A sárgadinnyétől a csodás porcelánokig – Zsolnay Vilmos kalandos élete
2020. október 02. 15:44
Igazi lángelme volt: festőművésznek készült, a magyar bor és a sárgadinnye-termesztés felvirágoztatásán dolgozott, ám végül az apja gyárát tette világmárkává. Következzék Zsolnay Vilmos élete! Egy újabb izgalmas írás a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldaláról.
Zsolnay Vilmos 1828 áprilisában született Pécsett. Saját bevallása szerint a tanulás untatta, a festőművészet sokkal jobban izgatta. Az édesapja viszont kereskedelmi pályára szánta a fiút. Többek között Bécsbe és Münchenbe is kiküldte tanulmányútra, ám a fiatal Zsolnay Vilmos ott is a festészetről ábrándozott.
Amikor hazatért,
egy bazárt nyitott, ahol a porcelántól a fegyverekig sok mindent árult.
Habár kezdetben nem kedvelte, vérében volt a kereskedelem, hiszen a boltjának is hamar híre ment.
A Szent István-terem Árpád-házi királyokat és szenteket ábrázoló pirogránit képei is a Zsolnay-gyárban készültek
Zsolnay 1853-ban vette el feleségül Bell Terézt, s három gyermekük született, Teréz, Júlia és Miklós. Zsolnay Vilmost ekkor még jobban érdekelte a borászat, a már létező, kőedényeket előállító Zsolnay-gyárat az apja vitte, ő pedig a háttérben maradt. Zseniális kereskedőhöz hűen azon gondolkozott, hogyan lehetne a magyar bort külföldön is vonzóvá tenni.
A helyi újságok is megírták, amikor kitalálta, az 1867-es, párizsi világkiállításra érdemes lenne kivinni a legjobb Pécs környéki borokat. Mint mondta, tisztában van vele, hogy a franciák nem fognak magyar bort rendelni, ám azzal, hogy a magyar bor megjelenik a francia ellenében, felkeltheti az érdeklődést más országokban: „Mert bátorságunk van természetes és tiszta borainkkal a francziák mesterkélt borai irányában fellépni, ezáltal fogjuk a nagyközönség, s főleg az angolok figyelmét magunkra fordítani.”
Zsolnay imádott kísérletezni,
még a hatvanas évek elején például sárgadinnye-termesztésbe fogott. Olyan sikerrel, hogy a dinnyéi Erfurtban oklevelet is nyertek. A lapok pedig nem győzték dicsérni: „Zsolnay Vilmos úr a dinnyetenyésztést oly sikerre viszi, hogy még most is a legszebb sárgadinnyékkel bővelkedik, sőt, még deczemberben is lesznek dinnyéi”.
Negyvenegy éves volt, amikor 1868-ban meghalt az édesapja. Akkor vette át a gyár irányítását. Saját bevallása szerint a két lánya adta a legtöbb művészi ötletet, ő pedig minden energiáját arra fordította, hogy új kerámiaanyagokat fejlesszen. Így alkotta meg a porcelánfajanszot, a fagyálló pirogránitot, majd bátran nyúlt az eozinos eljáráshoz is.
Rövid idő alatt nem csak itthon, külföldön is csodájára jártak a Zsolnay-termékeknek.
Nemcsak a bécsi udvarból kapott megrendeléseket, hanem Japánból, az Egyesült Államokból, Angliából és a világ számtalan pontjáról. A Zsolnay név elismert márka lett.
A Szent István-terem a századelőn. Természetesen a kandalló is Zsolnay
A számtalan megrendelő között volt a Budavári Palota is, Zsolnay Vilmos műhelyében készült például a Szent István-terem kandallója és az Árpád-házi királyokat és szenteket ábrázoló pirogránit képek is. A Nemzeti Hauszmann Program keretében
a legapróbb részletekig újjászületik a második világháborúban megsemmisült Szent István-terem,
és Zsolnay tönkrement alkotásait is újra elkészítik. A Budavári Palota pompás termét 2021. augusztus 20-án adják át a nagyközönségnek.
De visszatérve a nagy kísérletező életéhez. 1875-ben így írt Zsolnay Vilmosról az Ellenőr című lap: „Zsolnay Vilmos izgékony, folyton új és új gondolatokat főző, nyughatatlan, hogy ne mondjuk yankee-temperamentumoknak, minőket, vajha minél többet tudna Magyarország iparos osztálya felmutatni.”
Ebben az évben még csak 36 munkatársa volt a pécsi gyárában, 1882-ben már 460, 1891-ben pedig 650 ember dolgozott a Zsolnay-gyárban.1881-ben a Fővárosi Lapok is beszámolt róla, hogy Zsolnay Vilmos legkisebb leánya, Teréz megházasodott: „A násznép az esküvő után gazdag lakomára gyűlt össze a Zsolnay-gyár parkjában, melyben ez alkalomra nagy termet emeltek s virágokkal díszítették. Az egész park lampionokkal volt ékítve.”
