Barbárok a kapukon belül – Allegro Barbaro a párizsi Musée d'Orsay-ben

Októberben nyílt a Musée d'Orsay-ben, az 1848 és 1914 közötti művészetre, különösen az impresszionizmusra fókuszáló, világhírű párizsi múzeumban az Allegro Barbaro című kiállítás. A budapesti Szépművészeti Múzeummal együttműködésben rendezett tárlat Bartók Béla munkásságát és a magyar modernizmus művészetét mutatja be 90 festményen, 15 grafikán, több mint 50 fotón, zenei és irodalmi dokumentumon keresztül. A tárlat sajtóbemutatóján Guy Cogeval, a Musée d'Orsay elnöke arról beszélt, a magyar modernizmus festészete az egyik legszínvonalasabb volt a korszakban. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója a bemutatón hangsúlyozta: az előző századfordulón Párizs számított a művészeti világ fővárosának, ebből a korszakból pedig a Musée d'Orsay rendelkezik a legnagyobb gyűjteménnyel, ezért óriási jelentőségű, hogy a magyar művészet éppen ebben az intézményben mutatkozhat be.

Musée d'Orsay

A kiállítás kurátorai francia részről Claire Bernardi, a Musée d'Orsay főmuzeológusa, magyar részről pedig Barki Gergely és Rockenbauer Zoltán művészettörténészek voltak. Barki Gergellyel a kiállítás létrejöttéről, hátteréről és céljairól beszélgettünk.

Tudatos lépések

A magyar modernizmus kutatása és bemutatása mellett régóta elkötelezett Barki egyetemi évei alatt, Passuth Krisztina tanítványaként került közelebb a témához. „Korábbi elkötelezettségemet a Trecento, azaz a XIV. századi, elsősorban olasz művészet kutatása iránt Passuth Tanárnő hatására váltottam a XX. századra.” A hazai, majd nemzetközi Nyolcak-kiállítások sorát követte most a párizsi bemutatkozás: vajon tudatos lépések vagy szerencsés egybeesések sorozata ez a kulturális hadjárat? „Természetesen van benne tudatosság, hiszen most is látjuk, hogy melyek lennének a következő területek ebben a logikus sorban és már dolgozunk is a folytatáson; de ugyanakkor tőlünk független szerencsés szituációk is befolyásolták ezt a sikeresnek tűnő sorozatot” – mondja Barki, aki szerint a magyar Vadak kiállítás-sorozatok után egyértelmű volt, hogy a Nyolcakat is fel kell dolgozni. „E két nagy projekt hozományaként az Allegro Barbaro egyrészt egyfajta szintetizáló összegzést jelent, másrészt már előrefelé is tekint és kijelöli a további nagy kiállítások irányát. Engem személy szerint most a kubizmus magyar feldolgozása izgat leginkább, hiszen ez is egy javarészt feltáratlan, feldolgozatlan területnek számít.”

Barki Gergely

Barki Gergely az Allegro Barbaro kapcsán már a korábban meglévő francia kapcsolataira építhetett. Az első kapcsolatok a Nemzeti Galéria révén születtek a magyar Vadak három franciaországi helyszíneinek kurátoraival, igazgatónőivel, illetve Barki Passuth Krisztina révén is találkozott néhány francia kollégával. Azóta számos alkalommal járt Franciaországban és kutatásai révén megismerkedett olyan kollégákkal, akik korábban nem kapcsolódtak a magyar művészethez: sikerült nagyon szoros együttműködést kialakítana a Julian Akadémia igazgatójával, Gérard Vallin-nel, aki a januárban a párizsi Magyar Intézetben nyíló A Juliantól Matisse akadémiájáig című kiállításnak is egyik lelkes támogatója. „Az ő irodájában találtam a Nyolcakról szóló dokumentumfilmünk forgatás során egy fantasztikus, korábban csak az egykori sajtóból ismert Czóbel-rajzot, amiért a festő 1904-ben elnyerte a Julian Akadémia díját is.” Szintén a magyar festészet francia kötődéseivel kapcsolatos kutatásai során sikerült megismerkednie más küldföldi kutatókkal, akik közül talán az amerikai Jack Flam professzor számít a legnevesebb fauvizmus- és Matisse kutatónak. Vele még a Vadak kutatás hajnalán vette fel a kapcsolatot és azóta is támogatja törekvéseiket, most az Allegro Barbaro-katalógusban is megjelent egy rövid szövege. „A Nyolcak-kutatás során kerestem meg az angol Peter Vergo professzort, aki azóta többször járt Magyarországon, sőt magyarul is tanul. Meghívtam őt előadást tartani a Szépművészeti Múzemba és sikerült beszervezni a Nyolcak projektbe is, így a bécsi kiállításunk katalógusában már szerepelt is egy írásával.”

