Bartók és Kodály országa? Az már a múlt.

Ritkán jövünk lázba konferencia-helyszínektől, de az egri Bolyki birtok tényleg olyan, hogy mindenkinek látnia kellene. Egykori kőbánya, a hegy gyomrába vájt termek, kis alagutak a különböző szintek között... Bámulatos. Ahogy a borok is.

Az egri Music Hungary konferenciájának szerda esti VIP-vacsoráján nincs tumultus, szakmai szervezetek, zenészek és a szervezők lézengenek elég gyéren: majd' mindenki egy kis Egri csillaggal kezd. Ez Bolykiék laza, könnyű, gyümölcsös fehérbora. Teljesen rendben van. A nagy durranások aztán vacsora közben érkeznek. Tíz éve ezt sem hittük volna, de így van: ma újra lehet ódákat zengeni a bikavérről. Meg az egri borokról. Az idei Bordeaux-i borfesztiválon a borvidék 6 aranyat, 8 ezüstöt és 17 bronzérmet nyert, Bolykiék minden éremből kettőt hoztak el. A magyar borvidékek közül egyébként az érmek számát tekintve első helyen vannak az egriek.

Nem akármilyen bor van tehát a pohárban, amelyet Habis László egri polgármester, Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő és Gerendai Károly Sziget-főnök, a konferencia és fesztivál szervezője is koccintásra emel.

„A jó beszéd olyan, mint a miniszoknya. Rövid, sokat sejtet és teret enged a fantáziának.” Habis így indít, ráadásul tartja is magát a remek gondolathoz. Azt Gerendaitól tudjuk meg, hogy Eger városa egyébként is költ a zenére, próbahellyel segíti a bandákat, de a fesztivál és a konferencia idevonzása is fontos volt nekik - minthogy a zeneiparnak három évvel ezelőttig nem volt éves gyülekezőhelye, lecsaptak a lehetőségre. Eger tényleg jön föl zeneileg: még Beatles-múzeumot is avattak a hónap közepén. A negyediket világszerte. Nyitrai és Gerendai felidézik, hogy tavalyelőtt még olyan kicsi volt a konferencia, hogy senki nem is tudott róla, tavaly még voltak gyerekbetegségek, de innen indult útjára például a Cseh Tamás Program ötlete.

Az ötlet, amely jobb ugyan a semminél, kezdő zenészeknek kifejezetten remek néha; de a befutottabb alkotók, zeneszerzők jó része azért prüszköl, ha meghallja. A szerzőelit ugyanis szép summát vesztett vele. A sztori lényege ugye, hogy a kormány két éve elvonta és a Nemzeti Kulturális Alapnak adta az üres hanghordozók után járó jogdíjak negyedét, azt meg kiosztják a Cseh Tamás Program keretében. Nem az egészet persze, s amit igen, azt is a szerzők delegáltjai nélkül: ezekről a pályázatokról ideiglenes kollégium dönt. (A „normál” zenei kollégium fele a szakma delegáltjaiból áll.)

A kiskollégium sem kutyaütőkből vagy politikusokból áll persze: Bajnai Zsolt, L. Simon László „embere” az egyetlen egyértelműen politikaközeli benne, a többiek (Dósa Richárd, az Animal Cannibals tagja, Tóth Tibor koncertszervező és Horváth Gergely, a Petőfi Rádió és a Petőfi TV vezető szerkesztője) szakmabéliek.

„A szigetesek összehajoltak a fideszesekkel” - ilyen hangokat hallani a vacsorai susmorgásban. Nem mintha a személyekkel, felkészültségükkel bárkinek baja lenne. A feszültséget az okozza, hogy a delegálás joga itt nem illeti meg a szakmát, a jogosultakat. Oéyan szerzők pedig, akik másfél millió forintot kaptak a változtatás előtt ebből a jogdíjból, s most pályázhatnak a saját pénzükért, nyilván nem nagyon boldogok. A tapasztalat ráadásul azt mutatja, hogy a felét, ha elnyerik így a korábbi összegnek.

Politikus itt még Nyitrain kívül nem nagyon akad, nem lehet lobbizni - noha, mint minden konferencián, itt is a networking és az ügyek kijárása a legfontosabb.

*

Csütörtök délelőtt, az első hivatalos előadásából ki is derül, hogy bizony lenne mit kijárni.

A helyzet ugyanis lehangoló.

