Szabadidőből viszont nem lehet olyan sok, hiszen egész évben szervezi azt a két programsorozatot, amelyre idén augusztus 25–30. között párhuzamosan kerül sor: a negyedszerre megrendezett New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál idén kibővült egy akadémiával is. Ezekkel mi a célja?
Mivel a kamarazene a szívem csücske a családiassága, közvetlensége miatt, szeretném ennek az örömébe, intimitásába a közönséget is bevonni Budapest minél több helyszínén, teret adva nemcsak az ismert és kedvelt műveknek, művészeknek, hanem kortárs vagy ritkán hallott szerzőknek, illetve pályakezdő zenészeknek is. Ehhez csatlakozott idén az akadémia, amelynek sarokpontjaként személyes mesterkurzusokat szervezünk Budapesten, Bécsben, Nikolovoban és Vilagarcia de Arousában nemzetközi hírű európai zenészekkel, ezeket év közben online is folytathatják a résztvevők. Emellett workshopok és előadások lesznek többek közt branding témakörben. Utóbbira egyre nagyobb szükség van, és részben ezért is hívtam életre az akadémiát: sokunk közös tapasztalata, hogy a felsőoktatási intézményekben
a végzősöket szakmailag ugyan felkészítik a pályára, de arra alig, a diploma után hogyan adják el magukat.
Nem mindenki olyan szerencsés, hogy rögtön egy menedzser egyengesse az útját, a legtöbben még azzal sincsenek tisztában, hogyan kell egy próbajátékra, állásinterjúra jelentkezni, pláne egy estet, koncertet megszervezni vagy egy műsort összeállítani. Ez nagyon veszélyes. Hiszen rengeteg zenész van a világban, és ha valaki önmagáért nem vállal felelősséget, bezárkózik, akkor nem várhatja el, hogy a koncertszervezők észrevegyék, és kézről kézre adják. A tehetség önmagában mit sem ér, ha nem tesz hozzá valami pluszt az ember, amitől felfigyelnek rá.