„Szeretem benne a szabadságot” – cigányzenét játszik és népszerűsít egy holland üzletember

Hegedülni tanult több híres cigányprímástól, jelenleg Kállai Kiss Ernőtől tanulja a hegedűművészetet. Gyerekként sokat nyaralt Magyarországon, remekül beszéli a magyar nyelvet, imádja a Balatont, a kakaós palacsintát és a cigányzenét, amit nem csak hallgat, hanem saját maga művel is. Frido Diepeveen 2001-ben jött Magyarországra. Jelenleg egy holland cég, a Randstad kereskedelmi vezetője. Frido hetvenöt százalékban holland, huszonöt százalékban magyar származású. Ez a negyedrész magyar vér olyan erős magyar identitást jelent a férfi számára, hogy Hollandiából képes volt Magyarországra költözni, hogy itt dolgozhasson és tanulhasson zenélni. Leginkább a cigányzene iránt érzett szeretete motiválta, hogy a magyarok között telepedjen le. Gyerekként klasszikus zenét tanult, de állítása szerint azt annyira nem is szerette, inkább a nótáért rajongott és rajong mai napig is. A Mandinernek magyar nyelven adott interjút.

Így húzza Frido Diepeveen

Milyen magyar gyökerei vannak?

Anyai oldalról a nagymamám erdélyi magyar volt. A trianoni megállapodás miatt neki és a családjának nem volt biztonságos Marosvásárhelyen maradni, ezért elmenekült Budapestre, onnan pedig egy úgynevezett gyermekvonattal 14 évesen Hollandiába ment. A sors így akarta, letelepedett és ott férjhez is ment. Innen a magyar vér a családban. 

Hogyan került Magyarországgal kapcsolatba?

Amikor gyerek voltam, gyakran jöttünk ide nyaralni. Már háromévesen beleszerettem a magyar cigányzenébe. Hatévesen kezdtem hegedülni egy holland klasszikus zeneiskolában, de nekem a klasszikus zene annyira nem tetszett, inkább a cigányzene jött be. Később ezt kezdtem el tanulni Hollandiában. Amikor Magyarországon voltam, magyar prímásoktól tanultam a cigányzenét. Ez a szenvedély annyira erős lett bennem, hogy amikor kaptam egy lehetőséget, hogy egy holland banknál dolgozhatok Magyarországon, nem hezitáltam. Azt mondtam: itt az ideje, hogy negyed magyarként Magyarországon éljek, hisz akkor abban az országban lehetek, amit nagyon szeretek és közben a zenével is tudok foglalkozni. Ez a mai napig így van.

Honnan ez az őrült szerelem Magyarország iránt?

Én nagyon szeretem azt Magyarországban, hogy van még hely… Hollandia lassan több mint 16-17 millió emberrel nagyon zsúfolt kezd lenni, hiszen harmadakkora mint Magyarország, viszont sokkal többen laknak benne. Nem szeretem azt, hogy Hollandia lapos. Én szeretem a hegyeket, szeretek síelni és szeretem a melegebb időjárást, például ami itt van Magyarországon. Szeretem azt benne, hogy központi helyen van; közel van a tenger, és ez Európa közepe. Hollandia számomra túl nedves, túl hideg… Azt szeretem a magyarokban, de főleg a vidékiekben, hogy vendégszeretet van. Szeretnek inni, enni, vendégül látni embereket. Egy holland azt mondja: három hét múlva találkozunk, egy magyar inkább oda megye és azt mondja „gyere, igyunk meg valamit”. Ez nagyon szimpatikus nekem. 

„Azt szeretem a magyarokban, de főleg a vidékiekben, hogy vendégszeretet van. Szeretnek inni, enni, vendégül látni embereket.”

Mik azok az ismeretek, amiket magával hozott Hollandiából, és a mai napig tudja Magyarországon hasznosítani?

