Szalonna: Még szép, hogy a magyaroknak drukkolnak a határon túliak

Gyakran köszönnek önre úgy, hogy nem tudja, kinek kell visszaköszönni?

Mostanában előfordul. A Felszállott a páva volt az áttörés ebből a szempontból. Mentünk a vásárcsarnokba bevásárolni a feleségemmel, és odalépett hozzám egy idős bácsi, miközben két nagy szatyorral sorban álltam. Elővett egy szájharmonikát azzal, hogy ő mehetne-e a Pávába. Mondtam, hogy sajnos korosztályi feltételek vannak és csak hagyományos hangszerekkel lehet indulni. A táncházmozgalomban sem tudom megjegyezni mindenki nevét, de ott akit nem ismersz, az is olyan, mintha ismerős lenne, mert ugyanabból a körből valók vagytok. A Táncháztalálkozón van, hogy odaköszön hozzám a tizenezer ember között valaki, hogy „szia Szalonna, emlékszel rám?” – amire sok esetben nehéz azt mondani, hogy igen. Akkor puhatolózom, hogy kiderítsem, honnan kellene ismerjem az illetőt… 

Kettős állampolgár?

Már nem, mert katonaköteles voltam otthon és le kellett tennem az ukrán igazolványaimat, hogy ne legyek ukrán állampolgár. De ez nem most volt, 1995-ben kezdtem Debrecenben a református gimnáziumot, 1997 körül kezdtem csináltatni a magyar állampolgárságot, és amikor megkaptam, le is adtam az ukránt. Én egyébként még nem a könnyített rendszerben vettem fel a magyar állampolgárságot, hanem előtte, így eladtuk a házunkat és az árát egészségügyi papírokra, fordításokra költöttük. Hogy négyen, a szüleim, a húgom és én Magyarországra költözzünk, az a nagyszüleim két házába került. Másrészt a kettős állampolgárság problémás Ukrajnával, mivel nincs alapszerződés. Elviekben ha felveszem a magyart, le kellene mondanom az ukrán állampolgárságról, de a gyakorlatban ezt nem feszegetik, mert Kijevben is lenne kérdés. Vicc, amikor azt mondják, hogy ezt büntetni fogják. Ezért például nem lehet földem Ukrajnában, pedig a családomnak nagy birtokai voltak. A feleségemnek megvan az ukrán állampolgársága, és ha valaha sikerül a régi családi birtokokból visszavásárolni valamit, az ő nevére fog menni.

Nem volt semmi kárpótlás?

Volt kárpótlási jegy, de csak annak adtak, akitől elvettek, személy szerint, az örököseinek már nem.  Annak adták, akik voltak a tsz-ben. Nagyszüleim kaphattak volna, de már elhunytak. 

„A magyar történelemben mindig akkor jött rossz, válságos időszak, amikor magyar a magyarnak tett keresztbe.”

Tudtommal majdnem focista lett!

Az volt a nagy vágyam, őrült módon szeretem a focit! Spanyolországban voltunk, muzsikáltunk a színpadon a nagy melegben, s mellettünk a helyi srácok a homokban fociztak, s amikor volt tíz perc szünet, fékevesztett módon csatlakoztam be! Péterfalván, ahol felnőttem, erős tsz volt, magyar elnökkel, aki a művészetre és a sportra irgalmatlan sok pénzt áldozott. A 900 lelkes faluban volt gyeplabdacsapat, mégpedig olyan, hogy második helyezett volt a Szovjetunióban. Két focipálya, teniszpályák, céllövészet, tekepálya, vidámpark, versenylovak voltak a faluban. Édesapám pedig a zeneiskola igazgatója és a helyi táncegyüttes vezetője volt. Kárpátalján bajnokok is lettünk a focicsapattal. 

Egyes híresztelések szerint az ukrán U-válogatottnak is tagja volt. 

