Esztergályos, Reviczky, Mészáros Márta, Ternovszky és Romwalter – átadták a magyar filmszemle életműdíjait

2023. június 10. 13:15

Igazi csapatjátékos, kortalan mágus, démon és múzsa, életem ajándéka, Robert De Niro-i magasságok – méltatták a díjnyerteseket a balatonfüredi gálán.

2023. június 10. 13:15
null
Ádám Rebeka Nóra
Ádám Rebeka Nóra

Esztergályos Cecília színésznő, táncművész, Mészáros Márta rendező, Reviczky Gábor színművész, Romwalter Béla producer és Ternovszky Béla rajzfilmrendező kaptak életműdíjat az idei Magyar Mozgókép Fesztiválon.

A Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program szervezésében június 7. és 10. között megrendezett Magyar Mozgókép Fesztivál részeként tartott gálaesten Káel Csaba, a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos arról beszélt: a négynapos rendezvény műsorán vetített filmeken az életműdíjasok munkái is megjelennek.   

Úgy fogalmazott:

idézzük mondataikat, figuráikat; közös identitásunk, hogy ismerjük történeteiket, hiszen velük nőttünk fel.

Személyük összekapcsolja a múlt filmgyártását a jelenével, és üzen a jövőnek is arról, hogy a művészek mennyi mindent tudnak adni a mozgóképen keresztül (...) Életművük olyan örökség, amelyet tovább kell vinni, megmutatni a következő generációknak is, hogy milyen gazdag a kultúránk” – mondta a filmbiztos.   

„Démon és múzsa”

Esztergályos Cecília Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, táncművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. (Az életműdíj kapcsán vele készült cikkünket itt olvashatják.) Több mint ötvenéves pályafutása során csaknem kétszáz filmben és színházi darabban játszott. A díjátadón a művésznőt Eperjes Károly méltatta.

Az a típusú színésznő vagy, akinek már diákkoromban nagyon örültünk.

mondta Eperjes. Hozzátette: „Örülök, hogy vagy még nekünk, és annak is, hogy az utolsó premiereden ott lehettem.”

 

 

Az életműdíj odaítélése kapcsán lapunk megkereste Esztergályos Cecíliát, aki elmondta, nagyon boldog volt a díj elnyerése miatt, hiszen – ahogy fogalmazott –

Kérdésünkre, mi az, ami ilyen hosszú ideje és ennyire hűségesen a pályán tartotta, azt felelte: „a szerelem, a szakma iránt érzett kiolthatatlan szerelem”. A színésznő kiemelte: nem szabad görcsösen akarni dolgokat, mert akkor az ember folyton csak elégedetlenkedik, ha nem sikerül, vagy nem jön be. „Úgy lesz és legyen minden, ahogy Isten akarja. Az Úristenből merítek energiát, az ő segítségével tudok élni” – mondta.

 

Fotó: MTI / Vasvári Tamás
Fotó: MTI / Vasvári Tamás

 

„Életem ajándéka”

Mészáros Márta – aki egészségi állapota miatt nem tudott részt venni a díjátadón – Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett érdemes művész, a magyar mozgókép mestere, az első jelentős magyar női rendező. Az Örökbefogadásért 1975-ben elnyerte az Arany Medvét a Berlinalén, a Kilenc hónap és a Napló gyermekeimnek című filmjeit Cannes-ban díjazták, utóbbi nagydíjas lett, a Napló szerelmeimnek című filmért pedig megkapta az Ezüst Medvét.

A rendezőt Czinkóczi Zsuzsa színésznő laudálta. „Én Mártát akkor kezdtem megérteni, amikor az Ők ketten-ből a Napló gyermekeimnek című filmet forgattuk, és én Márta fiatalkori énjét, Juli szerepét játszottam. A forgatások szünetében nagyon sokat mesélt nekem a Kirgizisztáni gyermekkoráról, szülei tragikus sorsáról, és arról,

– fogalmazott. „Életem ajándéka, hogy ismerhetem, és hogy én köszönhetem meg a nevében ezt a díjat” – mondta beszéde végén a színésznő.

 

Fotó: MTI / Vasvári Tamás
Fotó: MTI / Vasvári Tamás

 

„Robert De Niro-i magasságok”

Reviczky Gábor a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész. Népszerűségét filmes szerepeinek is köszönheti, de sokan kedvelik Robert De Niro, Jack Nicholson vagy Clint Eastwood magyar hangjaként. A színészt Káel Csaba méltatta.

Az sem véletlen szerintem, hogy kinek kölcsönözted a magyar hangodat, hiszen például Robert De Niro közéjük tartozott.

– jegyezte meg méltató beszédében a filmbiztos.

 

 

„Kortalan mágus”

Romwalter Béla fővilágosító, producer dolgozott többek közt Jancsó Miklóssal, Makk Károllyal, Sándor Pállal és Szinetár Miklóssal. Az Oscar-díjas Zsigmond Vilmossal 1992-ben közösen alapították meg a Sparks céget, amely világítástechnikai szolgáltatásban és kamerakölcsönzésben máig piacvezetőnek számít, és immár a fővilágosítók képzésében is részt vesz. A producert – szintén producer lánya – Romwalter Judit laudálta.

Jószívű, stílusos, szenvedélyes, rettenthetetlen, profi, kőszikla, példakép, nagyvonalú, energikus, felkészült, korrekt, kortalan mágus, vezéregyéniség, a szakma császára, gondoskodó, mentor, legenda, ikon. Ezek a szavak jutnak eszébe először az őt ismerőknek Romwalter Béláról.

– fogalmazott Romwalter Judit.

 

Fotó: MTI / Vasvári Tamás
Fotó: MTI / Vasvári Tamás

 

„Régi vágású rajzfilmes”

Ternovszky Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, érdemes művész. Nevéhez olyan közkedvelt sorozatok fűződnek, mint a Mézga család, a Kérem a következőt! és a Gusztáv, de ő rendezte a kultikus Macskafogót is, amelyet világszerte nagy sikerrel vetítettek.

Talán mindannyian a legnagyobbra tartunk, akik veled dolgozhattunk.

hanem sok-sok ember munkája, akit persze irányítania kell egynek, akit úgy hívnak: rendező (...) Te még olyan régi vágású rajzfilmes vagy, aki végigjárta a szamárlétrát, végigrajzolt a tyúklétrát, nem rögtön rendezőként lépett a porondra” – hangzott el Trenovszky Béla méltatásában.

 

 

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bayern65
2023. június 11. 07:03
Revicky Gábor egy SZINMŰVÉSZ! Az egyik legjobb! Gratulálok!
kálmi
2023. június 10. 15:46
Megérdemelten kapták valamennyien a díjakat, nagyszerű, kiváló tehetség mindegyik a maga műfajában.
fonak
2023. június 10. 15:37
Belterjesék megint osztottak egymásnak valami díjat.
Zolotarjov
2023. június 10. 14:51
Na ugye..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!