„Az irányt nagyszerűnek tartják, a finomhangolásra azonban még várnak a hazai klasszikus zenei élet résztvevői” – mondja Keller András. A Concerto Budapest vezetője az állami támogatásokról, a világbajnok magyar zenészekről és a Zeneakadémia új rektoráról.
A kormány 11 klasszikus zenei szervezettel kötött megállapodást a következő öt évre. Hogy látja, mire lesz elég a Concerto Budapestnek megítélt összeg?
Mérföldkőhöz érkeztünk. Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter Gödöllőn jelentette be azt az új támogatási rendszert, amelynek részeként többek között a Concerto Budapest mostantól ötéves, kiszámítható állami finanszírozásban részesül. A klasszikus zenével kapcsolatban stratégiai gondolkodást mutat a kormányzat döntése, amely az utóbbi idő kezeletlen problémáit, rendszerszerűtlenségeit van hivatva kijavítani. A nemzeti minősítésű együttesek számára most bevezetett középtávú finanszírozási rendszer azt jelenti, hogy harmincöt évvel a rendszerváltozás után a klasszikus zene nemzeti kulturális stratégiánk erős bástyájává válhat. Az ötéves megállapodás biztosítja a tervezhetőséget, és azt is vállalta a kormányzat, hogy figyelemmel lesz az értékállóságra. Az irány nagyszerű, ám azért, hogy a legjobb zenekaraink méltón tudják képviselni Magyarországot a nemzetközi zenei életben, további forrás-finomhangolásra lenne szükség. Nem lehet minden egyenetlenséget egy csapásra kisimítani.
Mi okozta az egyenlőtlenséget?
Messziről kell indulnom, több évtizednyi problémáról van szó. A klasszikus zene területén Magyarország nemcsak óriási múlttal, hanem csodálatos jelennel is bír, nem túlzás azt állítani, hogy zenei nagyhatalom vagyunk. Ezt azonban a társadalom és az eddigi finanszírozási rendszer nem vette figyelembe. Nagyszerű, hogy ilyen színes a magyar zenei paletta, de nem kezelhető mindegyik műfaj egyformán, hiszen valamelyik mélyebben hat a társadalom fejlődésére, valamelyik kevésbé vagy egyáltalán nem. Egyszerűen: a klasszikus zene jóra tanítja az embert, a könnyűzene pedig kikapcsol. És itt jön a kérdés, hogy mit tekintünk művészetnek és mit a szórakoztatóipar részének.
Megfogalmazható egzakt módon a különbség?
A művészet a felnőtt-társadalom oktatási fóruma, valójában szabadegyetem, amely lehetőséget ad a folyamatos tanulásra, érzelmi és szellemi fejlődésre. A tapasztalataim viszont azt mutatják, hogy a szórakoztatóipar és a művészet mára nagymértékben összekeveredett a társadalomban, amiben nagy a média felelőssége is. Az vált értékessé, ami eladható, így a kultúra nem a társadalom felemelkedését kezdte szolgálni, hanem a társadalom igényeit – ez a tévút pedig mára sugárúttá nőtt. Korábban meghatározó művészek voltak a példaképek, őket mostanra felváltották a teljesítmény nélküli celebek; a teljesítmény fokmérője, hogy kinek hány lájkja van.
Hallani olyan hangokat is, hogy Magyarországon túl sok a klasszikus zenekar, illetve néhányan felróják azt, hogy a zenészek több helyen játszanak. Ön mennyire tartja megalapozottnak ezeket a kritikákat?
A szimfonikus zenekarok a kultúra látványsportágai,
ennek megfelelően kell kezelnünk őket. Minél több klasszikus zene van az országban, annál gazdagabb, elmélyültebb a kultúránk, és meggyőződésem, hogy ahol magasabb szinten van a kultúra, ott nagyobb a gazdasági teljesítmény is.