A pontosság és a megbízhatóság: ez a két legfontosabb dolog. Egy holland nem szeret késni, és ha valamit megbeszél, azt szereti betartani. Ezenkívül őszinteség, egyenesség, megbízhatóság, amit a hollandoktól tanultam. A munkára vonatkozólag a professzionalizmust hoztam magammal: ha ígérek valamit egy ügyfélnek, akkor azt meg is teszem. Szerintem a holland „mer fellépni”, határozottan fel tud lépni a saját érdekében.

Mit tanult a magyaroktól?

Van egyfajta elegancia, udvariasság a magyarokban, ami nálunk, hollandoknál már hiányzik. A magyarok segítőkészek, nagyon udvariasak, kevésbé kemények, Hollandiában ez egyre kevésbé jellemző. Amit nagyon szeretek a magyarokban, hogy ők nagyon büszkék a kultúrájukra. Ezt a hollandok igazán megtanulhatnák a magyaroktól. Itt, Magyarországon megannyi nóta, népdal van: ez maga egy csoda, Hollandiában hiányzik ez.

Ha visszaemlékszik, milyen volt kulturálisan az ország, amikor gyerekként itt járt? Mi változott meg azóta?

’72 óta jártam Magyarországra. Elég nagy volt még akkor gyerek szemmel is nézve a különbség a két ország között. Egy vak is látta volna. Egy közért másképp nézett ki, mint Hollandiában. Nálunk már nagy választék volt akkor, hiszen fejlettebb volt a gazdaság. Arra emlékszem, hogy itt egyszerű volt az élet, másképp nézett ki minden. Egy gyereknek akkor is fantasztikus élmény volt: fürödtünk a Dunában, voltunk a Balatonon, ettünk kakaós palacsintát. Nekem a Balatonon lenni és kakaós palacsintát enni egy nagyon kellemes emlék maradt. Akkor mindenhol volt cigányzene, a legjobb zenekarok játszottak. A cigányzenészek hamar észrevették, hogy érdeklődöm a zenéjük iránt. Sokszor odaültettek a zenekar mellé, megengedték, hogy hegedüljek velük. Fantasztikus élmény volt.

Hatéves korától tanul zenét, de mégis az üzleti szférában helyezkedett el.

Igen, mert valahogy úgy éreztem, ez nekem csak hobbinak való. Hamar rájöttem, hogy szeretek hegedülni, de nem vagyok egy Boros Lajos, hogy mondjak egy híres prímást… Nagyon élveztem és szeretem csinálni a máig, de tudtam, hogy ebből nem fogok tudni megélni. Tudom, hogy a romáknál ez másképp működik, mert aki beleszületik egy zenészcsaládba, az vagy komolyan foglalkozik a zenével, vagy egyáltalán nem, olyan nincs hogy félig-meddig, ahogy én csinálom. Én korán ráébredtem, hogy vannak más tehetségeim, amivel többet tudok keresni, és emellett a zene egy tökéletes kikapcsolódás.

Miért éppen a cigányzene?

Szeretem benne a szabadságot, a tüzet, az improvizációt… és én nagyon szeretem a romákat. Az, ami egy hakni körül van: nevetgélünk, beszélgetünk, viccelődünk, ez legalább olyan fontos mint a zene. Tanulni, fellépni együtt cigányzenészekkel egy buli számomra. 

Miért pont a hegedű?

Anyukám zongorázik és hegedül. A bátyám is hegedül, apukám csellózik. Logikusnak tűnt a hegedűt választanom: anyukám tudott velem gyakorolni. Fiatalon kezdtem, de nem csináltam végig. Amikor kamasz lettem, abbahagytam egy pár évre, mert nem volt menő akkoriban Hollandiában tokkal sétálni az utcán. Ott más imázsa volt ennek. Ha Magyarországon hegedűtokkal sétál egy cigányzenész a Népszínház utcában, abban van valami menő, valami férfias. Ezért inkább a zene helyett egy ideig sportoltam. 19 évesen Amszterdamba költöztem az egyetem miatt, akkor találkoztam egy holland cigányprímással, Járóka Sándor vejével, Nello Mirandóval. Ő egy nagyon férfias férfi volt, hódított a hegedűjátékával, akkor hirtelen megint menő lett hegedülni. Tulajdonképpen ő volt az, aki újra bevont a cigányzene szeretetébe. 

