A céhtagok legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolhattak, idén 23 kritikus adta le szavazatát. A Színikritikusok Díját a legtöbb szavazatot kapó művész, illetve produkció vihette haza. A gála keretében 15 kategóriában hirdettek győztest, az elismerésekért a kategóriák mindegyikében három jelölt volt versenyben. Egy kategóriában már korábban odaítélték a díjat: a színikritikusok harmadik alkalommal adományoztak életműdíjat, ezt idén Zsámbéki Gábor rendező, a Katona József Színház volt igazgatója vehette át.
A díjazott köszönetet mondott azoknak, akik segítették a pályáját – két nevet kiemelve Nádasdy Kálmánt és Komor Istvánt említette –, valamint rendezőtársainak, akikkel azonos elveket vallottak, színházi műhelyeket próbáltak teremteni. „Most gyakran elgurulni látom azt, amiről mi azt hittük, hogy megtaláltuk” – fogalmazott. Hangsúlyozta: a legtöbb köszönet mégis a színészeknek jár, akik értelmet adnak a rendező munkájának. Mint mondta, a fiataloknak, akik elégedetlenek azzal a vízzel, amelyben úsznak, azt tanácsolja, hogy szerezzenek barátokat és találjanak olyan helyeket, ahol mikroklímát lehet teremteni.