Gigantikus pofon Kijevnek: Zelenszkijék belesétáltak az IMF kegyetlen csapdájába, most pedig nincs kiút!
Komoly figyelmeztetést kaptak Zelenszkijék a Nemzetközi Valutaalaptól: veszélybe kerülhet a több milliárd dolláros hitelük.



Az ukránok példája mutatja, mi várna a magyarokra, ha a Tisza gazdasági programja megvalósulna.

Az ukrán parlament elfogadta a törvényt, amely szerint a hadiadót még három évig fizetni kell a háború és a hadiállapot befejezése után is – írja a Kárpáti Igaz Szó. A törvény célja, hogy a béke beállta után is biztosítsa az állam működéséhez, a védelemhez és az újjáépítéshez szükséges pénzügyi forrásokat. A bevételeket külön alapba irányítják, elsősorban a fegyveres erők szükségleteire, de a háború utáni helyreállításra is.
A pénzügyminiszter szerint a törvény elfogadása szorosan kapcsolódik Ukrajna nemzetközi kötelezettségeihez, különösen a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott együttműködéshez. A lépés része azoknak a „strukturális reformoknak”, amelyek a 8,1 milliárd dolláros, négyéves IMF-hitelszerződés feltételei között szerepelnek. Eddig körülbelül 1,5 milliárd dollárt folyósítottak a program keretében.

Legutóbb márciusban tárgyalt Kijevben az IMF szakértői küldöttsége Gavin Gray misszióvezető vezetésével. A megbeszélések középpontjában a makrogazdasági politika és a kulcsfontosságú strukturális reformok állnak – hangsúlyozta Priscilla Toffano, az IMF ukrajnai képviselője.
A parlamentnek március végéig kellett volna elfogadnia egy sor jogszabályt, köztük adóemeléseket, amelyek a vállalkozásokat és a háztartásokat egyaránt érintik.
A törvényhozás azonban késlekedett: több IMF által elvárt módosítást még nem tűztek napirendre, sőt március 10-én elutasítottak egy javaslatot az online platformokon szerzett jövedelmek megadóztatásáról.
Az IMF szerint azonban ezek a lépések elengedhetetlenek a költségvetési stabilitás, a pénzügyi átláthatóság és a befektetői bizalom fenntartásához.
Az intézkedések társadalmi megítélése vegyes. A háború ötödik évében az adóemelések és a megszorítások kifejezetten népszerűtlenek, ugyanakkor elfogadásuk szükséges ahhoz, hogy Ukrajna hozzáférjen a teljes IMF-finanszírozáshoz. Danilo Hetmancev, a parlament adóügyi bizottságának vezetője szerint pénzügyi tragédia fenyegeti az országot, ha nem emelik meg időben az adókat.
Hetmancev kritizálta azt is, hogy a képviselők többsége vonakodik nevét adni a népszerűtlen döntésekhez, például a közüzemi díjak piaci szintre emeléséhez, a rezsitámogatások átalakításához vagy a kisvállalkozók adóterheinek növeléséhez.
A következő hetekben további adóügyi szavazások várhatók a parlamentben.
A Tiszához köthető gazdasági szakemberek korábban többször kijelentették, hogy vissza kell hívni Magyarországra az IMF-et. A párt gazdasági elképzeléseinek középpontjában pedig az adóemelések állnak.
Bevezetnék például a többkulcsos adórendszert, amellyel gyakorlatilag a középosztályt sarcolnák meg, de nem úsznák meg a nyugdíjasok sem, mivel a nyugdíjakat is megadóztatnák.
Eltörölnék az adókedvezményeket, valamint új adókat vezetnének be, többek között vagyonadót, és – ahogy a legutóbb került nyilvánosságra – a jelenleg adómentes befektetéseket és megtakarításokat is megadóztatnák.
Mindezt azért, hogy a nagyvállalatok adóterheit csökkenthessék, és kivezethessék a különadókat.
Nyitókép forrása: YURIY DYACHYSHYN / AFP
Ezt is ajánljuk a témában
Komoly figyelmeztetést kaptak Zelenszkijék a Nemzetközi Valutaalaptól: veszélybe kerülhet a több milliárd dolláros hitelük.

***