A kurátor azt is elmondta: a legfrissebb kapcsolat a New York-i Metropolitan Museum of Arts kurátorával, Rebecca Rabinow-val a tavalyi nagy Steins Collect című kiállítás kapcsán alakult ki. „Megkeresett, hogy vegyek részt a Stein-kutatás magyar vonatkozásainak feldolgozásában, amelynek eredményeként New Yorkban szerepelt is magyar kép (Perlrott Csaba Vilmos Matisse iskolájában készült női aktja Kaposvárról) a kiállításon, és résztvehettem egy rendkívül izgalmas szakmai konferencián, mint egyedüli külföldi előadó.” Rebecca Rabinow-val azóta is szoros a kapcsolatuk: eljött a Musée d’Orsay-ba is a megnyitóra, Barki Gergely egy általa iniciált kubizmus-kutatásban is részt vesz, illetve dolgoznak egy esetleges magyar kiállítás létrehozásán is.

Vidám barbárok

De hogyan született meg az Orsay-beli kiállítás ötlete, és miként valósult meg az elképzelés? „A Szépművészeti Múzeumban rendezett Nyolcak kiállítás megrendezése során készítettünk egy dokumentumfilmet A Nyolcak nyomában címmel. Ebben már hangsúlyosan szerepel Bartók zenéje, de természetesen a kiállítások során is fontos párhuzamként mutattuk fel a Bartókhoz és zenésztársaihoz való kötődést” – meséli Barki Gergely. „Egy alkalommal Markója Csilla kolléganőmmel beszélgetve jutott eszembe, hogy miképpen lehetne sikeresen beúsztatni a magyar modernizmust a nemzetközi múzeumok legrangosabb sorába. Egy vezérhajóra volt szükségünk, külföldön is jól csengő névre. Sajnos festőink közül senki sem annyira közismert külföldön, hogy erre alkalmas lenne, így kézenfekvőnek tűnt, hogy a Nyolcakhoz és más művészekhez is kötődő világhírű zeneszerzőnk, Bartók Béla legyen ennek a kiállításnak a védjegye.” Azonnal megszületett a cím is, és Barki csak később tudta meg, hogy azonos főcímmel már születtek kisebb kiállítások. „Úgy látszik, hogy nem lehet új a nap alatt.” Barki Gergely elmondta: az ötlettel megkereste Baán Lászlót, akivel amúgy is a Nyolcak projekt folytatásán dolgoztak, és habozás nélkül, lelkesen karolta fel az ötletet. „Megkért, hogy dolgozzuk ki alaposan a koncepciót, mert tervei vannak vele. Röviddel ezután már Párizsból hívott telefonon egy vacsorát követően és elújságolta, hogy Guy Cogevalt, a Musée d'Orsay igazgatóját nem kellett sokáig győzködnie: amint meghallotta a kiállítás címét, tudta, hogy ezt meg akarja csinálni.” Barki szerint Cogeval zene és képzőművészet kapcsolatát feldolgozó kiállítás-sorozatának koncepciójába pontosan a hasonló tematikájú kiállítások illenek, hiszen az elmúlt években sikeres Debussy-, illetve Mahler-kiállításait követően a Bartók köré szervezett kiállítás ötlete nagyon is kapóra jött számára. „Mindehhez még az is hozzájárul, hogy Cogeval és néhány más kolléga a Musée d'Orsay-ben most már komoly érdeklődéssel fordul a magyar modernizmus felé és biztosra vehető, hogy a közeljövőben lesznek más magyar tematikájú, vagy kapcsolódású kiállítások Cogeval igazgatósága alatt.”

Barki Gergely lapunknak elmondta: „Az biztosra vehető, hogy Baán László kapcsolatai nélkül ez a kiállítás nem jött volna létre. Tudta, hogy ezzel a projektötlettel mikor és kit kell megkeresni. Szerintem ez döntötte el a projekt sorsát.” A kurátorok már a koncepció kidolgozása során szoros kapcsolatot alakítottak ki Barki munkahelyének, az MTA BTK Művészettörténeti Intézetének társintézményével a Zenetudományi Intézettel, ezen belül is a Bartók Archívummal. Itt a kurátor szerint elsősorban Vikárius László volt az, aki rendkívül elkötelezett módon vett részt a projektben, mint a Bartók-kutatás tudományos szakmai hátterének biztosítója, de megismerkedve a francia kurátortársunkkal, Claire Bernardival, a kiállítandó dokumentumok válogatásában is tevékenyen részt vett. „Az ő szakmai segítségére mindenképpen szükségünk volt, amit ezúton is hálásan köszönünk.”

