Balhé Ukrajnában: hajtépéssel végződött a vita az orosz zene hallgatásáról egy étteremben

Az eset várhatóan közigazgatási szabálysértésnek minősül, ami pénzbírsággal, közmunkával vagy akár 15 napos elzárással is büntethető.

Kevés zenekar mondhatja el magáról, hogy fél évszázados aktív működés van a háta mögött. A Kaláka ilyen zenekar. Nemrég egy hazai underground zenekarok által készített feldolgozáslemez jelent meg De jó elhagyni magamat címmel, amely Kaláka-dalok sajátos átiratait tartalmazza.
Disclaimer: e sorok írója zenekarával, a Bajdázóval készített egy feldolgozást a Kaláka-átiratok albumára
Van az a közkeletűnek mondható félreértés a Kalákával kapcsolatban, hogy gyerekeknek szóló zenét játszó zenekar lennének, s egész életművük ennek jegyében áll.
Ez persze egyáltalán nem igaz. Elég csak legendás Villon-lemezükre gondolni, vagy a Kányádi Sándor, Kosztolányi Dezső és Szabó Lőrinc megzenésített verseiből készült albumaikra. És sorolhatnánk.
A Kaláka messze nem csak egy népzenei elemeket használó, táncházakban, különböző gyerekfesztiválokon feltűnő formáció, hanem egy olyan zenekar, amely pályafutásának ötven (!) éve alatt igen sok hatást épített be munkásságába, a különböző népek zenéitől kezdve a pszichedelikus folkon át a magyar népzenei tradícióig.
Az más kérdés, hogy a Kalákával való ismerkedést az ember általában gyerekkorában kezdi. Én mondjuk nem akkor kezdtem, nekem a fent említett lemezeik (főleg a Villon-lemez) volt a beavatás ebbe a rendkívül szerteágazó zenei világba még valamikor kamaszkorom kellős közepén. De a gyerekeimmel már például nagyon sok Kalákát hallgattattunk kicsi korukban, így aztán óhatatlanul én is elég tágas keresztmetszet kaptam a Kaláka-univerzumból. Egészen elképesztő, hogy
ami a védjegyükké vált.
A többség azonban mégis úgy van a Kalákával, hogy a gyerekkor elmúltával elszakad a zenekartól, másfelé fordul, s legfeljebb csak akkor kerül ismét közelebb hozzá, ha a saját gyerekeivel kezd a koncertjeikre járni.
Az mindig izgalmas, hogy egy zenekar milyen módon tud hatni az utánuk jövő generációkra. A Kaláka ilyen szempontból sokáig kérdéses volt számomra, mert azt láttam – meglehet, tévesen –, hogy működésük leginkább „hasonszőrű” zenekarok (lásd pl. Misztrál együttes) munkásságában érhető tetten, nem törtek ki a táncházas-folkos színtér korlátai mögül. Szemben például Cseh Tamással, akinek hangvétele, előadásmódja – persze mutációkon átesve – folytatódni tudott például a korai Kispál és Borz vagy a Szabó Benedek és a Galaxisok dalaiban.
Ezért is újszerű vállalkozás az a lemez, ami az elmúlt hetekben jelent meg De jó elhagyni magamat címmel, az idén ötvenéves Kaláka előtt tisztelgő zenekarok dalaival. A metódus az volt, hogy
és azt a saját zenei képükre formálták.
Az ötlet két megálmodója Sallai László és Szabó Benedek volt. Sallai így mesélt a Stenknek a kezdetekről: „Tavaly az Andrássy úton sétáltam, amikor megláttam az emléktáblát, ahol Gryllus Dániel és Mikó István alapította a Kalákát 1969-ben. Amikor ezt elmeséltem Benedeknek, akkor elkezdtünk beszélgetni a Kalákáról és felmerült bennünk az, hogy a zenekar gazdag életműve ellenére sokan talán csak a gyerekdalos Kalákát ismerik inkább. Így találtuk ki, hogy legyen egy Kaláka-feldolgozáslemez, de kezdetben nem is mertük hinni, hogy ennyien segítenek majd nekünk az album megvalósításában”.
A lemezen szereplő előadók zömét az átlag hallgató valószínűleg nem ismeri. Olyan zenekarokról van szó, amelyek leginkább underground körökben ismertek, dalaikat nem nagyon hallani a rádiókban. (Ez egyébként külön megérne egy misét – de erről majd máskor).
A részt vevő zenekarok egyikének tagjaként is izgalmas hallani, hogy milyen irányokba vittek el egy-egy Kaláka dalt a lemezen szereplő kollégák. A De jó elhagyni magamat rácáfol a Kaláka „folytathatóságával” kapcsolatos aggodalmakra. Azt halljuk, hogy van itt mindenféle fiatal zenekar, akik közül egy sem készített sablonos vagy felszínes feldolgozást, hanem a saját zenei világukba integrálták a nekik jutott Kaláka-dalt, nem tették felismerhetetlenné vagy túlságosan nehezen emészthetővé azokat.
Persze mindenkinek a saját ízlésére van bízva, melyik dalt tartja majd emlékezetesnek erről a lemezről, de nekem például a Flexible Juice Rózsa, rózsája, a Platon Karataevtől a Valaki jár a fák hegyén, a Gustave Tiger Embersólyom-feldolgozása és Barkóczi Noémitől a Fiók olyan dalok, amelyek azonnal beleragadtak a fülembe. Ezek főként elektronikával kevert pszichedelikus irányokból közelítik meg a Kalákát, de hallható itt nyers, zajosabb átirat is például a Zombie Girlfriendtől vagy a Mambo Rumble-tól.
Érdekes és izgalmas világ a De jó elhagyni magamat című lemezé. Innen kívánunk még újabb ötven évet a Kalákának!
***
(PS: ez pedig a Bajdázó átirata - a szerk.)