Star Wars: az amerikai legendárium

A Star Wars világa már évtizedek óta bűvöl el kicsiket és nagyokat. Nem csak a legnépszerűbb filmes univerzummá nőtte ki magát, de a filmtörténelem legsikeresebb munkái között is méltó helyet foglal el. Amit viszont kevesen tudnak, hogy jóval nagyobb szerepe van az amerikai kultúrában, mint azt elsőre hinnénk. Különösen a hetedik epizód megnézése után juthatunk erre a következtetésre. Mielőtt ebbe jobban belemennénk, tegyük fel a kérdést: vajon a Star Wars-rajongók igényeit ki lehet-e egyáltalán elégíteni folytatásokkal, előzményekkel vagy kapcsolódó filmekkel, sorozatokkal? A válasz egyszerű: nem. A Star Wars ugyanis jóval több, mint egy egyszerű filmfranchise nagy rajongótáborral. A Star Wars pontosan azt jelenti Amerikának, mint az angolszászoknak A Gyűrűk Ura: modern mitológiát.

Fennköltség nélküli folklór

Az európai embernek fogalma sem lehet arról, hogy mennyire más kultúrája van Amerikához képest. Európához viszonyítva az Amerikai Egyesült Államok történelme igencsak sovány, ezért más elemekből épült fel a kultúrája, így a folklórja is. Ami Európának a romantikus lovagkor, az Amerikának a western. Míg a lovagok történetei heroikusabbak, fennköltebbek, addig a westernhősök élete a túlélésről, boldogulásról és szerencsevadászatról szól. Hiszen erről szólt Amerika, és az „amerikai álom”: a meggazdagodásról, és a sikeressé válásról bármi áron. Egy lovag csak a gonosz erőkkel csapott össze, a pisztolyhős pedig azokkal, akik gátolták céljai elérésében.

Éppen azért, mert Amerika elhagyta ezt a fennköltséget, a kultúrája is máshogy alakult. Míg az európai kultúra többnyire belterjes, vagyis azonos mitológiai elemek nagyjából minden európai országban megtalálhatók, addig a liberális Amerikába bevándorlók közül bárki hozzáadhatta saját mítoszait a nagy közöshöz. Bár létezett a western, mint amerikai mítosz, nem volt olyan mű, mely egységesen átfogta volna az amerikai folklórt, és A Gyűrűk Urával került volna egy szintre. Aztán jött George Lucas, és magával hozta a Star Warst, megteremtve ezzel az amerikai legendáriumot. Ennek a helyszíne lett az a réges-régi, messzi-messzi galaxis, mely A Gyűrűk Ura Ardájához hasonlóan a mi univerzumunk egy, a feledés homályába veszett része.

A Star Wars Amerika kultúrájának egyik meghatározó darabja lett: nem regényben íródott meg, hanem egy népszerűbb, úgymond amerikásabb médiumban, filmben került bemutatásra. Sokan mondják azt, hogy a Star Wars a klasszikus mesék elemire épít. Ez ebben a formában nem igaz. Csak azért tűnik így, mert azok az elemek, melyekből valójában építkezik, részben ezeken a meséken alapszanak. A western hatása szinte azonnal érezhető rajta. A sivatagos Tatooine a vízfarmerjeivel, a dohos kocsmák, melyekben mindennaposak a véres leszámolások, a csomó nehézfiú, akik mind fegyvert tartanak maguknál, mindenféle kétes erkölcsű alak, a területüket fegyverrel óvó őslakos buckalakók… sorolhatnám még a párhuzamokat napestig. Aztán ott van a másik kettő, a film forgatására már az amerikai kultúra szerves részévé vált két zsáner is, a sci-fi és a fantasy. Lucas ötvözte őket, majd ügyesen kiegyensúlyozta mindkettőt.

Fénykard: egyszerre sci-fi és fantasy fegyver.

A jedik a nyugaton is népszerű szamurájokról, a fantasykben előbukkanó lovagokról és szerzetesekről lettek mintázva, akiket ötvöztek a bölcs varázslókkal. A világokat összekötő óceánból világűr lett, melyekben űrhajókkal utaznak. Ismét western párhuzam: ez a galaxis nem idilli. Akadnak bennük bűnbárók, csempészek, fejvadászok, akiket nem hősi célok hajtanak, hanem a saját boldogulásuk. Han Solo erre remek példa. Modern kalóz, pisztolyhős és James Deanes stílusban laza, rosszfiús, aki a koréliai teherhajójával, a Millenium Falconnal járja a galaxist vuki bajtársával. Ha levonjuk belőle a sci-fis és westernes kliséket, akkor simán elmenne Kerouac Útonjába. A folyton utazó, boldogulást kereső, veszélykedvelő, ugyanakkor megállapodni nem akaró macsó férfi alakja, ki felelősséget is csak pénzért cserébe vállal. Ezt az életmódját borítja fel a lázadás, illetve leginkább a Leia hercegnőhöz fűződő viszonya. Megjegyzem, Leia is western szereplő: a független, erős brit úrihölgy, aki nem fél puskát ragadni a kemény helyzetekben.

A lázadás romantikus ereje

Az amerikai folklór agresszívabb az európainál, ezért háborús környezetbe kellett helyezni a Star Warst. Ehhez a szereplőket nem másokról mintázta Lucas, mint a nácikról. A Galaktikus Birodalom a Harmadik Birodalom mintájára kiépült, diktatórikus államforma, melyet egy olyan politikus vezet, aki demokratikus úton jutott hatalomra, szintén egy háború kirobbantásával. Ismerős? Lucas itt nem a mitológiákból hozta gonosztevőit, hanem egy, az amerikai néző számára ismert, megtapasztalt és félt történelmi példát importált, melyet, ahogy a lázadók a filmekben, úgy a történelemben is sikerült legyőzni.