Ezt már én is hallottam, de ez a népmesei rész. Nem fociztam együtt Sevcsenkóval. Bár az esély meglett volna rá, viski nagybátyám ugyanis FIFA-menedzser, és a nyugati csapatok ukrán játékosait ő menedzseli. Múltkor megjelent róla egy cikk azzal a címmel, hogy Az ember, aki jól ismerte bin-Ladent. Annak idején ugyanis Szaúd-Arábiába Mészöllyel ketten ők mentek ki edzőnek, és ott fociztak bin-Laden unokaöccsei. Minden meccsre ment bin-Laden, aki akkor még jófiú volt. Pesten egyébként az egyetemi bajnokságban játszottam, csak a muzsikuslét, a sok éjszakázás keresztbe tett a sportnak, többek között azzal, hogy így nem jó irányba változik az ember testsúlya. Januárban életmódváltásba kezdtem, hogy újra focizhassak, eddig leadtam 18 kilót, de az orvosok szerint még le kell adnom tízet.

Van ideje nézni a foci EB-t, vagy a fellépések miatt nincs? (Az interjú a portugál-magyar mérkőzés előtt készült egy nappal.)

Basszus, képzeld el, visszaadtam a szerdai (portugál-magyar) meccs jegyét… a brácsásom ki is ment. Kárpátalja-műsorunk van Győrben, és bármit el tudtam volna cserélni, de ezt a műsort nem. Abban reménykedem, hogy nyolctól lesz az előadás, így hattól tudjuk nézni. Ennek most mind örülni kell, rosszindulatú ember, aki politikai síkra tereli ezt. Az én életemben még nem volt ilyen, hat éves voltam, amikor Mexikóban voltunk. Ezek a fiúk odateszik magukat! Elszánt emberek, akik odateszik magukat, mindenki nézi, olyan ismerőseim is, akik soha nem néznek focit!

„Ezek a fiúk odateszik magukat! Elszánt emberek, akik odateszik magukat, mindenki nézi, olyan ismerőseim is, akik soha nem néznek focit!”

Nem lehet, hogy ha másképp alakul, akkor épp az ukrán vagy a magyar válogatottban játszana?

Szerintem a magyar történelemben mindig akkor jött rossz, válságos időszak, amikor magyar a magyarnak tett keresztbe. 1956… vagy Mexikóban a Szovjetuniótól úgy kaptunk ki, hogy a gólt egy kárpátaljai magyar ember, Rácz László rúgta, aki a szovjet válogatottban focizott. Ő amúgy két faluval odébb lakik… Ha cselszövés van magyar és magyar közt, mindig rossz sül ki belőle. 

A határon túli magyarok kinek drukkolnak?

Nehezen tudom elképzelni, hogy egy gyergyói magyar a kocsmában ülve azt ordibálná, hogy „hajrá, Románia!”… Komoly zakónak nézne elébe. Természetes, hogy a magyaroknak drukkolunk. Most hallom, hogy az olimpiát lehet nézni majd magyar nyelven a Kárpát-medence összes országában. Csíkszeredában muzsikáltunk, még a norvég meccs előtt, a selejtezőben, majd felrobbant a terem. Százötven magyar nézte a magyar meccset, és épp akkor volt román meccs is, amit két román nézett a kocsma másik felén. Nemigen szóltak be…

Hogyan látja a kelet-ukrajnai háborút?

Jelen állás szerint ez egy fantomháború. Az egyszerű ember azt érzi, hogy a katonaköteles gyerekeinek át kell jönnie Magyarországra ténylegesen vagy virtuálisan, mindenesetre nem szabad átvenniük a behívót. Hivatalosan csak egy kis sorozásra visznek, de ki tudja, mi lesz a vége… a háború az előző hónapokban papírforma szerint áll, híradás sincs Donyeckből, de a gázár megy felfelé, a fizetések romokban, az emberek pedig próbálnak túlélni. Este üresek az utcák Kárpátalján, mert nem mernek kimenni az emberek az utcára. Ha ugyanis jön egy autó és a kezedbe nyom egy behívót, akkor visznek. Igazából nem tudod, hogy mi lesz holnap. Az előző 20-25 évben ahhoz mindenki hozzászokott, hogy nincs pénze. Mindenki vagy zöldséggel foglalkozik, vagy kis boltja van, vagy benzint hord át a határon, esetleg átsétál napi két doboz cigivel… mindenki túlél. Ezt megszokták, csak amikor találkoznak egy olyan helyzettel, hogy nem kell kiskapukat keresni, akkor is kiskapukat keresnek, mert megszokták. 

