Ennyire önkéntes a német katonaság: a sorköteles férfiak csak engedéllyel távozhatnak tartósan külföldre
Berlin új döntése komoly kérdéseket vet fel a személyes szabadságjogok és a német vezetés terveit illetően.



A német védelmi minisztérium szóvivője szerint ez csak elővigyázatosság.

Mint írtuk, Németországban a Tisza német testvérpártja, a CDU által is nemrég elfogadott törvénymódosítás értelmében „a férfi személyek a 17. életévük betöltése után kötelesek engedélyt kérni (...), ha három hónapnál hosszabb időre el kívánják hagyni a Német Szövetségi Köztársaság területét”. A nagy közfelháborodást kiváltó bekezdés széles körben elterjedt értelmezését a Védelmi Minisztérium sietett megcáfolni úgy, hogy közben elismerte azt.
Ezt is ajánljuk a témában
Berlin új döntése komoly kérdéseket vet fel a személyes szabadságjogok és a német vezetés terveit illetően.

A minisztérium szóvivője közölte, a jelenlegi helyzetben az engedélyt meg kell megadni és hogy a vonatkozó szabályozásnak jelenleg nincs gyakorlati jelentősége. Azonban a helyzet, és egyben az újdonság az, hogy ez az alapvető kötelezettség már nem korlátozódik „válsághelyzet vagy nemzetvédelem” idejére. Ehelyett elvileg békeidőben is alkalmazandó – írja a Tagesschau.

A minisztérium azzal indokolja a jóváhagyás alapvető követelménye alóli általános mentességet, hogy a katonai szolgálatot kezdetben önkéntes alapon szervezik meg.
Azonban ha a biztonsági helyzet drasztikusan romlik, vagy nem jelentkezik elegendő fiatal önkéntesnek, részleges sorkatonaságot lehetne bevezetni, feltéve, hogy a Bundestag jóváhagy egy ilyen intézkedést.
„Elsősorban elővigyázatossági intézkedéseket teszünk” – mondta a minisztérium szóvivője. „Konkrétan elővigyázatossági intézkedéseket arra az esetre, ha a biztonsági helyzet romlana” – mondta, ugyanis szerinte a Bundeswehrnek tudnia kell, ki áll rendelkezésre, és hogy a szolgálatra alkalmas férfiak hosszabb ideig külföldön tartózkodnak-e.
„Egy ilyen katonai nyilvántartási rendszer – és az a kérdés, hogyan lehetne javítani rajta – mindig is fontos szerepet játszott a német fegyveres erők számára, még akkor is, ha ezt a szempontot a jogalkotási folyamat során a nyilvános vitában némileg figyelmen kívül hagyták” – mondta.
Fotó: Ina FASSBENDER / AFP