A klasszikus zene rendszeres hallgatása és művelése olyan értékeket ad, amelyek élethosszig képesek fejleszteni az ember érzékenységét,
empátiáját, érzelmi intelligenciáját, képzelőerejét, összpontosító képességét, tudatos gondolkodását, szellemi intenzitását. Így minden forint, amit a klasszikus zenei kultúránkra költünk, ezerszeresen megtérül, hiszen lelkileg egészségesebbé teszi a nemzetet éppúgy, ahogyan testileg a sport. A kérdés második felére reflektálva, a zenész szabad madár, nem lehet megkötni. A legjobb zenekari szólistákat sok helyütt külföldön is több együttesben foglalkoztatják. És azt is bizton állítom, ha lenne olimpia a komolyzenében, számos olimpiai bajnokunk lenne. És ha lenne világbajnokság a zenekari szólisták között, ott is sok bajnokunk lenne. Ezeket a zenei bajnokokat viszont csak akkor tudjuk itthon tartani, ha európai jövedelmet tudunk nekik adni.
Önöknek is okoz ez nehézséget?
Szeretnénk a zenészeinknek a művészi kvalitásukhoz méltó anyagi lehetőségeket kínálni, ezért fontos lenne, hogy a legjobb teljesítményt mutató zenekarok hasonló feltételek mellett dolgozhassanak. Erre utaltam fentebb a finomhangolással, amire, reméljük, hamarosan sor kerül. A klasszikus zene egészére nézve kifejezetten káros, hogy
az előadó-művészeti törvény évtizedek óta a mennyiségi elveket helyezi középpontba a minőségiek helyett.
Ez torzulásokat okozott, amelyeket egyszerű módosításokkal nem lehet orvosolni. A törvény nem támogatja a zenei élet alapját adó kamarazenét, a kortárs zenét sem. Magyarország klasszikus zenéje van olyan jelentős, hogy önálló törvény szabályozhassa a működését.
Az utóbbi években financiális okok miatt több külföldi turnéjukat is kénytelenek voltak lemondani, az évadnyitó sajtótájékoztatójukon azonban bejelentették, koncertkörútra indulnak a Brit-szigetekre.
Rövid időn belül harmadik alkalommal térünk vissza az Egyesült Királyságba és Írországba, fontos, hogy az eddigi teljesítményünk és a reputációnk alapján kaptuk a felkérést. Az első Cadogan Hall-beli koncertünkről például címlapon írt elismerő kritikát a The Times. Sőt, máris meghívást kaptunk egy minden eddiginél nagyobb szabású turnéra 2027 őszére, amikor minden jelentős angliai zenei centrumban a Concerto Budapest nyitja majd meg a nemzetközi koncertszezont. Ez nagy megtiszteltetés és elismerés. És egy kis gyógyír a múltban elszenvedett veszteségekért. 2022-ben 300 millió forintot vontak el tőlünk, így néhány esztendőn belül sokadszorra olyan éveken át előkészített turnékat kellett törölnünk, mint a 2023-ban az USA-ba tervezett sokállomásos sorozat vagy 2024-ben egy nagy ázsiai koncertkörút, ahol többek között a sanghaji és a bangkoki fesztivál mellett kimagasló kínai és dél-koreai hangversenyeket kellett visszamondanunk. Ezek a felkérések is bizonyítják, hogy a Concertónak az európai élmezőnyben volna a helye, ha rendszeresen eleget tudna tenni az ilyen jellegű meghívásoknak. Az utóbbi időben az volt a jellemző, hogy láthatóan csak a Budapesti Fesztiválzenekar volt jelen a nemzetközi klasszikus zenei életben, mert magánzenekarként nagyobb támogatást kapott a kormányzattól, mint az állam saját zenekarai, és ez nagy egyenlőtlenségeket okozott. Pedig, és ebben nagyon hiszek, a legjobb hazai zenekarok óriási mértékben tudják javítani az országimázst, ami bizony ránk férne.