Milyen az ukrán-magyar viszony?

A kárpátaljai ukránokkal nincs probléma: szomszédok, együtt jártak iskolába a magyarokkal… Mindig a betelepülőkkel van baj, akik nacionalisták. Minden régióban a „külsősökkel” van a baj, akik nem akarnak asszimilálódni. 

„Nehezen tudom elképzelni, hogy egy gyergyói magyar a kocsmában ülve azt ordibálná, hogy hajrá, Románia!…” 

Ahol be kell lépni a zenekari próbaterembe, van egy Nagy-Magyarország térkép. Említette az interjú előtt, hogy ezen kiakadt az egykori ukrán nagykövet, amikor meglátta. Miért?

Az előadásban a magyar korona alá tartozó területek táncait mutattuk be, és azt hiányolta, hogy miért nem volt kiemelve, hogy a bemutatott kárpátaljai táncok ukrán táncok, például Viskről. De hát azért nem, mert az nem ukrán tánc. 

Táncolnak még Kárpátalján hagyományos táncokat?

Hogyne! Hétvégén, Visken, a királyi koronavárosok találkozóján Máramaros ukrán részétől kezdve jönnek együttesek, hagyományőrzők, mi a Magyar Állami Népi Együttessel adjuk elő a Kárpátalja-műsort. Foszlányaiban és az idősebb korosztálynál még fel lehet venni a táncokat, vagy egy modernebb lakodalomban is fel lehet fedezni régi lépéseket. 

Kárpátalja nem történelmi régió: a kifejezés sem létezett Trianon előtt, mindenből van benne egy kicsi, és korábban inkább a Felvidékhez sorolták a nagy részét, de van benne Alföld és Máramaros is. Van egységes zenei és tánchagyomány?

Például Szatmárból egy település, Nagypalád van Kárpátalján. Bereg és Ugocsa átnyúlik Kárpátaljára az anyaországból, Ugocsa igazából nálunk van. De Nagydobrony, ami palóc település, a galgamenti palócokhoz és Rimóchoz hasonló a viselet, és olyasmivel is foglalkoznak, mint azok a palócok. A felvidéki részen, ami bekanyarodik Ungvár fölött, ott a bodrogközi vonal van, és vannak még a hegyoldalban éldegélő ruszinok és románok a saját dolgaikkal. Trianon a máramarosi románokat is szétszabdalta, mert a történelmi Máramaros egyik fele Csehszlovákiához, majd Ukrajnához került. Minél beljebb mégy a hegybe, annál elzártabb falvakba jutsz és annál inkább tartják a régi hagyományokat építkezésben, étkezésben, táncban egyaránt. Tíz koncertből álló turnét csinálunk most a Szalonna bandával Kárpátalján, mindenhol egy helyi hagyományőrző zenekarral lépünk fel, és olyan helyekre jutok el, ahol még én sem voltam sosem. A hágók mentén vannak olyan falvak a Tisza folyásánál, ahová személyautóval nem tudsz bemenni. Várni fog minket egy kamion, ami bevisz minket például Németmokrára, ahol a mai napig sok minden németül van kiírva és németek lakják.

A Megidézett Kárpátalja című előadás az ön gyűjtésén is alapul. Hogyan szerveznek meg egy gyűjtést?

Muszáj például előre megszervezni, hogy otthon legyenek azok, akiktől gyűjteni szeretnénk. A szláv világban sok az ünnep, és ünnepben nem muzsikálnak. Nem csak a nagyböjt van, mint nálunk, hanem egymást érik a szentek ünnepei, és olyankor a templomban vannak, így nincs muzsikálás. Tehát először telefonon végighívogatom a helyszíneket, aztán apuval végigmegyünk ketten, megbeszéljük a zenészekkel, hogy mennyiért zenélnek nekünk. A parasztember nem kér pénzt, de a cigány, aki ebből él, az természetesen fizetségért csinálja. Zenei gyűjtés eddig is volt, mi csináltuk apuval, így most a táncos részekre mentünk rá, vittem Mihályi Gábort, az Állami vezetőjét és Fitos Dezsőt. Elmegyünk mondjuk a Técsői Bandához, a harmonikáshoz, Józsihoz, aki addigra „összeszuggerálja” az együttest. Ők elkezdenek muzsikálni, mi meg kérdezni tőlük, hogy melyik dalt milyen alkalomra szokták, és a többi, ezt jegyzőkönyvezgetjük. Megkérdeztem, hogy mely falvakban voltak a legjobb táncosok, a legjobb mulatás régen. Akkor oda kimegyünk a bandával, beülünk a kocsmába, elkezdünk muzsikálni, a hírünk pillanatok alatt szétröppen, s akik régen ismerték őket, azok elkezdenek jönni a kocsmába. Kirendelnek egy-egy nótát, elkezdenek táncolni.

