„Mindent elértem már, amit egy színésznő elérhet.” Elhunyt Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze. Hosszú életútjának és művészi pályájának bemutatásával emlékezünk a színművésznőre.
Péntek reggel érkezett a hír, hogy elhunyt Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
A színművésznő néhány hónapja ünnepelte 85. születésnapját, akkor cikkben mutattuk be pályaívét. Most újra közöljük írásunkat, a Nemzet Színészére emlékezve.
Sal Endre írása
***
Törőcsik Mari Heves megyében, a Tiszától macskaugrásnyira fekvő Pély nevű faluban született 1935. november 23-án. Pélyen pedig megtanultak az emberek élni. A falu az idők során többször is elnéptelenedett. Kétszer a török miatt, majd 1869-ben egy tűzvész, 1888-ban pedig az árvíz tette lakatlanná. S azzal is együtt éltek a pélyiek, hogy minden évben kétszer elöntötte a Tisza a települést. Itt született Törőcsik Mariannként, ám így hivatalosan sosem nevezték, mivel az anyakönyvi kivonatot sikerült elírnia valakinek. Így lett Marián a neve.
Sokgyerekes családban nőtt fel. Az édesanyja, Rusz Júlia és az édesapja, Törőcsik Joachim a hevesi fővárosban, Egerben ismerkedett meg egymással, ahol az édesapja elvégezte a tanítóképzőt, majd ment is haza Pélyre tanítani. Mikor megházasodtak, Joachim 21 éves volt, Júlia pedig csupán 16. „A szüleim fiatalok, jó kedélyűek voltak. Azt hiszem, szerencsésen gyúródtam össze kettőjükből. Átörököltem a szüleimtől, a bajban mindig szilárdan álló, hívő emberek erős akaratát” – emlékezett már elismert színésznőként Törőcsik Mari a gyerekkorára. Szerinte semmi nem mutatott arra, hogy ő valamikor is színész lesz.
– jellemezte kiskori önmagát egy későbbi interjúban. Inkább a zene érdekelte, meg a tánc, no meg a cukorkásüveg a nagypapája fűszerüzletében. Sokszor bűvölte gyerekként, egy esetben pedig addig ágaskodott a pultról, hogy elérje, mígnem megcsúszott és a pult melletti lúgköves dézsába esett. Szerencsére nem lett komolyabb baja. Mint ahogy akkor sem, amikor egészen kicsi korában a II. világháború alatt egy repülőről lőttek rá, pedig ő csak csodálni akarta a magasan szálló gépeket.
Úgy volt, hogy a zene miatt a békéstarhosi zenei gimnáziumba megy az általános iskola után: fel is vették, ám egy adminisztratív hiba miatt csak a következő évre jegyezték elő. Ő viszont nem akart egy évig otthon várni, ezért szülői támogatással felment Pestre tanulni. Harmadikos közgazdasági gimnazistaként jött aztán az ötlet, hogy felvételizik a színművészeti főiskolára, bár verset nem szeretett mondani. A felvételin aztán Lehotay Árpád azt mondta: előbb érettségizzen le, utána jöjjön vissza. Törőcsik Mari mindezt úgy értelmezte, hogy ez az udvarias elutasítás egy formája, ám egy év múlva
„Amikor először léptem át a főiskola Rákóczi úti épületének kapuját, szimbolikusnak éreztem ezt a hosszú, sötét lépcsőházat, amelyek a végét már nem is lehet látni. Gondoltam, ilyen ez a pálya is, amit választottam” – mondta már idősebb korában a színésznő. Aztán csupán másodéves volt, amikor a rendező Fábri Zoltán egy fiatal parasztlány karaktert keresett a Körhinta című filmjéhez. Amikor meglátta Törőcsiket, nem tétovázott. Fábrinak nem tetszett a Törőcsik Mariann név, mivel akkoriban már volt egy neves Marianne nevű színésznő, Krencsey Marianne. A Mari nevet javasolta, meg azt is, hogy a Törőcsiket is változtassa meg, de ebbe nem ment bele.