A lázadásnak pedig Amerikában romantikus ereje van, hisz maga az Egyesült Államok is függetlenségi háború révén szabadult meg a gyarmati béklyóktól. A klasszikus trilógia eme dicső háborús helyzetek újramesélése a színtiszta amerikai folklór segítségével, mely a legtöbb amerikai szívét megdobogtatja. Ezért tudott a Star Wars akkora kultuszt elérni saját hazájában. Az pedig, hogy ezt az univerzumok sokan, sokféleképp képesek voltak tágítani, jelképezi az amerikai nemzet felépítését is: azt, hogy a bevándorlók mennyire játszanak fontos szerepet a tágításában, frissítésében. Aztán történt valami, ami megváltoztatta ezt a helyzetet: a szeptember 11-i terrortámadás.

A terrorcselekmény bebizonyította, hogy Amerika sem legyőzhetetlen. Gyakorlatilag megsemmisült az amerikai álomkép, a politika szervesebben bekúszott az emberek életébe, sőt a nép joggal hihette azt, hogy saját nemzete ellene fordul néhány helyzetben. A jó és gonosz közti határ elmosódott. A hidegháborúban és a második hidegháborúban voltak a gonosszal azonosítható ellenségképek, mára azonban világos, hogy a világ nem feltétlenül fekete-fehér. A Star Wars, mint az első számú amerikai legendárium, reagált ezekre a változásokra. A generáció, mely felnőtt rajta, több módszerrel is tovább gondolta a mítoszt. Erre a legjobb példa a Knights of the Old Republic sorozat két része, melyekben számtalanszor előkerül a jedi dogmák és a sith tanok hitelességének megkérdőjelezése, valamint a jó és gonosz árnyalása, és a galaxis szélesebb körű bemutatása.

Bár nem a Star Warsnak köszönhető, de a sci-fi és fantasy irodalom és a filmművészet is érettebb vizekre evezett. Az árnyalt szereplőábrázolás, a jó és gonosz boncolgatása ma már mindennaposnak számítanak az igényesebb művekben, lásd például a Trónok harca – mint fantasy, vagy Hell on Wheels – mint western. A Star Warsnak is megvolt erre a lehetősége az előzménytrilógiával, de csak az bizonyosodott be, hogy az, aki létrehozta ezt a mítoszt, már nem képes jól hozzányúlni. Így végül a Disney próbálkozott a folytatásával, de az eredmény sajnos csak felemás lett.

Csak másolja a mítoszt Az ébredő Erő?

Mítosz-újrateremtés helyett ráépítkezés

Azzal, hogy kvázi remake-et csináltak a folytatásból, engem igazoltak. Egy mítoszt nem lehet újrateremteni, csak építkezni rá. A Star Wars klasszikus trilógiája egy olyan hézagot tömött be, melyből sosem eshet ki: pótolta az amerikai mítoszt összetömörítő és egységbe kovácsoló legendáriumot. Azzal pedig, hogy a folytatás azonban a dramaturgia megismétlésével csak tiszteleg előtte, de nem gondolja tovább. Vajon tényleg ennyiben maradna Az ébredő Erő című film? Nagyrészt igen, de azért látszódik rajta, hogy bővíteni szeretné valamelyest a mitológiát. Például úgy, hogy mítoszrajongókká tesz mítoszszereplőket. Mind Finn, mind Rey hallottak történeteket a Birodalom fénykoráról, mikor Lázadók vették fel a harcot az elnyomással, egyszerű emberek váltak hőssé és vívtak dicső csatákat a szabadságért és az egyenlőségért. Ugyanolyan romantikusnak tűnik nekik az az időszak, mint nekünk a dicsőnek tűnő múlt. Ez pedig egy zseniális ötlet volt, bárhogy is nézem.

Ezen kívül az új szereplők magukon viselik a megváltozott amerikai kultúra jegyeit is. Rey például azért lett lány, mert ezzel bemutatja, hogy az alapvetően férfias és kemény amerikai legendáriumban most már a nőknek is jut hely főszerepben. Finn pedig a felszabadított fekete rabszolgákat képviseli, aki most, hogy végre felszabadult a birodalmi rabiga alól, szeretne önállóan dönteni sorsáról. Talán ő esik át legelőször jellemfejlődésen a film alatt. Kylo Ren pedig az a figura lett, aki egy új férfitípust képvisel: a mai Amerika és az egész világ fiatal férfi-közösségének egy jelentős százalékát. Azt a fiút, aki férfinak akar látszani, de valójában olyan távol áll tőle, mint Tatooine-tól Coruscant. Akit elhanyagoltak az egyébként szerető szülei. Aki nem tudja, mit akar valójában, ezért folyton vívódik. Aki rossz példaképet követ.

Még éveknek kell eltelniük, mire teljes képet kapunk az új trilógiáról, és arról, hogy mennyire sikerült továbbvinnie a mítoszt. Jobb bizonyosan nem lesz az eredeti három filmnél, nem is érdemes rá a klasszikus kihívójaként tekinteni. De attól még lehet egy, a nagy elődöt továbbgondoló, nagyon jó tisztelgés.

*

JAVÍTÁS: Ez a cikk korábban azt állította, hogy a Han Solo nevű interplanetáris csempész egy koréliai korvettel szeli az űrt, pedig valójában – mint arra több, hozzáértő olvasónk is rámutatott – a Millenium Falcon egy átalakított teherhajó. A tévedést javítottuk és utólagosan is elnézést kérünk, hogy megtévesztettük olvasóinkat. (A szerk.)