Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!

Minden ukránnak egy évnyi bérébe kerülne kifizetni az államadósságot, és folyamatosan nő.

Miközben Ukrajna háborús kiadásai folyamatosan nőnek, az államadósság egyre inkább elszabadul, és már szinte kezelhetetlenné vált. 2010-ben még csak ezer dollár volt az egy főre jutó államadósság. Ma azonban ez az összeg 7200 dollárra emelkedett – írta a Kárpáti Igaz Szó.
Ez az összeg megfelel egy átlagos ukrán éves fizetésének, vagyis minden egyes ukrán állampolgárra – csecsemőket és nyugdíjasokat is beleértve – egy éves keresetnyi adósság hárul.
A drámai eladósodás üteme a háború kitörése óta jelentősen felgyorsult. Ennek fő oka, hogy az ország egyre nagyobb összegeket kénytelen védelemre fordítani. 2025-ben a védelmi kiadások már a GDP 40 százalékát tették ki, ami 20 százalékos növekedés az egy évvel korábbi szinthez képest.

Tavaly Ukrajna 84,1 milliárd dollárt költött háborús célokra, ami a teljes állami büdzsé 63 százalékát jelentette.
Ebből a hatalmas összegből 52,2 milliárd dollár érkezett külföldről, nagyrészt hitel formájában – vagyis olyan pénzként, amit elvileg később vissza kell fizetni. Így a háború finanszírozása nem csupán a jelen terheit, hanem hosszú távon az eladósodottságot is növeli.
Nyitókép forrása: Szergej GAPON / AFP
***