A fiatal lány egyszeriben – Soós Imrével együtt – az ország egyik legismertebb embere lett, a film sikert hozott, a nagy francia filmfesztiválra, Cannes-ba is eljutottak. 1957-ben aztán a fiatal Törőcsik Mari azzal szembesült, hogy Franciaországban is ismerik, sőt, a francia lapok mellett német, osztrák és svájci újságoknak is interjúkat adott. Ő is látta a France Soir című, másfél millió példányban megjelent újságot, amely nagy fényképet hozott róla, és csak annyit írtak a kép alá: a magyar Brigitte Bardot.
Az élményekkel teli utazásra a következőképpen emlékezett később a Film Színház Muzsika hasábjain: „Valóban nagy esemény és nagy ajándék volt számomra Cannes. Alkalmas arra, hogy elkapasson. Őszintén megmondom, olykor riasztott és fárasztott az a tülekedés-tolakodás, ami ott Cannesban a film világnagyságait, de az apró törtetőit körbefogta. Érdekes volt bámészkodni, hogy jön mondjuk Liz Taylor és eltelik tíz perc, amíg egyet tud lépni az őt körbeözönlő csodálóktól, s eltelik egy óra, amíg felér egy lépcsőn. De a végén már csak az a benyomás marad meg, hogy egy embert feltartóztattak a közlekedésben.”
Jellemző statisztika: 1956-ban Ruttkai Éva három filmben szerepelt. 1957-ben Bara Margit négy filmmel lett első. 1958-ban Törőcsik és Bara három-három alkotásban alakított főszerepet, 1959-re viszont Törőcsik lett a listavezető, négy filmes főszereppel.
Körhinta
Ekkor már Bodrogi Gyula felesége volt, akivel a főiskolán habarodtak egymásba. Bodrogi már a második férje volt a színésznőnek, hiszen pár napig a felesége volt a rendező Wiedermann Károlynak: utólag erről a kapcsolatról azt mondta, csak adminisztratív okokból ment hozzá. Egyszóval Bodrogi Gyulával élt együtt, s bár ünnepelt színésznő volt, bőven akadtak anyagi gondjai.
„Már a negyedik fesztiválfilmemet forgattam ekkor, az Édes Annát, és még sehonnan sem kaptam fizetést. A filmgyári gázsi pedig… A Körhintát háromezer forintért csináltam, az első cannes-i ruhaszámlám pedig negyvenezer-valahány forintot tett ki. Ne felejtsük, akkor 1957-et írtunk, s még nem jöttek be a nyugati cuccok. Eszelős pénzeket kellett kikölteni a maszekoknál egy jobb darabért. Hazajöttem Cannesból, s mert ruhásszekrényre még nem telt nekünk, kiakasztottam az ablakkilincsre a horribilis összegen varratott ruhát… S utána törlesztettem az árát” – árulta el egy interjúban évtizedekkel később.
Bodrogi Gyulával később elváltak útjaik, ám mindig szeretettel beszélt róla. Egy esetben azt is elmesélte, hogy a Körhinta forgatásának befejezése után új télikabátban rohant vissza a főiskolára, ahol Bodrogi boldogan ugrott a nyakába. Percekkel később másoktól tudta meg, hogy Bodrogit éppen aznap rúgták ki a főiskoláról (Básti Lajos aztán visszavetette), ám nem akarta elrontani Törőcsik Mari örömét.
Öt év alatt tizenhárom filmben alakított főszerepet, s a hatvanas évekre úgy érezte, nem jó irányba mennek a dolgok.
„Néha valóban megijedtem, hogy nem tudok elszakadni a Körhintához fűződő, rólam alkotott képzetektől. S mi lesz, ha bensőleg sem leszek képes túljutni rajtuk? Parasztszínész maradok? Mint ahogyan Soós Imrét is mindvégig parasztszínésznek sorolták be. Őt, a csodálatos Rómeót, őt, aki elegánsabb tudott lenni egy vérbeli arisztokratánál. Felvillant előttem az ő tragédiája” – emlékezett Törőcsik Mari, aki utóbb úgy látta, túlságosan sok közepes vagy éppen gyenge filmben szerepelt (nem mondhatott nemet a felkérésekre), és igazán a színházi világban sem talált otthonra.
