a festészetemen keresztül megtörténik, akkor boldog vagyok. Mert az azt jelenti, hogy olyan kapcsolatot találtam az egyesült világban, ami kiteljesülőbb forma, mint az én »kis énem«. (…) Azt csinálok mindig, amit akarok.
Festészet volt az életem, valami csoda folytán mindig sikerült, pedig negyven évig szinte soha nem volt egy fillérem sem
– mondta magáról a kilencvenhét éves korában, egy Marcoussis melletti idősotthonban elhunyt Reigl Judit.
Aki már nyolcvanéves is elmúlt, mire Magyarországon is elkezdték megismerni a műveit: Makláry Kálmán galériás közreműködésével 2005-ben a Műcsarnokban, 2010-ben a debreceni Modemben, 2014-ben pedig a Ludwig Múzeumban rendeztek számára egyéni tárlatokat.
A Műcsarnokban most, október 4-én nyíló és január végéig látogatható, Reigl Judit 100 | Reigl Judit és a Második párizsi iskola című kiállítás a centenáriumi év eseményeinek megkoronázásaként a hét évtizedes alkotói életút legátfogóbb bemutatója az intézmény és a Kálmán Makláry Fine Arts Galéria együttműködésében. 1700 négyzetméteren számos különlegességet kínálnak a látogatóknak:
eddig lappangó műveket, jelentős külföldi gyűjteményből kölcsönzött alkotásokat, valamint Magyarországon még nem szerepelt festményeket.
A válogatásban a nyolcvan Reigl Judit-kép mellett a Második párizsi iskola olyan kiemelkedő alkotóktól is szerepelnek művek, mint Jean Dubuffet, Hans Hartung, Jean-Paul Riopelle és Jean Degottex.
Reigl Judit 100 | Reigl Judit és a Második párizsi iskola
A Reigl Judit-művekből összeállított műcsarnokbeli válogatás a római ösztöndíjas évek alatt készült, eddig múzeumban nem látott művekkel indul. Az alkotói korszakok között kiemelt számban látható a Robbanás sorozat (1955–1957), amelynek darabjainál ipari festékpor és lenolaj keverékét dobta a vászonra, és a festékhalmokat egy hajlított függönyrúddal, olykor machetével kente szét.
A Dominancia-központ (1958–1959), a Tömbírás (1959– 1965) sorozatok a gesztusfestés folyamatának fizikalitását terjesztették ki.
A Guano sorozatban (1958–1965) megjelenik a nyomhagyás, a rétegzés, amint a festőnő átdolgozta és újrahasznosította korábbi vásznait, amelyekkel műtermének padlóját védte.
A Tömbírás egyik vásznán Reigl egy emberi torzó megjelenésére lett figyelmes. A vászonra dobott festék sűrű rétegeiből árnyékként előbukkanó antropomorf formák vele maradtak mindvégig, és Ember című sorozatának (1966–1972) fő motívumaivá váltak.
A Folyamat (1973– 1985) sorozatban érdeklődése ismét a gesztus tér- és idődimenziója felé fordult. Az 1980-as évek második felében visszatért az emberi alakhoz, kitartóan folytatta a testek és a terek vizsgálatát. A kiállítás utolsó szekciójában az alkotó papírra készített gesztusai szerepelnek.
A párizsi művészeti közeget és a szemléletmódbeli rokonságot a Második párizsi iskola magyar származású, illetve francia képviselőinek néhány festménye idézi meg. A Második párizsi iskola vagy Nouvelle École de Paris nem egy művészeti iskola, hanem egy helyhez és egy adott időszakhoz kapcsolódó művészeti csoportosulás összefoglaló neve. A hely Párizs, a korszak 1945 és 1965 közé esik, amikor a második világháborút követő években a városban több mint 350, nonfiguratív műveket alkotó művész élt és dolgozott.
Nyitókép: Reigl Judit (Fotó: Kálmán Makláry Fine Arts)
Sőt, fenti kérdésre is közel megnyugtató választ kap, aki ellátogat a Light Art Museum (LAM) új tárlatára. A More Than Human azzal játszik, ami ma már talán nem is olyan távoli valóság: mi jön vagy jöhet az emberközpontú világ után.
„Míg az első félidőben az ilyen eseteket még lefújta a játékvezető, itt már nem tette.”
A magyar válogatott csaknem egy félidőn keresztül emberhátrányban játszott Írországban.
Egy raktárban, feltekerve porosodott Barcsay Jenő monumentális szénrajza, ami nem csak a mérete és a kiemelkedő művészeti értéke miatt kuriózum, egy tragikus családi történetet is magába zár. A hét robusztus nőalakot ábrázoló, restaurált alkotás július 16-ától a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Jenő-életmű-kiállításán látható.
Grzegorz Braun ismét a Szejm épületében szabadult el.
A hivatalos kommunikáció szerint a világviszonylatban is páratlan gyűjtemény történelmi, technika- és kultúrtörténeti szempontból is felbecsülhetetlen.
A Tisza Párt belső ügyeire rálátó forrás a Magyar Nemzetnek többek között rámutatott, hogy az 1500 fősre hirdetett aktivista gyűlésen is alig pár százan vettek részt.
A három ország a Dzsedzsu sziget térségében tart többnapos hadgyakorlatot, amely a védelmi együttműködés eddigi legfejlettebb formáját mutatja be.
