Háborús károk: így pusztul a kulturális örökség az ukrajnai konfliktusban

A háborúk során a városok infrastruktúrája gyakran rongálódik meg vagy pusztul el teljesen. A harcok, bombázások, robbantások tönkreteszik az utakat és a hidakat, a kereskedelmi és lakóépületeket, s akár végleg eltörölnek építészeti remekeket is. Egy javaslat szerint olyan nemzeti és nemzetközi törvények életbe léptetését kellene alkalmazni, amelyek bűncselekménnyé nyilvánítják a tárgyi eszközök – így az épületek – megsemmisítését.

Lerombolt épületek

Ukrajna és Oroszország egyaránt európai kultúrnemzet, amelyek, mint ismert, nagyrészt egy közös tőről, a Kijevi Rusztól, illetve az azt követő további keleti szláv fejedelemségektől eredeztetik az államiságukat, kultúrájukat – nem függetlenül az ősi szláv hagyományoktól, a vikingek (varégok) államszervezésétől, valamint a bizánci típusú kereszténység tradícióitól. A pőre háborúskodáson és az ezzel járó tömeges emberi tragédiákon túl ezért is katasztrofális e két keleti szláv nép testvérháborúja.

Az orosz agresszió és annak megannyi következménye nem kímélte az ukrán infrastruktúrát, az épített környezetet és a kulturális örökség különböző értékeit sem, a legnagyobb épületektől a kincset érő ingóságokig.

a háború immár több mint egy éve alatt. Az ukrán kormányzat „kulturális népirtásról” beszél ennek kapcsán. Az ENSZ égisze alatt működő UNESCO folyamatosan frissített listáján jelenleg 247 helyszín szerepel, amely a nemzetközi szervezet szerint megsérült a konfliktus során. Ezekből 109 egyházi épület, 89 történelmi vagy művészi értékű épület, 20 múzeum, 19 emlékmű és 12 könyvtár.

A sérült kulturális infrastruktúra szomorú listáját régiókra lebontva közli az UNESCO: Donyeckben 68, Harkivban 54, Kijevben 38, Luhanszkban 31 helyszínről tudnak.

Lerombolt csernyihivi műemlék könyvtárépület

Az ukrán kulturális minisztérium listáján több mint 1100 helyszín szerepel, könyvtárak százaival, művészeti iskolák és múzeumok tucatjaival.

A bombázások nyomán porig égett a Kijev melletti Ivankiv történeti múzeuma, ami néprajzi kincseket, festményeket és textilmunkákat őrzött. A sok harcot látott Izjum városában történelmi épületek, templomok és emékművek pusztultak el. Nem kímélte konfliktus a hagyományos, vidéki ortodox fatemplomokat sem, több is elpusztult közülük.

Különleges kulturális érték Ukrajnában a folyó és domboldal közé épült Szvjatohirszk kolostor, ami a háború első heteiben több mint 500 menekültnek adott védelmet. Orosz bombatámadások, majd belövések miatt megrongálódott a kolostor épülete, valamint több környező remetelak is, mely során civil menekültek sérültek meg.

Csernyihiv nagyvárosában majdnem teljesen elpusztult az ukrán régiségek múzeuma, valamint a helyi, neogótikus ifjúsági könyvtár.

A hónapokig ostromlott, szétlőtt Mariupolban

A városi tanács szerint több mint kétezer kiállítási tárgy tűnt el, köztük neves festők alkotásai. Az ukránok szerint Melitopol városának múzeumából jelentős szkíta kincsek tűntek el, szerintük az orosz erők fosztogatásai nyomán. Egyes hírek szerint az egy ideig orosz kézen lévő, majd az ukránok által visszafoglalt Herszon nagyvárosában több mint 10 ezer múzeumi alkotást tulajdonítottak el, amik krími múzeumokba kerülhettek át.

A háború eddigi kulturális örökségi és infrastrukturális pusztításai részben visszafordíthatatlanok, részben valamikor majd újraépíthetők, visszaszerezhetők. Ukrán és nemzetközi szereplők ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a kulturális örökség pusztulása avagy kirablása egyben az ukrán identitás gyengülésével is jár. Harkiv nemzeti képtárának igazgatója szerint „Putyin tudja: művészet és történelem nélkül Ukrajnának meggyengül az identitása”.

