Így hódíthatja meg a magyar romantika a világ koncerttermeit – Balázs János a Mandinernek

Az emlékév célja nem csak az volt, hogy Cziffra György életét, munkásságát és művészi örökségét a világ koncerttermeiben népszerűsítsék: jelentős fókusz került a magyar tehetségekre is, akik hazánk mellett Bécstől Prágán át Londonig mutathatták be tudásukat. Ez óriási lehetőség, de általában hogyan lehet segíteni a fiatal zenészeket manapság?

Nagyon máshogy, mint akár tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt, amikor én kezdtem a pályát. Igaz, még csak harminchárom éves vagyok, de az idő tájt még korántsem nyílt ki ennyire a világ, pláne nem volt tele a valós és virtuális tér ennyi önjelölt véleményformálóval. Kevésbé láttuk mások – olykor hamis – csillogásait, ezért jobban tudtunk koncentrálni a saját utunkra. Ma a zenészeknek –  nemcsak a pályakezdőknek, mindenkinek – folyamatosan ellensúlyozni és hangsúlyozni kell.

Röviden: ismét egyre fontosabb szerepe van az egyéniségnek, és ezt a zeneoktatásban is figyelembe kell venni.

Mire gondol pontosan?

Tanítok a Zeneakadémián, a Cziffra-emlékév és egyéb programok keretében is sokat foglalkozom tizen- és huszonévesekkel, és azt tapasztalom, a legnehezebb feladat elérni náluk,

Nem könnyű például elhitetni  velük, hogy nem csak az előre megírt oktatási rend szerint lehet haladni. Nálam például az általánosan előírt féléves repertoár dupláját kell hozni, de a triplájának örülök a legjobban. Mert ha a növendék mindössze néhány vizsgadarabbal foglalkozik hónapokon át, akkor négy-öt év után nagyon szűk repertoárral lép ki az életbe. És lehet, hogy ez korábban elegendő volt az elinduláshoz, ma viszont már egy kezdő zongoraművésznek is többre van szüksége az érvényesüléshez.

Emellett nem lehet eléggé hangsúlyozni a marketing vagy az optimális önmenedzselés fontosságát. Nem dughatjuk a homokba a fejünket, hogy de hát mi művészek vagyunk, nincs más dolgunk, mint hogy kizárólag a Beethoven és társaik által leírt hangokkal foglalkozzunk. Sajnos vagy nem sajnos azzal is törődnünk kell, hogy ha már a Jóisten tehetséget és ezáltal hivatást adott nekünk, akkor mindennek a lényegét

Tanárként, mentorként ezt a komplex, rugalmas gondolkodást igyekszem átadni a diákjaimnak, talán nem is eredménytelenül: több tanítványomat díjazták különböző versenyeken, és a Cziffra-emlékév keretében is többen nagy sikerrel léptek fel.

Kicsit összecseng mindez a Cziffra György-i örökséggel, aminek éppen az improvizációra, rugalmasságra épülő zongorajáték a védjegye.

Pontosan. A körülmények soha nem állandóak, és erre az embernek – lehetőleg gyorsan és könnyedén – reagálni kell. Mert mi van akkor, ha az otthon pontosan kigyakorolt darab máshogy szól egy római koncertteremben, ahol nem ugyanolyan az akusztika és a zongora? Vagy éppen lelki válság gyötör, ezért rossz a hangulatom? Rengeteg külső-belső tényező befolyásolja az aznapi játékot, és aki nem tud az aktuális helyzetekhez villámgyorsan alkalmazkodni,

Több száz évvel ezelőtt, de még a 20. század első felében mindezt ösztönösen érezték a művészek. Később azonban eljött a zenei versenyek és a komolyzenei lemezfelvételek kora, ahol a technikailag minél pontosabb, a kottához leginkább hű interpretálás lett a lényeg. 

Giacomo Puccini - Balázs János: Lauretta's Aria

Vagyis épp itt az ideje visszahozni a zenében a romantikát?

Én így gondolom. Mert a művész is csak akkor tud igazán feloldódni, maga lenni, ha megvan rá a lehetősége,

A zsenik alkotásai különben sem azért olyan unikálisak, mert egyfajta gondolkodásmód letéteményesei. Hanem mert bárki bármilyen életszakaszában, akár évszázadokkal a keletkezésük után is hozzájuk társíthatja a saját gondolatait, érzéseit. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy a kottában rögzített hangjegyeket megváltoztatjuk -- Beethoven vagy Mozart művei szentek –, de a ritmus, a tempó, a hangszín árnyalatai mind-mind a pillanatban születnek meg. Olyan ez, mint a versmondás: attól függően, mely szavakra helyezzük a hangsúlyt, más és más jelentés, érzelem születik. És hát sok ezer éve nem pont ezért jöttek létre a művészetek? Hogy az emberek zenében, rajzban, szóban kifejezzék, ami a szívükben-lelkükben van? 

