Az ember, aki hallja a színeket

A kibernetikus organizmus

A technológiai fejlődés az embert fizikailag és pszichológiailag egyaránt átalakítja. Többirányú, három jelenségből összeálló folyamat részei vagyunk: a test technológiai kiterjesztése (számítógép-agy párhuzamok stb.), a technológia behatolása a testbe (implantátumok), organikus és mechanikus világok egymásba integrálódása.

Napjaink egyik meghatározó szellemi áramlatának, a transzhumanizmusnak az egyik alapvetése, hogy a biológiai evolúció egyrészt nem ér véget a Homo sapiensszel, másrészt az ember tevékenyen részt vehet saját evolúciójában. Az aktív beavatkozás – a cyborg alakja – immáron nemcsak sci-fi fantázia, feltételezés, hanem valós opció.

A cyborg kifejezést az ember világűrbeli lehetőségeit, az ottani körülményekhez való alkalmazkodást tanulmányozó két NASA-tudós, Manfred Clynes és Nathan Kline használta először, 1960-ban.

A cyborggá válás, a cyborg-evolúció négy szakaszban írható le. A természetes szerkezetek mechanikusokkal, gépekkel történő helyettesítése a külsőtől, a kevésbé meghatározótól a központ, az irányító felé ível.

Az első fázis az emberi csontozat felerősítése és/vagy helyettesítése (falábbal, kézkampóval, porcelánfoggal stb.) főként végtagokra érvényes; története a legprimitívebb középkori eszközökkel kezdődött.

A második az izomzat felerősítése és/vagy helyettesítése (mechanikus kézzel, szívbillentyűvel, kontaktlencsével stb.) az emberi csontozatra és a motorikus rendszerre vonatkozik.

A harmadik a periférikus idegrendszer felerősítését és/vagy helyettesítését célozza, legplasztikusabban a bionikus kezek és lábak szemléltetik: a technológiai behatolás eléri az idegrendszer irányításban szerepet játszó perifériális részeit.

A negyedik a központi idegrendszer részeinek, szerkezeteinek felerősítése és/vagy helyettesítése, például a látáskárosultak videoszemével a lehető legközvetlenebb ember-gép kapcsolat jön létre.

A cyborgizáció két célt szolgálhat: egyrészt hiányzó testrészek, szervezeti funkciók pótlását, másrészt –„transzhumanista opcióként” – egészségesek feljavítását, fizikai és szellemi képességeink növelését.

A területet a magába chipeket ültető angol Kevin Warwick és Stelarc ausztrál performer, majd Neil Harbisson munkái tették ismertté.

„Én vagyok a technológia”

Az 1982-es születésű Harbisson egy lépéssel mindkettejüknél és mindenki másnál továbbment: közvetlen kapcsolatot teremtve agy és technológia között, a cyborg-evolúció negyedik állomását testesíti meg. Az antenna jóvoltából hanghullámokon keresztül érzékeli a látható és láthatatlan színeket, infravöröst és ultraibolyát is. Mobiltelefonként, műholdként is funkcionál, így hívásokat, de a világűrből érkező adatokat szintén tud fogadni vele.

„Nem azt érzem, hogy használom vagy magamon viselem a technológiát, hanem, hogy én vagyok a technológia” – nyilatkozta, és egyben utalt is az integráció által az érzékelés határait kiterjesztő lehetőségekre.

A katalán anya és ír apa gyermekeként született, Katalóniában felnőtt Harbisson 11 éves korától komponál zongoradarabokat, 16 évesen kezdett képzőművészetet tanulni az Alexandre Satorras Intézetben, egyedüli diákként engedélyezték neki, hogy csak feketét és fehéret használjon. 2001-ben Írországban, 2002-ben Angliában folytatta zenei tanulmányait. A nyakszirt-csontból felhajló, négy különféle implantátumból álló antennát 2004-ben ültették az agyába. A négy beültetésből kettő antenna, egyet rezgésekre és más hangokra specializáltak, a negyedik pedig az internetes kapcsolatot biztosító bluetooth.

2010-ben Moon Ribas-szal megalapította a Cyborg Foundation nemzetközi szervezetet. Céljuk a cyborgizmus művészi alkotásokkal és közösségi tevékenységekkel történő népszerűsítése.

2011. májusban egy tüntetésen katalán rendőrök megrongálták az antennát, mert azt hitték, hogy Harbisson filmezi őket. A művész fizikai bántalmazásra hivatkozva feljelentést tett. Indoklása szerint az antenna testének fontos része.

Alkotásait a világ számos nagyvárosában állították ki, mindenfelé tart hangversenyeket. Főtémájuk színek és hangok kapcsolata, színek hangokká alakítása. Különféle művészekkel (filmesekkel, zenészekkel, koreográfusokkal stb.) működik együtt, munkái a Guardian szerint „minden idők tíz legsokkolóbb előadása” közé tartoznak.

Jó hír, hogy a jelenleg New Yorkban élő Neil Harbisson a Design Terminal szervezésében június 2. és 4. között megrendezésre kerülő Brain Bar Budapest egyik előadója lesz. Az emberi faj jövőjéről és a cyborgizmusról fog beszélni.