„Ha Magyarországon hegedűtokkal sétál egy cigányzenész a Népszínház utcában, abban van valami menő, valami férfias.”

Mi volt az a pont, amikor legelőször beleszeretett a cigányzenébe?

A szüleim mondják nekem mindig, szerintük az lehetett az a pillanat, amikor Balatonfüred környékén voltunk és elmentünk egy csárdába, a Mandulába. Ez még létezik most is, de már nem játszanak cigányzenét ott, úgy tudom… Ott szerettem bele először a cigányzenébe. Volt ott egy nagyon jó zenekar, bogrács, tűz: annyira romantikus volt az egész.

Milyen zenésznek tartja magát?

Egy jó hobbiprímásnak.

Mit gondol arról, hogy a zene ereje képes hidat képezni a nemzetek között?

Biztosan. Az anyukám mindig meséli nekem, hogy a cigány volt az a nép, amelyik sose háborúzott mint nép. A magyarok és a románok politikai okokból talán nem a legjobb barátok, de ha összejön egy magyar és a román cigányzenész, akkor nagyon jól tudnak kommunikálni a zenén keresztül. Marosvásárhelyen van egy étterem, ahol a prímás fél órán keresztül magyarul játszik és énekel, aztán a következő fél órában románul játszik és énekel: ez mindenkinek jó, harmóniát teremt a két nemzet között. A mi alapítványunk összeköti a magyar cigányzenészeket a hollandokkal. A holland zenészek megismerik a magyarokat zenészeket, a magyar zenészeket megismerik a hollandokat, akik imádják a zenéjüket, gyakran igazi barátságok köttetnek a két népcsoport között. Van értelme a zenének. Aki egy kicsit butább és nem néz tovább, az gondolja csak, hogy egyfajta roma van. Ugyanúgy mint a nem romáknál százféle fajta ember van. Vannak az oláh cigányok, a lókereskedők, a kannás zenészek, az éttermi zenészek… Gyakran szokták mondani, hogy a börtönök tele vannak cigányokkal, abba ne menjünk bele, hogy miért van az pont úgy; de a nem romák sokszor azt mondják, hogy az a cigány, aki bent van a börtönben, az ugyanolyan mint, aki étteremben muzsikál. Ezzel nem értek egyet. Aki nem cigány ember, és börtönben ül, nem ugyanolyan mint én vagy egy magyar, aki nem börtönben ül. Érti? A diszkrimináció sajnos abból áll, hogy egyfajta cigány van és mindenki rossz. A zenészek mint például az én hegedűtanárom, Kállai Kiss Ernő egy nagyon rendes ember. Ő egy pozitív példát mutat a társadalomnak: nem ült börtönben, nagyon szépen neveli a gyermekeit.

Többször is említette már az alapítványt. Miért hozták létre a Magyar Nóta Alapítványt?

Hollandiában sok-sok évvel ezelőtt megismerték a magyar cigányzenét. Volt egy egyetem, amelyik azt mondta: milyen jó ez a zene, ezt mi is szeretnék megtanulni. Alakult egyfajta kultusz. Az egyetemeken gádzsókból cigányzenekar alakult. Ez nagyon jól ment, úgy a rendszerváltásig, utána egyre kevesebbet voltak kint a zenekarok Hollandiában, a hollandok Magyarországon, a kontaktus a két népcsoport között csökkent. Egy holland klarinétos, Willem Gülcher, aki az alapítvány elnöke lett, azt mondta, hogy ezt vissza kellene fordítani, aztán így alakult meg az alapítvány. Próbáljuk felhívni a figyelmet a cigányzenére Magyarországon és Hollandiában is.

„Próbáljuk felhívni a figyelmet a cigányzenére Magyarországon és Hollandiában is.”

Hollandián kívül is népszerűsítette már a cigányzenét?