Ön meg feszülten figyel, hogy mikor jön valami eddig ismeretlen?

Sasszemekkel figyelek, igen. De ez élő dolog, nem kell csiholni. Fontos szempont, hogy hol van még élő zene. Ha kihal az élő, akusztikus zene, akkor ott egy idő után kopik a tánc is. Ahol a lakodalom átmegy a vonatozós-kalandozós-elektronikus zenébe, itthon meg a nézése-járásába, ott vége. Egyébként a Nézését, járását is népdal, amit húsz éve muzsikálunk, csak a kutya nem figyelt rá. 

Legújabb lemeze, az Útravaló is egy kárpátaljai prímás, Murzsa Gyula anyagát dolgozza fel.

Ő volt a mesterem. Ez az anyag volt a diplomamunkám a Zeneakadémián, a diplomakoncerten is ezt az anyagot játszottuk végig. Nem az volt az érdekes, hogy szatmári zenét játszik, hanem hogy abban a faluban hogyan játssza. Másrészt minden összeállítást az ő hangja vezeti fel: mikor muzsikált a pásztoroknak, mikor a zsidóknak... elkezdi a muzsikát, és azt veszem én át. A végére pedig rátettük egy öreg, 10 éve halott pásztor énekét, amit lekísérünk.

Hogyan tanul a fiatal zenész egy ilyen mestertől?

Apu beadott inasnak Gyula bácsihoz, nap közben ház körüli munkákat végeztem, este leültetett, megtanított egy nótát. Meg kellett érdemelni, hogy megtanulj egy nótát. Apám megegyezett vele, hogy ezen felül még mennyi búzát, krumplit és pénzt fizet neki a tanításomért. Nem csak a hangokra tanított meg Gyula bácsi, hanem hogy miként öltözz fel, ha muzsikálni mész, hogyan szolgáld a közösséget, hogy legközelebb is visszahívjanak, hogyan kezdj el egy mulatságot, hogyan menj át friss csárdásba, mit csinálj, ha kijön valaki szólózni... ezt a zeneiskolában nem tanítják meg. Az öreg elvitt magával muzsikálni, bedobott egy keresztelőbe, hogy lássuk, hogyan tudom csinálni.

Milyen ötletekből készül egy népzenei lemez?

Lemezt nem csinálsz csak úgy, egyszer csak. Minek? A lemezek anyagai mindig a zenészek élményeihez kötődnek. Én azért nem muzsikálok gyimesit, mert nincsen olyan meghatározó élményem a gyimesi zenével. Nem jártam arra, amikor még éltek a meghatározó hegedűsök, s tényleg nincs olyan élményem, ami megvan Magyarpalatkán, Kalotaszegen, Kárpátalján.

„Lemezt nem csinálsz csak úgy, egyszer csak. Minek? A lemezek anyagai mindig a zenészek élményeihez kötődnek.” 

Viszont úgy került a Magyar Állami Népi Együttesbe: egyszer csak beállított a Hagyományok Házába, hogy itt akar zenélni. Hogyan és miért?

