L. Simon László: A Magyar Írószövetség székházának az einstandja fájó, gyógyításra váró sebként figyelmeztet bennünket a kormányzás felelősségére

A jövő héten kezdődő 53. Tokaji írótáborban a magyar irodalmi művek adaptációiról cserélünk eszmét. Arra vagyunk kíváncsiak, mit adnak hozzá a közös identitásunkhoz az irodalmi művek alapján megszülető filmek, tévésorozatok, színdarabok és musicalek, s a megtekintésük mennyiben szolgálja az olvasáskultúrát. A kérdés azért is jogos, mert sok iskolás gondolja úgy, hogy egy nagyregény elolvasását kiválthatja egy belőle készült film megnézése vagy a 100 híres regény című könyv cselekménycentrikus összefoglalójának az elolvasása. 

A Nemzeti Színházban Vidnyánszky Attila legutolsó Bánk bán-feldolgozása után hallottam, amint egy középiskolás odaszól a másiknak: „egy kötelező olvasmány pipa”. Pedig ez még akkor sem lett volna igaz, ha Katona drámájának klasszikus, a történetvezetéshez Vidnyánszkyénál sokkal jobban ragaszkodó adaptációját láttuk volna, de az biztos, hogy a Nemzeti direktorának sokadik Bánk bánja értelmezhetetlen és élvezhetetlen volt az irodalmi alapanyag, a benne leírt drámai szituációk, a történelmi körülmények alapos ismerete nélkül. Azoknak viszont, akik Vidnyánszky korábbi színpadra állításait is látták, intellektuális csemegét jelentett annak boncolgatása, hogy egy gyorsan változó korban a világot összetetten szemlélő, de a korral együtt változó alkotónak éppen mi fontos és aktuális az egyébként konstans irodalmi alapanyagból. Ennek a fajta művészszínháznak van létjogosultsága, ám a benne megvalósuló elő­adásnak a megtekintése semmiképpen nem válthatja ki a magyar irodalmi kánon legfontosabb drámáinak az el­olvasását, miképpen az egyre szaporodó színpadi regényadaptációk, köztük a magyar musicalek sem helyettesíthetik a nagy lélegzetű prózai művekkel való megbirkózást. 

Persze elsősorban a magyartanárok felelőssége az, hogy miképpen készítik fel diákjaikat egy-egy nehezen befogadható színházi előadásra. Az utóbbi fél évben is tapasztaltam pozitív példát: egy érettségi előtt álló osztállyal és a pedagógusukkal együtt láthattam egy olyan szobaszínházi előadást, amely Sziveri János verseit dolgozta fel, s az utána a színészekkel folytatott beszélgetésből kiderült, a tanulók felkészülten, a költő munkásságát megismerve érkeztek az előadásra. Ennek hiányában bizonyára gondjaik lettek volna, de a tanáruk láthatólag nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy a 20. század utolsó harmadának magyar irodalmáról is legyen fogalmuk a nagybetűs életre készülőknek. 

Az írótábor másik témája a Magyar Írószövetség története és helyzete. Túl azon, hogy számos kultúrpolitikai és irodalomtörténeti kérdés párhuzamosan vetődött fel az idén nyolcvanéves szervezetben és a három évtizeddel később induló írótáborban, a szövetséggel való foglalkozás aktualitását az adja, hogy szembe kell nézni a kulturális szervezetek létét befolyásoló politika és társadalmi környezet, valamint a kommunikációs közeg átalakulásával. Vajon van-e létjogosultságuk azon szervezeteknek, amelyekkel párhuzamosan olyan stabil anyagi bázissal rendelkező köztestület jött létre, mint amilyen az írókat is tömörítő Magyar Művészeti Akadémia? Az én válaszom határozott igen, mert az írószövetség évtizedek óta alulról szerveződő, széles bázisra épülő, a szó klasszikus értelmében is civil szervezet, amely ebből következően olyan szakpolitikai kérdéseket vethet fel, amilyenek nem feltétlenül kerülnek az MMA tevékenységének fókuszába. Azonban nem lehet elmenni amellett, hogy a Magyar Írószövetség helyzete alig javult az utóbbi másfél évtizedben, sőt 

A szerző író, kultúrpolitikus