Aztán megismerte a filmrendező Maár Gyulát, akihez később hozzá is ment feleségül, s akivel a férfi haláláig kitartottak egymás mellett.
A döntést anno egy újságnak is megindokolta Törőcsik Mari: „Soha nem akartunk gyereket örökbe fogadni, de 1977 körül láttunk Maár Gyulával a televízióban egy dokumentumfilmet a vietnámi háborúról. S abban egy kisfiút. Azt szerettük volna, hogy velünk éljen. Mindent elkövettünk, hogy megtaláljuk. Amikor már minden reményünk elveszett, hogy a nyomára bukkanjunk, a vietnámi állam engedélyezte, hogy helyette örökbe fogadhassunk egy hatéves fiút, akinek a háborúban minden hozzátartozója meghalt. Úgy gondoltuk, talán a sors akarja így. Így lett Son.”
Ekkor már megvolt a család velemi háza, ahol mostanáig élt a legendás színésznő. Oda költöztek, amikor a hetvenes évek végén úgy érezte, megcsömörlött a színészettől. Vissza akart vonulni, ám végül meggyőzték, hogy inkább tartson kétéves alkotói szünetet, s utána döntsön. A visszavonulásról így nyilatkozott később: „Úgy akartam tenni, mint az okos élsportoló, aki a sikerei csúcsán akasztja szögre a sportcipőjét, mert úgy érzi, hogy most már csakis lefelé vezethet az útja. Így éreztem én is, hiszen mindent elértem már, amit egy színésznő elérhet.”
Megcsömörlött, hiszen egészen fiatal kora óta állandóan színpadon vagy a filmfelvevő gép előtt állt. Mellette
„A legvéresebb küzdelem minden pályán a tehetségesek és a tehetségtelenek között dúl. Ilyenkor leginkább az elismerés védelmez meg” – vélekedett már idősebb korában.
„Ideje az öregségnek”
Az idő múlása sokáig nem érdekelte: 46 éves korában mondta az először, hogy jó lenne megnyomni egy gombot és megállítani az időt: „Szeretnék annyi idős maradni, amennyi most vagyok. De ahhoz, hogy megfiatalodjam, semmi kedvem” – nyilatkozta a színésznő, aki szerint a mesés karrierjét leginkább a szerencsének köszönhette: „Ha van valami érdemem, az nem több, mint hogy jókor érkeztem. Szerencsém volt. A magyar filmművészet egy éppen felfelé ívelő korszakába robbantam bele, ez vett engem is a szárnyára.”
Törőcsik férje, Maár Gyula 2013-ban meghalt, amit nem tudott feldolgozni a főszereplőnk, aki még 2008-ban életveszélyes állapotba került, kómába esett, ám sikerült felépülnie – azt pedig néhány hónappal ezelőtt jelentette be, hogy többé már nem áll színpadra.
Nyugodjon békében!
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
„Nem tudtam mindenkinek elmondani, hogy ne haragudjatok, de akit láttatok a filmvásznon, az nem én voltam” – idézi fel a művész, akit a '80-as években Beri Ary-ként ismert Magyarország.Interjúnk.
„Ha otthon maradunk, annak beláthatatlan következményei lesznek a jövőre nézve. December 1-jén menjünk szavazni a magyarságunkért!”
„Mi vagyunk többségben ebben a városban, és sajnos nem érzem, hogy Romániában élnék” – árulta el a problémáját az illető.
Egy évtizeden át volt a miskolci közönség kedvence, egy ideje pedig a Thália Színházban már a fővárosi nézők is láthatják, hányféle szerepben képes tökéletesen helytállni. Interjúnk.
A Petőfi Irodalmi Múzeum igazán méltón ünnepelte idén a hetvenedik születésnapját: az évforduló alkalmából rendezett háromfelvonásos kiállítássorozat nemrég nyílt záródarabja a magyar irodalom legendás naplóíróit állítja a középpontba.
A portál információi szerint Oroszország kivonulóban van Szíriából, noha a Kreml arról beszél: barátsággal és szeretettel fordulnak az Aszadot megbuktató, győztes lázadókhoz, a tárgyalásaik pedig már folynak velük.
