
Concerto Budapest

Az előadó-művészeti törvény évtizedek óta a mennyiségi elveket helyezi középpontba a minőségiek helyett – Keller András a Mandinernek

Keller András, a Concerto Budapest vezetője az állami támogatásokról, a világbajnok magyar zenészekről és a Zeneakadémia új rektoráról.

A magyar tehetség és zeneiség mindenen átüt – Devich Gábor a Mandinernek

Az egykori Postás Szimfonikus Zenekarból mára az ország egyik legjobb komolyzenei együttesévé nőtte ki magát a Concerto Budapest, külföldön is egyre sikeresebb. Főigazgatójával, Devich Gáborral beszélgettünk arról, mit kellene tennünk azért, hogy Magyarországnak ne csak dicső zenei múltja, de ugyanilyen gazdag jövője is legyen.

Bogányi Gergely: Az általam kifejlesztett zongora minden megszólalása különleges

A Concerto Budapest fesztiválját, a Magyar Kincsek Ünnepét november 10-én rendezik meg a Zeneakadémián. A Magyar Concertók című első részre délelőtt 11 órától kerül sor: Bogányi Gergely zongoraművészt, Bogányi Bence fagottművészt és Baráti Kristóf hegedűművészt Keller András vezényli. Interjúnk.

Az ország összefogott: a Concerto Budapest évadnyitó koncertjének bevételét az árvízkárok sújtotta zeneiskola kapta meg (VIDEÓ)

A felajánlást Devich Gábor főigazgató adta át Zakar Katalinnak az iskola igazgatójának.

Keller András: A zene összekapcsol és közösséget teremt

A Hegedű Ünnepe, Bartók tükörben, mesteriskola, tematikus napok és koncertek, a megszokott széles repertoár, hazai és világsztárok – a Concerto Budapest a 2024–25-ben is várja a klasszikus zene kedvelőit. Az évad művésze Baráti Kristóf lesz, aki karmesterként is megjelenik majd a Müpában és a Zeneakadémián.

Mozarttal segítenek a világon – a Concerto Budapest élőben közvetíti vasárnapi esti koncertjét

A Concerto Budapest Keller András művészeti vezetésével idén is egynapos koncertsorozatot szentel Wolfgang Amadeus Mozartnak. A március 3-án, este fél nyolckor kezdődő zeneakadémiai zárókoncertet ráadásul bárki a földön élőben követheti a Gramophone.co.uk platformon, valamint az egyik magyarországi hírportál címoldalán.

A világ legjobb csellistái, és mind magyarok! – különleges fesztivál a Zeneakadémián

A Concerto Budapest szervezésében, november 25–26-án, a Zeneakadémián kerül sor a Concerto Csellóünnepre. A tematikus fesztivál célja felhívni a közönség figyelmét arra, hogy hazánk a magyar zenészek nemzetközi sikereinek köszönhetően régóta csellónagyhatalom.

A Hallgatás Napja – a vasárnap a kortárs zene rajongóié!

Fesztiválhangulat, nem mindennapi találkozások, felfedezések és újra felfedezések, , egy nap a BMC-ben.

Elsöprő sikert aratott a Keller András vezette Concerto Budapest az Egyesült Királyságban és Írországban

A brit sajtó egyöntetűen méltatta koncertkörútján a zenekart.

„Aggódom a magyar kultúráért, a magyar zenéért” – Keller András, a Concerto Budapest vezetője a Mandinernek

Interjú a Concerto Budapest vezetőjével.