Mi volt a kiállítás alapvető koncepciója? „A koncepciónk az volt, hogy világosan felmutassuk azokat a korábban csak érintőlegesen feldolgozott kapcsolódási pontokat, melyek a magyar festészet és Bartók életútja között kimutathatók.” Ez lett a kiállítás gerince, így a párizsi indulás és inspiráció párhuzamait követően a hazai hagyományok keresésén, kutatásán túl természetesen a Nyolcakkal kialakult kapcsolatot, illetve ennek lenyomatait, a Nyolcak zenei témájú, Bartókhoz és más kortárs zenészekhez köthető tematikájú műveket, illetve dokumentumokat feldolgozó szekció számít a legfontosabbnak. Barki Gergely szerint hasonló kapcsolódási pont a Rippl-Rónaihoz fűződő, illetve a Kassák Lajossal és körével, az aktivistákkal kialakult kapcsolat. „Célunk nem az volt, hogy bemutassuk Bartók azon képzőművészeti kapcsolatait, amelyek például a Gödöllőiekhez, vagy a hazai szecesszió és szimbolizmus más művészeihez kötődtek (ennek a területnek a feldolgozása értesüléseink szerint éppen a Musée d'Orsay kurátorai számára is a tervek között szerepel). Nem is a Bartók zenéjének hatására létrejött műveket kerestük. Azokat a Bartók zenéjének progresszivitásával kvadráló képzőművészeti törekvéseket igyekeztünk csokorba szedni, amelyek egyrészt párhuzamosan alakultak Bartók korai életművével, másrészt az említett metszéspontokat is felmutatják.” Mindez a kurátor szerint azt eredményezte, hogy sikerült fontos szemelvényeket bemutatni a magyar modernizmus élvonalához tartozó művészek életműveiből. Így nem csak a minőséget szem előtt tartó válogatás jöhetett létre, de a kiállítás-látogató a magyar modernizmus fejlődésének keresztmetszetét is úgy tekintheti meg, hogy mindeközben azokat a Bartók műveket hallgathatja a kiállítás minden egyes termében kialakított zene-boxokban, amelyek tematikusan és kronologikusan kapcsolódnak az egyes képzőművészeti szekciókhoz. Mindezt kiegészítik azok a dokumentumok, melyek a Bartók és a képzőművészek között kialakult kapcsolódásokat szemléltetik.

Francia szemmel

Barki Gergely magyar részről régi munkatársával, Rockenbauer Zoltánnal együtt a kiállítás kurátorai, de mit tett hozzá a kiállítás megszületéséhez, koncepciójához Claire Bernardi, a francia kurátor? „Zoltán főleg a zenei- és a képzőművészeti kapcsolódások területen végzett kutatásai miatt volt rendkívül fontos a projektben; Claire Bernardi viszont francia szemmel, nemzetközi távolságból tekintve, elfogultság nélkül vizsgálta a témát. Erre nagy szükségünk volt!” A javaslatokat hosszas beszélgetések, olykor viták során alakították úgy hogy a végső kompromisszumok révén mindhárman úgy érezték, hogy meggyőző lesz a válogatás. Ugyanakkor voltak olyan javaslatai Bernardinak, amelyek nem szerepeltek az eredeti koncepcióban. Ilyen volt például az, hogy a kiállításon elszórva  szerepeljenek olyan francia művek, amelyek nem csak a párhuzamokra hívják fel a figyelmet, hanem a magyar művészet magas színvonalát is aláhúzzák, igazolják. „Nekünk például nem jutott volna eszünkbe Gauguint Berény önarcképe mellé vagy Ziffer önportréjának közelébe tenni, de olyan meggyőző lett ez a párosítás, hogy erre több külföldi kolléga is felfigyelt.” Barki szerint voltak persze olyan területek, amiket Rockenbauerrel együtt szerettek volna jobban kidomborítani. Jóval több csendéletet szerettek volna bemutatni, illetve a kubista termésből is hangsúlyosabb szekciót alakítottak volna ki, Galimberti és Dénes Valéria, illetve több Szobotka-kép integrálásával, de ezeket a törekvéseiket csak részben tudták érvényesíteni. „Mindenképpen fontosnak tartottuk a francia nézőpont érvényesítését, francia kollégánk véleményeit, így sok esetben elfogadtuk Claire Bernardi szempontjait. Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy Bernardi e rövid idő ellenére is komolyan elmélyedt a magyar anyag kutatásában, így számos alkalommal voltak számunkra is elfogadható indítványai a magyar műveket illetően is, sőt a Bartók archív anyag feldolgozásában is komoly elkötelezettséggel, lelkesedéssel mélyedt el.”