A mai, nem feltétlenül a szívre és lélekre épülő korban hogy áll a romantikus zenei hagyományok újrafelfedezése a világon?

Talán éppen a technikai fejlődést ellensúlyozandó, mintha egyre népszerűbb lenne ez a vonal, ami – és ez mindenféle nagyzolás és pátosz nélkül kimondható – magyar know-how. Cziffra Györgynek pedig, aki zongoraművészként Liszt Ferenc, Thomán István vagy Dohnányi Ernő örököse, oroszlánrésze volt abban, hogy ez a száz százalékig az előadói szabadságon alapuló, egyedi interpretáció a 20. században is túlélt. Az sem térítette el, hogy Magyarországon nemigen voltak klasszikus zenei koncertlehetőségei. Franciaországban, ami a második hazája lett, annál inkább: ott valahogy még a hatvanas-hetvenes években is bőven akadt erre a stílusra fogadókészség. 

Gyorgy Cziffra - Liszt „Grand Galop Chromatique”

Talán nem túlzás azt mondani, hogy a fenti névsor az önével folytatódik. A szakma könnyen elfogadta, hogy más utat jár, mint a többség?

Voltak harcaim. Különösen eleinte, amikor nemcsak a zongorajátékommal szegtem meg a hallgatólagos szabályokat, hanem ráadásul elkezdtem teljesen más műfajbeli zenészekkel is fellépni. De megértem a kollégáim óvatosságát, mert az éppen az az időszak volt, amikor világszerte, így Magyarországon is divatba jöttek a  giccses, értéktelen, de külsőségeiben csillogó koncertshow-k, a crossovert igen rossz irányba térítve. Nyilván akkor sem önmagában a technika adta lehetőségekkel volt a gond, én manapság is gyakran élek ilyen eszközökkel a koncertjeimen; a fiatalok megszólításához ez ma már szinte elengedhetetlen. Hanem azzal, ha olyan művész alkalmazta-alkalmazza, aki szólistaként soha nem állná meg a helyét. Ha viszont a saját területükön – a népzenétől a jazzen át a rockzenéig – minőséget képviselő emberek jönnek össze egy színpadon,

És ennek a létjogosultságát, érvényességét, azt hiszem, ma már a szakmán belül is mindenki tudja és látja.

Ez lehet a klasszikus zene túlélésének kulcsa is: a közönséget minél többféle módszerrel vissza- vagy becsalogatni a hangversenytermekbe?

Nyilván mindig lesz egy olyan réteg, akiknek  nem kell mindenféle plusz elem. De nekünk, zenészeknek meg kell érteni azt is, hogy ennyi baj – járvány, háború – közepette az emberek pláne könnyedebb műfajokra vagy legalábbis a könnyebben befogadható klasszikus zenére vágynak. Ha a műfajok fúziójában rejlő lehetőséget jól ki tudjuk használni, akkor igen,

Biztos vagyok benne, hogy egy-egy ilyen alkalom után mindig lesznek néhányan, akik ha meglátják, hogy a Zeneakadémián ugyanannak a szerzőnek, mondjuk Lisztnek vagy Brahmsnak a műveit játsszák, jegyet fognak rá váltani. 

                                                                                                 ***

November 5., Cziffra György születésnapja immáron hagyományosan az év kiemelt zenei ünnepe. Idén a Zeneakadémia Nagytermében együtt lép fel négy Kossuth-díjas művész, akik saját műfajukban külön-külön is a zene szabadságát képviselik: Lakatos Mónika, Dresch Mihály, Szakcsi-Lakatos Béla és Balázs János. 

A Cziffra György-emlékév keretében az elmúlt másfél évben 17 országban, 43 városban több mint 100 eseménnyel tisztelegtek a magyar zongoraművész előtt. A hangversenyek mellett sor került ősbemutatókra, emlékérmét adtak ki, szakmai kiadványokat jelentettek meg, zenei versenyeket és konferenciákat szerveztek, nemzetközi projektek sokasága született, illetve olyan kreatív ötletek is megvalósultak, mint a budapesti Szent István park zongorabillentyűket ábrázoló virágkompozíciója vagy a Batthyány téri Cziffra-falfestmény. 

Az emlékév koncertjei személyesen közel százezer embert értek el, az egyéb köztéri eseményeken, televízión vagy online pedig további több százezer ember csatlakozott a programokhoz. A Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversennyel együttműködve – azáltal, hogy a verseny programjában kötelezően elő kellett adni egy Cziffra-átiratot – számos fiatal zongorista repertoárjába kerültek bele ezek a remekművek. Az emlékév komoly nemzetközi elismerést is hozott: Balázs János ImprovisArt címen kiadott, többek között saját átiratait is tartalmazó lemeze május végén elnyerte a New York-i Music International Grand Prix első helyezését és közönségdíját. Eötvös Péter pedig megkomponálta munkássága első zongoraversenyét, a Cziffra Psodiát, amit azóta Budapesten, Párizsban és Genfben is bemutattak.

Fotók: Asszonyi Eszter