Hurok – kritika

„És akkor a károgás, mert sajnos ebből jut most több. A készítők azt hitték, hogy ha megvan a koncepció, az önmagában elég lesz. Összemosodó idővonalak és önmagukkal találkozó szereplők, egy pörgősre húzott thrillerben. Nagy hiba hogy itt megálltak, mert ebben rengeteg lehetőség van, így viszont a film csak egy félig - meddig elvesztegetett, minden humor és játékosság nélküli kiindulópont maradt. Nincsenek megválaszolva a miértek, az a bizonyos hurok csak úgy van, és random generálja az átfedéseket, mindenféle rendszer nélkül, észrevétlenül. A szereplők hol tudatában vannak ezen anomáliáknak, hol pedig nem, éppen ezért nem igazán fejlődnek vagy tanulnak. A főhős minden egyes alkalommal, hosszan rácsodálkozik önmagára, hogy aztán 10 perc múlva, ugyanazon a helyszínen újra előadja ugyanazt a rácsodálkozást.

A szereplők teljesen érthetetlen módon, csupán pár helyszín között mozognak újra meg újra, egyik sem képes kiszakadni ebből a hurokból. Lehet ezt is a koncepció számlájára írni, de én inkább a forgatókönyv gyengeségének érzem, hiszen az állandó ismétlések, a film közepétől már unalmasan hatnak(ráadásul ugyanazzal a drámaisággal előadva, mintha először látnánk őket, semmi vágott snitt, egybe letolják az egészet újra), éppen ezért a hurkot, ilyenkor egyre szívesebben képzeltem inkább a nyakam köré. Elindul a cselekmény, aztán megint és megint visszahajlik önmagába, és látjuk amint a szereplőink képtelenek szabadulni ebből az útvesztőből, ahogy pedig halad előre a film, úgy szűkül saját látóterük és cselekvőképességük. Egyedül a film utolsó percei képesek kilépni ebből az örvényből, és visszatérni ahhoz a színvonalhoz, amit a film elején beígértek a nyitó képsorok.”