Poétikus programok

Adatok mögött is adatokat lát az MI

Egyes mesterségesintelligencia-programokat bigdata-feladatokkal halmoznak el, értelmezzék az adatokat, találjanak bennük mintázatokat, másokat táblás játékokra, dámára, sakkra és most már góra is képeznek ki, verjék meg a világbajnokot, bizonyítva és riogatva, hogy itt van már az MI, közeleg a szuperintelligencia és az emberi faj végromlása, meg hasonló fantazmagóriák, jól hangzanak, az tény, csak a valósággal nincsenek köszönőviszonyban.

Mert a tág is szűk, hiába végtelenek a lehetőségek, legyen akármennyi kombináció a goban, nőjön irdatlan hosszúra az adatsor, a szabályok korlátosak, a feldolgozás szuperszonikus, a számítógépes kapacitások a végtelenbe nőnek, lassan minden bástya leomlik a számokba zárható intelligencia terén.

De mi van a számokon túl, amire a Homo sapiens csípőből, gondolkodás nélkül tudja a választ, vagy józanész-bölcselet a megoldás? És mi történik a racionalitáson túl, amikor egy MI-nek kell érzésekkel és megérzésekkel, kombinációikkal és finomhangolásukkal kezdenie valamit?

Nem újkeletű: egyes programok pont ezzel próbálkoznak. Robotokat és chatbotokat régóta tanítanak érzelmi reakciókra, és ugyan cammogva, de haladnak. Mások a kreativitásba kóstolnának bele: a zeneszerző, festő, író és egyéb alkotószoftverek sem a tegnap szüleményei. Emberi szinten próbálnak alkotni, legalábbis elhitetni, hogy alkotók. A Turing-teszten még mindig megbuknának, csakhogy ma már semmi értelme nincs a tesztnek, maga Turing is megmosolyogná.

A nap, amikor a számítógép regényt ír

Március 21-én Hitoshi Matsubara, a hokkaidói Hakodate Jövő Egyetem számítástudomány professzora bejelentette, hogy a kutatócsoportja és egy MI-program által közösen írt novellája túljutott az évente meghirdetett Hoshi Shinichi irodalmi verseny első fordulóján. Az 1450 beérkezett műből 11-et írt MI vagy ember-MI vegyes csapat. Utóbbiak közül – elsőként a verseny történetében – csak Matsubaráék munkája élte túl az első kört. Nem nyert, mert – a minőségi munkától meglepett Satoshi Hase sci-fi író szerint – a szerkezete ugyan sikerült, de a karaktereket lehetett volna még csiszolni…

A humán fél A nap, amikor a számítógép regényt ír című novella keretét adta: karakterek nemét és cselekményvázat, a különféle elemeket viszont az MI-nek kellett összegyúrnia. A speciális szavakat és mondatokat fejlesztői készítették elő, és az eredmény tanulsága: boldogult velük.

A történetet az MI meséli el: tisztában lesz írói tehetségével, és úgy dönt, nem foglalkozik többé elsődleges rendeltetésével, az emberiség szolgálatával. Saját boldogságát mindenek fölé helyezi.

„Mesterségesintelligencia-programokat eddig gyakran használtak megválaszolható problémák, például a go és a japán sakk, a sógi kezelésére. A jövőben úgy szeretném tágítani az MI lehetőségeit, hogy hasonlítson az emberi kreativitásra” – reagált Matsubara a versenyre.

Finn rap, new yorki haiku

Az MI, kognitív pszichológia, filozófia és művészetek metszéspontját jelentő számítógépes kreativitás viszonylag új és ígéretes szakterület. Előzményei után ugyan 1980-ig vagy még korábbig kell keresgélnünk, de jelentősebb fejlődés és értékelhető eredmények csak az utóbbi években tapasztalhatók. Rapszövegek írásától képekig, mára mindenhol feltűntek az alkotóprogramok.

A mindenki számára elérhető finn AI DeepBeat rapben utazik, egyébként gépitanulás-algoritmus. Korábbi dalszövegekben bányászik, millióhoz közeli sorból, 15 ezer körüli dalból álló adatbázisa száznál több finn, brit és amerikai művész munkái: Lil Wayne, Sage Francis, Yay-Z stb. Segít strófákat generálni, összeollózni, de ha akarjuk, saját versünkkel indítunk, aztán valahogy befejezi.

Fejlesztői folyamatosan figyelik a kész költeményeket, elmondásuk szerint akad a boton bőven finomítanivaló. Gyakran előfordul, hogy az összepasszintott rímeknek se füle, se farka. Egyébként sem a rímalkotás, hanem a jelentés, a vers sztorija a legfőbb gond. A programnak tisztában kellene lennie a szavak értelmével ahelyett, hogy véletlenszerűen talál valami érdekeset, ami ráadásul jól is hangzik.

2013. április 1-én, bolondok napján debütált a New York Times haiku botja. A bot az újság címlapján keresgél, minden új cikkben 5-7-5 szótagú szövegeket, amelyeket haikuvá gyúr össze. Utazástól a répareceptig, szinte mindent verssé költ át.

Már amit engednek neki, mert Észak-Korea atomprogramjáról például nem szerkeszthet haikut.

Kezdeti próbálkozások, és így-úgy, de mindig ember áll mögöttük: a japán novella sztoriját emberek találták ki, a finn bot húsvér rapperek szövegeiben, a haikuprogram újságcikkekben böngész, egy kicsit úgy, mintha montázst és kollázst készítenénk, vagy mint Burroughs tette egykor. A versek vagy nagyon profánok, vagy nagyon kísérletiek.
Ha hinni lehet a japán zsűrinek, akkor a Hakodate Jövő Egyetem novellája mindenképpen előrelépés hozzájuk képest.