Beomlott templom

Harc az értékek védelméért

A kultúra pusztítása ugyanakkor nem csak a tárgyak számbavételéről és a szikár adatokról szól – ott vannak mögöttük az emberek is, alkotók és restaurátorok, művészeti szakértők és múzeumi munkatársak is, akik miközben saját és közösségeik életét próbálják megmenteni a háborúban, próbálnak mindent megtenni a rájuk bízott értékek védelméért is – hiszen

amikor szó szerint a lét a tét.

A Mandiner tavaly májusban közölt riportot, hogy miként is zajlik a kulturális értékek védelme. Erdélyi E. Péter riportjában arról olvashatnak: a háború alatt a múzsák hallgatnak, a műemlékek elpusztulnak, a műtárgyak eltűnnek. Egy csernyihivi múzeumigazgató mesélt riportunkban arról, hogyan próbálták megmenteni a kincseiket, miközben saját túlélésükről is gondoskodniuk kellett.

Az ukrajnai orosz katonai invázió kezdete előtt a csernyihivi helytörténeti múzeumot nem evakuálták, bár Ukrajnát figyelmeztették egy lehetséges invázióra, és az ország vezetése, valamint az önkormányzat is tett bizonyos intézkedéséket, ezek azonban elégtelennek bizonyultak. Az orosz csapatok február 24-én Csernyihiv közelébe értek, és azonnal megkezdték a város ostromát a többszörös rakétarendszerek, a tüzérség és a tankelhárítók bevetésével. A lövedékek sokszor a lakónegyedekbe csapódtak, ahol rengeteg többszintes lakóépület és közintézmény található. A halálosan megrettent emberek – gyermekes nők, idősek, kamaszok búvóhelyeken rejtőztek el.

„Február 24-én szinte teljes létszámban munkába álltak a múzeum munkatársai.

Ezt folytattuk február 25-én, aminek eredményeként sikerült leszerelnünk a különösen értékes muzeális tárgyaink több mint 90%-át” – mondta riportunkban az első napok eseményeiről Szergej Lajevszkij régész professzor, a csernyihivi Vaszilij Tarnovszkij Történeti Múzeum igazgatója.

Összeomlott ortodox templom

Lajevszkij arról beszélt: „Múzeumunk pincéjében olyan emberek gyűltek össze, akiknek nem volt hova menniük. Bombamenedéket állítottunk fel nekik. Ezekhez múzeumi berendezéseket és anyagokat használtunk.

Hozzátette: „Február 25-e után hat alkalmazott maradt a múzeumban, akiket két önkéntes segített. A három emeleten lévő múzeumi kiállítási anyag mintegy 90%-át fokozatosan lebontottuk. Óvatosan szétszedtük a vitrineket, elővigyázatosan, legalábbis nekünk úgy tűnt, kivettük a tárgyakat, speciális fóliába csomagoltuk és biztonságos helyre rejtettük el őket.”

Az ablakokat az első napon ragasztószalaggal erősítették meg, majd műanyaggal vagy kartonnal borították be, ezzel akadályozták meg, hogy a robbanáshullám következtében széttört ablaküvegek szilánkjai szétszóródjanak. A folyosókat így végül teljes sötétség borította be, ezért mobiltelefonnal vagy hordozható zseblámpákkal világítottak. Az akkumulátorok gyorsan lemerültek, de nagyon nehéz volt újratölteni őket,

Ráadásul rettenetesen hideg volt, mert már az első napokban kikapcsolták a fűtést. Az utcán mínusz 15, bent plusz 2-5 fok lehetett csupán.

Az igazgató így emlékezett vissza: „Háborús próbatételünkre március 6-án került sor, amikor a múzeum mellett felrobbant egy orosz akna. A feleségemmel kint voltunk az udvaron. Minket a kerítés és a könyvtárépület mentett meg, amely felfogta a repeszek egy részét.”

Az Ukrajna kulturális örökséget ért pusztulásról azt mondta riportunkban: „Nehéz kiválasztani azt veszteséget, amelyik a legértékesebb, hiszen nem tudom felmérni a lerombolt épületek építészeti értékét. De régészként azt mondom, hogy nagyon nagy kár a Mariupoli Helytörténeti Múzeum lerombolása, mert rendkívül fontos gyűjteményei voltak. Olyanok, mint a sztyeppei neolitikumi, bronzkori, vagy középkori nomád kollekciók. Ami Mariupolban történt, az merő barbárság!”

Nyitóképen: Önkéntesek viszik el egy rakéta maradványait a megsérült Szvjatohirszk kolostornál  (Ihor TKACHOV / AFP); belső fotók: Mandiner archív