A kiállításon bemutatott tárgyak összegyűjtése során az ismert hazai közgyűjtemények mellett franciaországi köz- és magángyűjteményekből is sikerült megszerezni műveket, sőt a tengerentúlról és más európai országokból is érkeztek festmények. Barki Gergely szerint a legnagyobb szenzációnak talán a Chicagóból érkező, Czóbel Béla által festett Szalmakalapos portré számít, hiszen ez 1908 óta nem volt kiállítva Franciaországban, de Magyarországon sem volt látható generációk óta. „Hiába kértük korábbi kiállításainkra, Budapestre, Pécsre, Brüsszelbe, a francia Fauves hongrois körutunkra, vagy a bécsi Nyolcak tárlatra, soha nem kaphattuk meg. Most Párizsban erősíti a magyar anyagot.” A Bartókhoz köthető dokumentumok nagy részét az MTA BTK Zenetudományi Intézetéből kapták meg, de látható néhány fontos magángyűjteményekből kölcsönzött dokumentum is.

Az Orsay valóban a francia múzeumi élet egyik bástyája, de hogyan, milyen különleges, egyéni eszközökkel tudja az Allegro Barbaro felhívni magára a figyelmet a pezsgő párizsi kulturális életben? „Valóban most ősszel sorra nyíltak a biztosan blockbuster-gyanús kiállítások Párizsban, hiszen ez a tárlatok főszezonja. Számunkra is rangot jelent, hogy ebben a mezőnyben mérettethettünk meg.” Az Allegro Barbaro Barki Gergely szerint leginkább azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy ez nem szimplán egy képzőművészeti kiállítás, hanem Bartók zenéjével ötvözve komplexebb, több érzékszervünkre egyszerre ható és élményt nyújtó tárlatról van szó. Ugyanakkor maga a téma, a magyar modernizmus is ismeretlen, új színt hozott a kiállítási palettára, nem az unalomig megszokott, már-már sztereotíp téma-klisék, újra-és újra megfuttatott, lerágott csontnak számító művészek kerültek feldolgozásra: a francia közönség egy szűz, felfedezésre váró területtel találkozhat.

Eltelt egy kis idő a megnyitó óta és megjelentek már az első visszajelzések, kritikák is. Hogyan fogadta a francia közönség a kiállítást? – kérdeztük Barki Gergelytől. „Azt hallottam, hogy mindjárt az első héten 15000-en látták a kiállítást és azóta is naponta 2000-en kíváncsiak rá. Az eddigi francia sajtókritikákat, amiket olvastam mind rendkívül pozitívak és támogatók, de a minap megjelent egy hosszabb méltatás a New York Times hasábjain is.”

Áttörés?

„Igen, szerintem az Orsay valóban áttörést jelent, hiszen ilyen rangos, a világ egyik vezető, kánonformáló múzeumában eddig nem jött létre magyar tematikájú kiállítás. Ez a legmagasabb szint garanciát is jelenthet arra, hogy ettől kezdve már számolni kell  a magyar művészettel is a nemzetközi porondon” – állítja Barki Gergely. Az eddigi visszajelzések Barki szerint azt mutatják, hogy a kiállításon szereplő anyag meggyőzte a külföldi kollégákat. Elkészült egy 26 perces dokumentumfilm, amelyet az MTVA is műsorára tűzött és ebben sorra nyilatkoznak francia és amerikai szakértők arról, hogy ezt az eddig számukra teljesen ismeretlen művészetet mennyire erősnek és meggyőzőnek tartják. Természetesen már a korábbi kisebb franciaországi kiállítások is felkeltették egyes kollégák érdeklődését, de valós áttörést ezek a vidéki tárlatok nem tudtak elérni.

