„Lagzi Gábor, a varsói Liszt Intézet Magyar Kulturális Központ vezetője elárulta nekünk, azért örül nagyon ennek az eseménynek,
mert ezt az értelmiségi réteget, akik eljöttek a kiállításra, eddig még nem sikerült elérniük.”
.”„Szívvel-lélekkel és elképesztő odaadással dolgozott a stáb, és úgy tűnik folytatás is lesz majd, hiszen a nézők részéről igény mutatkozott arra, hogy szeretnék majd újra megnézni az animációs filmet. Én megértem ezt, hiszen elsőre valóban nehezen emészthető alkotás” – teszi hozzá Rubovszky Éva.
Hozzáteszi: a Biblia-film elkészült huszonöt percét is nagy érdeklődéssel nézték, s kifejezetten nagy élvezettel olvasták és nézegették a forgatókönyvét. „Ez egy rendes, keresztény társaság, jó közönség elé kerültek az alkotások” – szögezi le.