„A polgáriasodás csak a kultúrán keresztül képzelhető el.” Kiss Imrével, az ötéves MÜPA vezérigazgatójával a Heti Válasz beszélgetett.
2010. április 08. 09:43
p
0
0
5
Mentés
Azt is szerencseként élte meg, hogy felkérték a Művészetek Palotája vezetésére, vagy ez azért okozott némi fejtörést?
Okozott elég fejtörést, de szerencsém volt, mert a legfőbb feltételemet, hogy ebből a házból ki kell zárni a politikát, Hiller István kulturális miniszterként mindig támogatta.
A többi politikus is elfogadta?
Kénytelenek voltak. Sokat szenvedtem a pártoktól, de ha megpróbáltak megfúrni a miniszternél, ő mindig kiállt mellettem. Egy ilyen hatalmas, a világnak is szóló létesítményt csak úgy lehet vezetni, ha valaki áll az ember háta mögött. Ezt a palotát Orbán Viktor kormánya álmodta meg, az ő elszántsága kellett, hogy belekezdjenek, és Gyurcsány Ferencé fejezte be. Példaértékű, ahogy parlamenti ciklusokon átívelve létrejött, ám a működésébe már nem szabad a politikának beleszólnia. Persze, hogy a Müpa megépülhetett, abban a legnagyobb szerepe Demján Sándornak volt, aki, amikor látta, hogy a kormány nem tudja vállalni a szerződésben foglalt fizetési kötelezettségeit, azt mondta: hajlandó újraírni és bérletivé alakítani.
Csak a pontosság kedvéért: ez 2004-ben történt, a Medgyessy-kormány idején.
Igen, az állam azóta bérli a Müpát. De Demján Sándor üzleti nagyvonalúsága mellett sokkal fontosabb, hogy megérezte: szükség van erre az intézményre ahhoz, hogy a magyar polgárság visszaerősödhessen. A polgáriasodás csak a kultúrán keresztül képzelhető el.
A gazdasági válságot mennyire sínylették meg?
Nehéz volt a tavalyi év, de az idei sem lesz könnyebb. Bénítóan hatott például, hogy 2005-höz viszonyítva elvettek 360 millió forintot, és ezt csak az év kezdete után két hónappal tudtuk meg, miközben nekünk évekre előre kell tervezni, szerződni a művészekkel. Sokan mondják, hogy a Művészetek Palotájának könnyű, mert van pénze, pedig nincs. Csakhogy én nem engedem a kollégákat panaszkodni, mert nem ez a lényeg, hanem hogy az adott helyzetből próbáljuk kihozni a legtöbbet. Persze jó lenne, ha a mindenkori kulturális kormányzat sem feledkezne meg arról, hogy ez az épület nem magtárnak készült, hanem kulturális intézménynek, és mindig megteremtené a feltételeit, hogy biztosíthassuk azt, amiért a ház megszületett: a minőségi kultúra közvetítését. Az a baj a politikusokkal, hogy a legtöbbjük azt hiszi: kultúrára költeni pénzkidobás. Azokkal pedig, akik nem értik meg, milyen óriási jelentősége van annak, hogy a gyerekek milyen kulturális-művészeti közegben nőnek fel, szintén nehéz szót érteni.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