„Abszolút áttörés, és hálás vagyok a sorsnak, hogy ezen a poszton lehetek, amikor a kiállításra sor került” – hangsúlyozza Ablonczy Balázs, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója is, hozzátéve: „A megnyitó olyan felemelő esemény volt, amihez hasonlót nem biztos, hogy sokat fel tudnék sorolni az elmúlt évekből.” Ablonczy szerint hasonló tematikájú kiállítások, a Nyolcak, a magyar Vadak vagy Rippl-Rónai körül már voltak, de ilyen magas presztízsű és ennyire látogatott kiállítóhelyen, mint a Musée d'Orsay még nem. A múzeumnak tavaly 3,5 millió látogatója volt. Az Allegro Barbarót az első héten tizenötezren nézték meg. „Ez egyértelmű siker: a múzeum vezetése, a kiállítás kurátorai, Claire Bernardi, Barki Gergely és Rockenbauer Zoltán  mindet beleadtak, csak hálásak lehetünk nekik. Hangsúlyozom: ez a kiállítás a Musée d'Orsay saját tárlata, saját költségvetéséből – nyilván azokkal az eszközökkel és lehetőségekkel, amelyek egy hasonló múzeum rendelkezésére állnak.”

A magyar kultúra párizsi nagykövetét arról is kérdeztük: mit lát ma a francia nagyközönség, illetve a művészeti szakértők szűk köre a magyar kultúrából - ha lát valamit egyáltalán? Mivel lehet felkelteni az érdeklődésüket a magyar kultúra vagy annak egyes szeletei, korszakai iránt? „Egy hatalmas hagyományokkal rendelkező, még mindig nagyrészt középosztályi társadalomban egyszerűen a nagy számok erejénél fogva van olyan réteg, amely érdeklődik más országok kultúrája, nyelve vagy művészete iránt. Nagy tömeg számára értelmezhető márkánk jelenleg talán kettő van, az egyik a Sziget, a másik Kertész Imre munkássága” - mondja Ablonczy Balázs. Szerinte bár vannak jól bejáratott, és a francia piacon értékelt magyar szerzők, de azok a műfajok mennek jól a mindennapokban, amelyek értelmezéshez nem szükséges legyőzni nyelvi gátakat, és a szükségesnél vagy a kényelmesnél mélyebben nem kell bíbelődni a speciális közép-európai létviszonyokkal: jól megy a  fotó, tánc, a kortárs képzőművészet bizonyos szegmensei, a jazz, a komolyzene minden mennyiségben, minőségi előadóktól és a népzene.

S hogy a Párizsi Magyar Intézet mivel járult hozzá a kiállítás megszületéséhez és működéséhez? „A mi eszközeink nyilván nem összevethetőek egy évente 15 milliárd forintnyi euróból működő francia közintézmény lehetőségeivel. Kezdettől kapcsolatban vagyunk a kiállítás szervezőivel, és közösen gondolkoztunk azon, hogy miképpen lehet karakteres programokat hozzáadni ehhez az egyedülálló rendezvényhez. Olyan parlagias dolgoktól kezdve, hogy a magyar kurátorok nálunk laktak, azon át, hogy megkértek, nézzük át a katalógus magyar történelemre vonatkozó részét, egészen odáig, hogy a Turizmus Zrt. hatalmas támogatásával, vele közös kezdeményezésben magyar séf által előkészített magyar menüt választhatnak a múzeum éttermének vendégei - ezek apróságnak tűnhetnek, de a végső összképben nagyon is fontosak.” A kiállítás végén, ahol a napi több ezer látogató elhalad, hatalmas betűkkel ott van a kiállítás szervezőinek neve alatt, hogy a „Bartók-évad folytatódik a Párizsi Magyar Intézetben” – ez olyan bizalom Ablonczy Balázs szerint, amit meg kell szolgálni. „A menü jól fogy, mi pedig most azon igyekszünk, hogy színvonalas kiállításokat, off-programokat szervezzünk az Orsay tárlata köré: kiállítást a hazai mozdulatművészet kezdeteiről, a párizsi akadémiákra járt magyar festőkről, zenei improvizációval kísért némafilm-vetítést, ismeretterjesztő előadást, Bartók-filmmaratont, népzenei koncertet. A személyes ambícióm, hogy olyan Magyarországot mutassak a francia közönségnek, amely minden ízében az európai kultúrához kapcsolódik, úgy hogy közben láthatóvá váljon az a rengeteg érték, amit ez a létszámra talán apró, de iszonyatosan szívós és valamilyen delejes vonzerővel bíró nép – a miénk – hozzáadott az európai kultúrához.” Ablonczy Balázs szerint Bartók Béla és a Nyolcak erre a legjobb példa.