Ez tényleg így volt. Serfőző Sándor volt az igazgató, és azok voltak itt állásban, akiktől muzsikálni tanultam, a Galga zenekar. Bejárkáltam, néztem a műsorokat, és egyszer csak bementem az igazgatóhoz, hogy én szeretnék itt zenélni. Mondta, hogy ez szép és jó, de itt nagy zenészdinasztiák váltják egymást a zenekarban, felvételi van. Egyetemista voltam, azt mondtam, hogy egy évig ingyen muzsikálok, aztán ha kellek, kellek, ha nem, nem. Így is lett: a végén volt egy japán turné, s azt mondták, ha azt végigcsinálom jól, maradhatok. Maradtam.

Ekkoriban közgazdaságtant tanult. De minek?

Tudtam a matekot. Meg a törit is, és azt mondták otthon, hogy legyen egy rendes szakmám is. De nem végeztem el. Nyíregyházán kezdtem el a tanárképzőt, amikor pedig Pesten a Zeneakadémián elindult a népzenei képzés, az első évfolyamon voltam. Ott az elmélet volt számomra a fontosabb és érdekesebb.

Más érdekes fordulatról is tudunk ám: állítólag kinéztek önnek egy lányt a szülei otthon, de ön azt mondta, hogy önnek ne nézzenek ki senkit. Majd Pesten összeismerkedett egy lánnyal, és kiderült, hogy ugyanarról a hölgyről van szó. Így volt, vagy ez is városi legenda?

Kikirándultam magam életemben szerelmi ügyekben... na de tudtam, hogy kit szemeltek ki nekem. Apu mondta nekem, hogy fiam, már nem vagy huszonéves, komolyabb irányba kellene nézelődnöd. Ott van Visken Czébely Beáta, rendes lány, zenész, ismerjük a családot. Mondtam, hogy apu, azért mégsem éljük a királyok korát, hogy megmondd, kivel házasodjak. Apám azt válaszolta, hogy ő elmondta, amit gondolt, ha megfogadom, megfogadom, ha nem, nem. Ez a kérdés itt le is zárult. Másfél év múlva zeneakadémiás buliban voltunk egy hajón, és kérdeztem a cimbalmost, hogy ki az a lány ott. Mondta, hogy igazából nem tudja a nevét, de arra való, ahová én. Beszélgettünk, elhívtam kávézni, próbát csináltam a kollégiumában, úgy intéztem, hogy találkozzunk... Egy idő után pedig rájöttem, hogy ez a lány az, akiről apu beszélt... Azért nem ismertem meg, mert utoljára nyolcéves korában láttam, amikor én 19 voltam, és 21 éves korában láttam újra. Hithű református vagyok amúgy, de hol kértem meg a kezét? A Sixtus-kápolnában, a kézösszeérintés alatt. Órákon keresztül készültem, megszívattam magam, mert nem tudtam, hogy a túra utolsó része a Sixtus-kápolna, nem volt rajtam zseb, és végig rejtegetni kellett a gyűrűt.

Ha már leánykérés és esküvő: lagzit vállal Szalonna és bandája?

Direktbe nem, nem a mi profilunk. A lagzis közönség mulatni akar, és nem mindenki népzenés. Ha minket hívnak, mindig azt ajánlom, hogy legyen mellettünk tánczenekar vagy dj.

„Gimis koromban viszont a Tankcsapda és a Kispál volt a kedvenc, gördeszkával mentem a Refibe.” 

Kolozsvári piacokon is szokott ínyenceknek való zenei lemezeket beszerezni. Ez hogy megy?

Valami miatt Erdélyben a kazettagyártás is elősegítette, hogy ne haljon ki a népzene. Például valaki csinált egy albumot az erdőszombattelki zenekarnak. Ezeket árulták a piacon, az erdőszombattelkiektől a román diszkóig. Nicolae Guță és Sandu Ciorbă maneléje ugyan nem fér bele a bartóki népzenefogalomba, viszont népzenei alapú. Nem úgy, mint nálunk a mulatós, ami igen távol áll a népzenétől. A nagyzenekaros román zenék is moldvai népi dallamokat dolgoznak fel.

Honnan tudja, hogy mit kell keresni?