Lát jó nemzetközi példákat, hogyan lenne mindez megvalósítható?
Az angolszász világban az üzleti elit az oktatás, a kultúra és a művészet támogatása által bekerülhet a döntéshozó elitben, így az erre szánt dollármilliók ezerszeresen megtérülnek, és a kultúra sincs annyira kitéve a politika döntésmechanizmusának. Itthon is
fontos lenne a gazdasági elitet mélyebben bevonni a kultúra, a magasművészet támogatásába,
hiszen a rendszerváltozás után harmincöt évvel még mindig alig létezik magánmecenatúra.
Jól tudjuk, hogy gazdaságilag nehéz időszakokban az államnak mindig a kultúra válik mostohagyerekké.
Pedig kellene találnunk megoldást ezekre az időszakokra is. Az oktatást és a kultúrát meg kell védenünk a politikai és gazdasági kitettségtől, az életminőséget meghatározó területeknek a fejlesztését és a fenntarthatóságát minden körülmények között garantálnunk kell. Bár nem vagyok gazdasági szakember, van erre egy javaslatom, ami talán jó alap lehet a hosszú távú megoldás létrejöttéhez. Ha valamennyien elfogadjuk, hogy a kultúrán keresztül a gyermekeink és a népünk jövőjéről, megmaradásáról van szó, akkor ebben nemzeti közmegegyezés születhet, és létrejöhet a „nemzeti jövővédelmi alap”. Úgy gondolom, az adórendszeren belül megteremthető lenne ez az alap oly módon, hogy a kormányzat az áfabevétel bizonyos részét elkülöníti kifejezetten erre a célra. Az országnak évente körülbelül 10 billió forintnyi áfabevétele van, ha ebből csak 300 milliárdos keretösszeget el tudnánk különíteni, azzal nagy szolgálatot tennénk a jövőnek. A források felhasználását független szakmai és társadalmi grémiumok garantálnák. A védelmi alap természetesen nem pótolhatja a meglévő oktatási és kulturális intézményrendszer finanszírozását, pusztán annak védelmét és fejlesztéseit segítené. Ez az összeg a GDP-nek mindössze a 0,2-0,3 százaléka, és úgy gondolom, eredményesen pótolhatná az érintett ágazatok utóbbi években elszenvedett veszteségeit.
Visszatérve a Concertóra, miért tartja fontosnak A hallgatás napjától a Mozart-napig terjedő tematikus fesztiválokat?
A tematikus programok jobban tudják ezt a műfajt képviselni, és ha rá tudom irányítani a fókuszt egy adott dologra, új közönséget is nyerhetünk. Idén Bartók Béla halálának nyolcvanadik évfordulója alkalmából a Magyar kincsek ünnepe háromnapos Bartók-ünneppé fog nemesülni, ily módon Bartók Béla által jobban megismerhetjük önmagunkat és a magyarságunkat. Bartók ugyanis új művészetet teremtett a nép zenei nyelvéből, amivel megrajzolta a magyarság arcát, és ezt a költészetet integrálta Európába. Úgy is mondhatnám, ő a mi folytonosságunk, európaiságunk. A hallgatás napja az egyik legfontosabb kortárs zenei fórum Magyarországon, ősbemutatókkal, ahol a kortárs zenét kontextusba helyezve világítjuk meg. Lesz A hegedű ünnepe fesztivál, és természetesen a közönségkedvenc Mozart-nap sem maradhat el. Ezeket világszerte figyelemmel kísérik. És ott van mellettük az egyik legfontosabb misszióm, a Mozart Planet sorozat is, amelyben országszerte ingyenes koncerteket adunk; a Petőfi kulturális program szervezésében ötven vidéki városba és a Liszt-intézetek meghívására nyolc ország fővárosába vihetjük el ezeket. És végül az egyik legszebb feladatunk idén a Kurtág 100 lesz, ahol a mester új operáját és készülő zongoraversenyét is bemutatjuk.
