Március végén megalakult a Petőfi Zenei Tanács, a testülettel kapcsolatban sokan azt kifogásolták, hogy a tagjai „túl öregek", ráadásul egy nő sincs köztük. A magyar könnyűzene fejlesztésére javaslatokat tevő, tízfős tanácsba Frenreisz Károly is meghívást kapott, őt kérdeztük a kritikákról és a konkrétumokról.
„A tízfős testület küldetése a magyar popkultúra kulturális közegének minőségelvű fejlesztése” – ez nagyon jól hangzik, de a hogyanra van már akár egyéni, akár közös válaszuk? Az alakuló ülésen állítólag komoly viták folytak, és hamarosan jönnek a következő fordulók.
Mindannyiunknak vannak ötletei, azokat próbáljuk közelíteni egymáshoz. Ez elég nehéz dolog, hiszen a könnyűzenében nincsenek klisék, mindenki a pályán eltöltött, sok évtizedes egyéni tapasztalataiból építkezik. A saját elképzeléseimről éppen most készülök egy nagyobb dolgozatot írni, hogy közösen meg tudjuk ezeket vitatni.
Mik ezek az elképzelések?
Amit én látok, hogy
Sztárokat, menő zenekarokat nem tudunk gyártani, erről szó sincsen. De annak rendszerét igenis ki tudjuk dolgozni, hogy a fiatalok a mostaninál sokkal több felületen megmutatkozhassanak. Az én fejemben van például egy nagyon egyszerű terv ezzel kapcsolatban. A rádiók nagy része régimódi műsorstruktúra alapján működik, általában szerkesztett zenével, vagyis kiválasztanak harminc-negyven dalt, és azokat játsszák felváltva. De miért ne lehetne megcsinálni, hogy néhány jól dumáló, laza DJ gyerek kapjon mondjuk egy kétórás műsorsávot a Petőfi Rádión naponta, amikor előszedheti a kedvenc, a nagyközönség számára addig akár teljesen ismeretlen zenéit, előadóit. Aztán hogy egyikre-másikra ráharapnak-e a hallgatók, és azok idővel képesek lesznek-e a Papp László Sportarénát megtölteni, mint nemrég a huszonegy éves Azahriah, az már nem a mi dolgunk. A sztárság komplex dolog, ami a tehetség, szorgalom és személyiség jó kombinációjának az eredménye. Mi csak az elindulásban tudunk segíteni.
Miközben, úgy tűnik, a mostani generációknak már így is jóval több be- és megmutatkozási lehetősége van, mint önöknek volt. Persze nem a hagyományos csatornákra gondolok, hanem az online platformokra.
Fogalmazzunk úgy, nekünk semmi lehetőségünk nem volt. De szerintem nem ez a fő különbség közöttünk és a mostani pályakezdő könnyűzenészek között.
Hanem mi?
Először is: a mi generációnkból a legtöbben már gyerekkoruktól komolyan tanultak zenélni, én is konzervatóriumba jártam, mindennap másfél órát gyakoroltam a klarinéton. Zárójelben mondom, hogy utána meg sportoltam még kettőt, és mivel nem volt mobilom, hogy nyomkodjam, mindez simán belefért időmbe, energiámba. És bizonyos szempontból a kihívás is nagyobb volt akkoriban. A proletárdiktatúra hímes mezején két lehetősége volt az embernek a kitörésre: menő zenész vagy menő sportoló lesz. Esetleg művész, de az már kicsit behatároltabbnak tűnt – kivéve a táncot, ami a zenéhez hasonlóan nemzetközi nyelv. Azaz mi mindenáron be akartuk bizonyítani,
ez óriási hajtóerő volt. Ma már ez a fajta vágya a fiataloknak kicsit elsikkadt, illetve más területekre tevődött át.
A zenei, azon belül a kifejezetten a könnyűzenei oktatás ügyéről mostanában egyre több szó esik, többek közt, hogy van-e erre egyáltalán szükség felsőfokú szinten. A Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetében már elindult egy ilyen képzés, Miskolcon szintén körvonalazódik egy hasonló. Mit gondol erről?
Teljes mellszélességgel támogatom. Ha az én időmben lett volna ilyesmi, tele jó tanárokkal, lehet, hogy én is oda mentem volna. Minden, ami a zenetanulással, hangszeres tudással, zeneszerzéssel kapcsolatos ismeretbővítés, csak jó lehet. Egy fiatal akkor is nyer vele, ha végül mégsem lesz belőle profi előadó. És ne feledjük, a Zeneakadémiának is van jazz tanszaka, amin nem hiszem, hogy bárki megütközne. De nem csak a felsőfokú könnyűzenei oktatás ügyét tartom nagyon fontosnak. Fent említett dolgozatomban elő fogom adni a svéd modellt is. Svédországban minden iskolában van három-négy próbaterem, a srácok meg vagy elmennek focizni, vagy zenekarokat csinálnak már tizennégy-tizenöt évesen. Ebben szintén látnék fantáziát. Annál is inkább, mert amikor tavaly meghívtak a Kőbányai Zenei Stúdióba vizsgabizottsági tagnak, elképedtem, mennyi fantasztikus tehetség jár oda, és milyen megszállott tanári kar foglalkozik velük magas szinten. És ez csak a jéghegy csúcsa. Biztos sokkal több tehetségre bukkannánk szerte az országban, ha lennének ilyen iskolai próbatermek, ahova a gyerekek bármikor bejárhatnak.
És akkor újra divatba jönne a magyar zene?
Sok sztárunk van, akik telt házakat csinálnak mindenhol. Pont ezért kell még többet tenni érte, hogy minél jobb legyen, minél több emberhez eljusson, és minél több énekes, zenekar – a legprogresszívabb műfajokból is – megmutathassa magát. Ezért, a Filmio mintájára, gondolkozunk például egy csak magyar zenéket tartalmazó streaming-szolgáltatás elindításán is. A Petőfi Zenei Tanács minden tagja egyetért a fenti alapvetésekben, nagyon lelkesek vagyunk.
Pedig csupa öregember vitatkozik ott, nő meg egy szál sem, legalábbis így szól a kritikák nagy része.
Ezek a kritikák nem érdekelnek, értelmetlennek tartom őket, amik próbálják elterelni a figyelmet a lényegről. Az érdekel csak, hogy a magyar könnyűzenét és annak szereplőit minden erőmmel, tudásommal segítsem a fejlődésben, előrejutásban.
Frenreisz Károly Kossuth-díjas rockzenész, zeneszerző. Fotó: MTVA / Zih Zsolt
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
Közel 40 év után visszavonul a magyar zenei élet egyik meghatározó alakja, a zenekarral pedig erről és a jelen felállásában utolsó, decemberi koncertről beszélgettünk.
„Nem tudtam mindenkinek elmondani, hogy ne haragudjatok, de akit láttatok a filmvásznon, az nem én voltam” – idézi fel a művész, akit a '80-as években Beri Ary-ként ismert Magyarország.Interjúnk.
„Ha otthon maradunk, annak beláthatatlan következményei lesznek a jövőre nézve. December 1-jén menjünk szavazni a magyarságunkért!”
Bemutatták a július 1-jén megalakult Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) átfogó fejlesztési stratégiáját. A Legelőből hazát címet kapott vízió lényege, hogy a magyar társadalom minél nagyobb rétegét tudják aktív kultúrafogyasztásra ösztönözni.
A legjobb politikai barométer a világban a román politika mozgása: ahová áll, ott mindenképpen fordulat várható.
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