Érzésre. A borítóból tudom, mi a jó. A  Guță-típusú román cigánydiszkó-felvételeknél lehet tudni például, hogy a legjobbaknál nagyon irreálisnak kell lennie a borítónak. Például Guță egy kigombolt, terepszínű felsőben áll, napszemüvegben, két bombacsaj a vállainál, és ő a kezeivel két zsák dollárt tart. Vagy áll két szamurájkarddal és Nagy-Romániát védi. Viszont nagyon jó stúdióik vannak, szépen kevernek és jól szólnak a lemezeik, sokszor sajnos sokkal jobban, mint az itthoniak.

Angliában fogadta a a királyi család, Thatcher pedig megdicsérte a muzsikáját. Ez csak diplomáciai aktus volt, vagy tényleg tetszett neki?

Károly herceg vendégei voltunk, és Thatcher tényleg odajött, hogy ebben a magyar nemzet szíve-lelke benne van. Szerintem nem puszta udvariasság volt, mivel nem kellett volna, hogy odajöjjön hozzám, nem is értettem, miért jön oda. Háromszor voltunk egyébként a királyi családnál.

Hogyan találtak önökre?

Az 1956-os ötvenedik emlékév előtt, aminek kapcsán először mentünk a királyi családhoz, volt egy magyar évad. Akkor Bogyai Katalin volt a kinti magyar kulturális intézet igazgatója. És meghívtak minket, ötször-hatszor léptünk fel. Egy kiállításra csináltam zenét, azt hallotta Károly herceg, aki egyébként is szereti a magyar zenét. Amikor harmadszor voltunk kint, mondták a pincérek, hogy ide háromszor nem szokott jönni senki, egyszer jön mindenki, aztán hozzák a következőt.

„A felvidéki, szatmári, kárpátaljai népzene hajaz a kávéházi zenére, csak mondjuk annak a száz évvel ezelőtti állapota.”

A Magyar Állami Népi Együttes prímása. A zenekarnak viszont számos kávéházas cigányzenész tagja is van. Hogyan megy nekik a népzene?

Vannak  a hagyományos műsoraink, például amik tájegységeket mutatnak be. Ezeket a népzenei zenekar játssza (pl. Örök Kalotaszeg, Mezőség – Mikrokozmosz, Kincses Felvidék). Vannak az olyanok, mint a Verbunkos meg a Magyar rapszódia, amit vegyesen játszunk a cigányzenekarral; és vannak a koncertműsorok, amiket vagy ők, vagy mi, vagy vegyesen játszunk. A cigányzenészeink tényleg a Rajkó zenekarból felnőtt srácok, akik szenzációsan muzsikálják a kávéházi stílust. Van egy bizonyos zenei világ, ameddig elmennek. Gyimesit mondjuk épp múltkor játszott Radics Feri, mert tetszett neki, hogy agyas a gyimesi játékstílus. De például palatkaira az életben nem tudnám rávenni. Talán a bonchidai az a határa a zenének, ami még szerethető és befogadható számukra, a mezőségi már túl robusztus.

Ön hogy áll a kávéházi muzsikával?

A felvidéki, szatmári, kárpátaljai népzene hajaz a kávéházi zenére, csak mondjuk annak a száz évvel ezelőtti állapota. Nincs vele baj, én is elmuzsikálom.

Mit hallgat a népzenén kívül?

Legtöbbet klasszikus zenét.

Mert a felesége is klasszikus zenész?

Igen, ezt viszont hallgatom, ha akarom, ha nem... Nemrég Schumann-versenyről jött Bea haza Zwickauból, előtte két hónapig hajnali kettőig Schumannak a zongoradarabjaira aludtam el – és ébredtem. Gimis koromban viszont a Tankcsapda és a Kispál volt a kedvenc, gördeszkával mentem a Refibe. Amikor Lovasiékkal csináltuk a csendesülős koncerteket, oldalt állva rajongó voltam, amikor meg játszottam, akkor „kis rocksztár”. És még szeretem az a capella hangulatú templomi zenéket. De a klasszikus zene a fő, az úgy lekapcsolja az embert. Sok embert közt vagyok folyamatosan, színpadon játszok, a nyugis klasszikus zene sokkal inkább kikapcsol. De Sopronban az Iron Maiden előtt fogunk játszani. A brácsásom alig várja a Maiden-koncertet! Hát, ha más nem, legalább élő zene, profin csinálják, amit csinálnak.

Fotók: Földházi Árpád.