A viharos zeneakadémiai rektori pályázaton a támadások miatt visszavonta indulását, az újonnan kiírt eljárásban pedig másfél éves huzavona után választották meg Farkas Gábor zongoraművészt. Mi a véleménye minderről?
Soha nem volt személyes ambícióm a Zeneakadémia rektorának lenni, a legjelentősebb hazai művészek beszéltek rá a pályázat beadására. Később sajnálatos módon egyesek politikai ügyet csináltak a folyamatból, ami miatt végül visszavontam a pályázatomat, mert nem kívántam politikai játszmákban részt venni. Számomra a lényeg mindig az volt, hogy a Zeneakadémia visszataláljon ahhoz a légkörhöz, amely negyven éve jellemezte, amikor a világon egyedülálló alkotói műhelyként jegyezték. És akkor talán megvalósulhat az, hogy a szakmai eredmények felzárkóznak a rangsorbéli eredmények mellé. Mi a zenekarommal ott segítünk, ahol tudunk, jelen esetben a Concerto Mesteriskolával, amely az itthoni fiataloknak különleges lehetőség: világsztároktól tanulhatnak díjmentesen.
Ehhez hasonló stratégiai együttműködésük van a Fesztivál Akadémia Budapesttel, a Virtuózokkal, a Filharmóniával és a Magyar Zene Házával is?
Igen. Sőt, közös szakmai projektekben gondolkodunk a Cziffra-fesztivállal és a BMC-vel is. A Zeneakadémiával eddig sajnos nem sikerült. Pedig a Concerto Budapest 2013-ban úgy lett állami zenekar egy kormányhatározattal, mint a Zeneakadémia rezidens zenekara, az akkori rektor nagy ívű elképzelése alapján. Ennek lényege az volt, hogy a Concertóhoz érkező világsztárok hétről hétre kurzusokat adnak az akadémia tehetségeinek, emellett a hallgatók a Concerto Budapest kimagasló szólistáitól tanulhatták volna a zenekari játék fortélyait. Ez utóbbi azért is kiváló lehetőség, mert a növendékek nagy része zenekari muzsikus lesz, a zenekari képzést tehát fontos megerősíteni. Meggyőződésem, hogy az utóbbi évek stagnálását az is okozta, hogy ezt a programot a Zeneakadémia vezetése érthetetlenül kisiklatta, pedig óriási presztízsnyereséget és páratlan szakmai pezsgést hozhatott volna az egyetemnek. Bízom abban, hogy az új vezetéssel ez valóra válhat.
Nyitókép: Cseke Csilla
Túl sok bevándorlás, túl sok szabály, túl kevés közös érték – így látja a Nyugat hanyatlásának okait Gernot Blümel, aki szerint a liberális demokráciák elvesztették erkölcsi alapjukat
Pataki Andrást, az Előadó-művészetek Kollégiumának elnökét többek között arról kérdeztük, hogy az NKA vissza nem térítendő támogatásai miként segítik a magyar kultúrát és a színházi világot.
„Az, hogy nem lőnek tarkón, az a posztmodern diktatúra itt Európában, de attól ez még diktatúra” – jelentette ki a KlikkTV műsorában az egykori televíziós.
A jobboldali nyilvánosságban régóta érezni az igényt arra, hogy az állam végre a törvény erejével sújtson le az uszítókra, a tudatos hazudozókra, a magyargyalázókra.
Úgy tűnik, hogy mindent a politika határoz meg, így egy elnökváltás után könnyen jó viszony jöhet létre a két ország között.
Öreg gyerekek és fiatal öregek társadalmában élünk, ahol az senki nem találja a helyét. Keith Haywarddal beszélgettünk arról miként infantilizálta a társadalmat a nyugati kultúra.
A Tisza Párt elnökének ukrán kém barátja büszke, hogy idegesítheti a magyarokat.
Még egy szocialista román asszony is aktívabbnak bizonyult a magyar baloldal üstökösénél.