Zsolnay Vilmos mindhárom gyermekét odavette a gyárba,
Teréz a művészi terveken dolgozott, Júlia és Miklós pedig a kereskedelemben.1891-ben, tíz év elteltével immár másodszor látogatta meg a Zsolnay-gyárat Ferenc József osztrák császár és magyar király. Zsolnay Vilmos vezette végig az uralkodót, aki hosszan nézegette a művészi majolikákat. Egy csillár különösen megtetszett neki, el is mondta, hogy ilyet még nem látott. Mielőtt fogatra szállt volna, Zsolnay felé fordulva megjegyezte: „Örömmel tapasztaltam gyárában a nagy haladást, s mondhatom, szép emlékekkel távozom innét”.
A Zsolnay-kandallót újra elkészítették a Nemzeti Hauszmann Program keretében
Zsolnay Vilmos sikeres és gazdag ember lett.
Imádta a művészeteket, a festészetet, a szobrászatot és a zenét, jótékonykodott is,
és ő volt a Pécsi Kerékpár Egyesület elnöke, s ebben a minőségében rendszeresen vendégül látta az amúgy 17 szobás lakásában a kerékpárosokat.
1898-ben Pécs díszpolgára lett. Az ünnepségen mondott beszédében az ars poeticáját is megfogalmazta: „Nem a tudományos élet, hanem a munka terén kerestem a boldogulásomat. Keresztanyám volt az, aki megjósolta, hogy lesz belőlem valami: ha nem is akar a kis Vilmos tanulni, azért nem kell sorsa fölött kétségbe esni. Mikor elvesztettem a kedvemet a tanulástól, munkásember lettem, és ezen a téren elég szerencsés voltam. Volt kis művészi érzékem, tehetségem, dolgoztam lankadatlan, buzgalommal.”
Két évvel később, 1900 elején meghalt a lányunokája (Júlia gyermeke), a kislány halála pedig olyannyira megviselte, hogy még Hetyey Sámuel pécsi püspökhöz is elment vigaszért. Ott is elsírta magát, majd elkérte az asztalra kitett rózsacsokrot, hogy elvigye a gyermekét gyászoló lányának. Többé nem látták a gyárban. Szinte belebetegedett a fájdalomba, szívburokgyulladást kapott és 1900. március 23-án, 71 éves korában aludt el az a lángelme, aki világhírűvé tette a Zsolnay nevet.
Valami történik, a hitehagyott Nyugaton egyre többen szomjazzák a transzcendenciát. A vallásosság nemcsak hasznos, de észszerű választás is, itt az ideje, hogy a hívők megragadják az alkalmat, és beszélgetni kezdjenek a bizonytalanokkal – mutat rá a változó korszellem kínálta esélyre Ross Douthat.
Sokáig „tótnak” hitték őket, de a kutatások is bebizonyították, Derenken egykor lengyelek, gorálok éltek. Rémiás Tibort, a nyíregyházi Jósa András Múzeum igazgatóját kérdeztük.
„A magyar népzene és a néptánc tudja legjobban bemutatni a nemzeti karakterünket” – hangsúlyozta Rosonczy-Kovács Mihály annak kapcsán, hogy a csárdás hagyománya felkerült az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára.
Hiába szavazta meg a közgyűlés, semmi nem történik a vállalhatatlan aluljárók ügyében, de a főpolgármester a USAID-támogatású szervezetekről sem hajlandó nyilatkozni.
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 31 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2020. október 03. 15:30
Kun ,Rákosi,Kádár emléke, sehol nem látható már.
Csak az MSZP DK csapatában,ott is fogyóban.
Talán még Lendvai sipánka Ildikó néni, komenista prostituált politikus, jelenik meg sűrűn az ATV liberalbolsevista műsoraiban.
Egy mondat erejéig feltétlenül érdemes megemlíteni Wartha Vincét, aki a gyárban alkalmazott és világhíressé vált eozinos máz kikísérletezésében fő szerepet játszott.
"Wartha legkedvesebb munkaterülete kétségkívül a kerámiai ipar volt. E téren olyan eozin alapú mázkészítési eljárásokat fedezett fel, amelyek a pécsi Zsolnay-féle majolika páratlan csillogását és ennek révén sikerét meghozták."
http://chemonet.hu/hun/mvm/arc/wartha.html
Valóban minden volt a gyártmánypalettán, például keresztény templomok komplett belső díszítményei, kültéri keresztutak, és az eozin bevonatú cserép.
A kínai porcelán csak azért nem, mert az eredeti a hamis.