Mi nem foglalkozunk ezzel, de azt tudjuk, hogy kisebb számban Skandináviában, Lengyelországban is vannak hasonló nem cigány-cigány zenekarok. Mi csak Hollandiára és Magyarországra koncentrálunk.

Régebben azt nyilatkozta, hogy önnek egyfajta terápia a cigányzene. Milyen fajta terápia?

Az életben sok stresszt érezhet egy ember. Amikor cigányzenét játszok, mindent elengedek, csak a zenére koncentrálok. Ki tudok kapcsolni. Azért terápiára, mert a cigányzenében nem szabad merevnek lenni, ott muszáj lazának lenni. A kollégáimmal, akikkel fellépek, mondják nekem, hogy legyek sokkal lazább, mosolyogjak többet. A cigányzenészek sokkal lazábban játszanak, mint én.

Van már saját stílusa a játékában? Bele tudja vinni a saját egyéniségét?

Engem éppen ezért lehet felismerni könnyebben, mint egy hivatásos prímást, mert nekem más a stílusom, mint a budapestieknek. Talán azért mert én kint éltem. Én sose fogom tudni felvenni a versenyt a cigányzenészekkel. Nekik benne van a génjükben; vannak családok akik ötszáz éve ezt csinálják, azokkal képtelenség versenyezni.

A cigányzenével már szinte csak a turistákat szórakoztatják. Mit gondol, hogyan lehetne itthon népszerűbbé tenni a fiatalok körében?

Ez bonyolult dolog, mi is pont ezzel foglalkozunk. Egyrészt ha Hollandiáról beszélünk, akkor próbáljunk felhívni a figyelmet, mennyire szép ez a fajta zene, mert sokan nem is ismerik. Volt tavaly egy fesztivál, ahol 1500 vendégből 1300 nem ismerte ezt a műfajt. Eljöttek, megismerték és nagyon aztán nagyon szerették. Hollandiában könnyebb dolgunk van, mert ott ami ismeretlen, azt megmutatjuk és befogadják az emberek. De itt Magyarországon nagyon sok az előítélet. Többen mondják azt, hogy a cigányzene csak az öregeknek való. Per pillanat azt látom, nem is fér bele a magyarországi népszerűsítő kampányokba ez. Az ország szereti magát reklámozni például a C-vitaminnal, a tollal, helikopterrel, de azt elfelejti, milyen szép puszták vannak és elfeledkezik a csodálatos cigányzenéről is, ami évszázadok óta együtt él a magyar kultúrával. Nem szeretik a magyarok ezt mutogatni, azt gondolják régimódi. Pedig nagyon sok turista kifejezetten ezért jön Magyarországra: a jó ízes cigányzenéért és a paprikáért. Jó dolog, hogy van a Dankó Rádió, az M3 csatorna mutatja a régi felvételeket, de ezzel még nem tudjuk népszerűsíteni a fiatalok körében ezt. Szerintem az segítene, ha az iskolákban többet foglalkoznának a magyar nótával, a népdalokkal, és rájönnének és elfogadnák végre, hogy a cigányzene már nagyon régóta részese a magyar zenének. Vagy a Budapest Bár, akik régi zenéket tesznek új köntösbe, hogy a fiatalok is szeressék. A minőségi zenészeket jobban kellene támogatni, mint most. Amit a turisták, illetve a magyarok sem szeretnek, amikor a zenész erőszakosan megy oda az asztalhoz. Miért van ez? Mert az éttermek nagyon alacsony béreket fizetnek a zenészeknek, és valamiből muszáj megélniük, ezért hakniznak. Sok jó zenész abbahagyta ezt a műfajt, külföldre mentek dolgozni, mert nem tudtak ebből megélni, külföldön takarítanak, mosogatnak… Néhány helyen hallottam nagyon gyenge muzsikusokat is, más jó zenészek azonban külföldön vannak, mert szégyellték magukat, hogy Magyarországon nem tudtak megélni a zenéből.

***

Fotók: Földházi Árpád.