Bartók és Kodály országa, ahonnan utóbbi módszere elindult világhódító útjára, mára sehol nincs az európai, de még a régiós átlaghoz képest se, ami a muzsikálást illeti. Itthon a lakosság 2,8 százaléka zenél, az európai átlag meg 8,1. Ez és még sok minden más is kiderült a ProArt zeneipari jelentéséből, amelyet csütörtök délelőtt mutatnak be a konferencián. Részben a fenti adatból következik, hogy nagyon gyenge a koncertlátogatók aránya is. (Aki maga is muzsikál valamit, akármilyen amatőr szinten, szórakozásból, jóval inkább jár koncertre.) Ez meg azért baj, mert a lemezipar összeomlása után az élőzene adja a fő bevételt az iparágban. A magyar könnyűzenészek bevételeinek 63 százaléka származik koncertekből.

A zeneoktatás mint a közönség kinevelésének eszköze tehát fontos, állami szerepvállalást is igénylő feladat lenne, ám az állam képviselője sajnos nem jött el a vitára. Hoppál Péter kulturális államtitkár lemondta a szereplést, aztán - egy nappal a konferencia előtt - a helyettese is. Így Lukács László a Tankcsapdából, Czutor Zoltán a Belmondóból és Tóth Csaba, a Roland kelet-európai főnöke jól egyetérthetnek abban, hogy a mindennapi testnevelés mintájára jó volna a mindennapi zeneoktatást bevezetni, de hivatalos reakció erre nem érkezhet csütörtök délelőtt. Ekkor még kevés a politikus. Egyedül Oszkó Péter ácsorog a közönség soraiban, de már ő sem politikus: az ex-pénzügyminiszter herflis és a Művészetek Völgye szervezője, jelenléte tehát kifejezetten indokolt.  

Politikusból délutánra jut azért: Navracsics Tibor nagyon tetszetős dolgokat mond. A „fogyasztóbarát” álláspont, ami szerint a kulturális tartalmak eléréséért semmit vagy csak a lehető legkevesebbet kellene fizetni és az „alkotóbarát” álláspont közül, ami szerint az alkotónak meg kell tudni élni a munkájukból, Navracsics az utóbbi mellé áll. „A kulturális és kreatív ipar szereplőinek a legrosszabb egy ilyen fogyasztó kontra alkotó meccs, hiszen a politikusok a tömegdemokrácia szabályai szerint a fogyasztók pártjára fognak állni” – mondja, s hozzáteszi: katasztrófa, hogy Magyarország lemondott a Kodály-módszer szabadalmáról és hagyja sorvadni a zeneiskolai rendszert.

A nagy meccs aztán péntek délelőttre marad. L. Simon László a korábban megismert érvekkel jön az elvont jogdíjpénzekkel kapcsolatban: azok nem is nevesített pénzek, azok az üres hanghordozók jogdíjaiból vannak; tehát nem is járnának, nem is az alkotók keresik meg azt. A logikai bukfencet, hogy akkor viszont miért csak a negyedét vonják el, miért nem az egészet, nem sikerül feloldani. Az ideiglenes kollégium szakmai képviseletének gondja sem látszik megoldódni, a nézeteltérés itt is megmarad. Más azonban, habár informálisan, ötletszinten, körvonalazódik azért pénteken. Ez a másik nagy problémára is megoldást jelenthet. A letöltések korában a különféle megosztó oldalakból, letöltésekből csak töredéke a korábbi jogdíjpénznek, s az alkotók nyilván szeretnék, ha az internet-előfizetési díjakat lehetne megemelni némi jogdíjpénzzel. Ez a szolgáltatóknak nyilván nem érdekük, ám egy pénteki ötlet megoldást nyújthatna.

Úgy mégpedig, hogy az internetszolgáltatók (internet service providerek) által befizetett áfa 5 százalékát az állam odaadná a jogkezelőknek. Állami szinten minimális lenne a pénzkiesés, s nem valami önkényesen, törvényben meghatározott fix összeg lenne ez, követné a piacot. Arra is elég lenne, hogy kompenzálja az üres hanghordozók utáni jogdíj negyedének (ez 2 milliárd forint 2014-ben) elvonása után kiesett pénzt.

Ez egyelőre csupán ötlet, ám ha megvalósul, már biztos, hogy nem volt felesleges megrendezni a harmadik Music Hungary konferenciát.

Egyébként amúgy sem. A környezet, a borok és a három színpadon zajló esti fesztivál külön-külön is megérték volna az egri túrát.