Üzent Trump: olyan lépést fontolgat Iránnal kapcsolatban, amely gyökeresen megváltoztathatja a konfliktus menetét

2026. március 21. 06:33

Az amerikai elnök közölte, az Egyesült Államok közel került Iránt érintő céljai eléréséhez.

2026. március 21. 06:33
null

Az Egyesült Államok közel került Iránt érintő céljai eléréséhez – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Az amerikai elnök internetes közösségi oldalán megjelent bejegyzésében azt is közölte, hogy fontolgatja a katonai művelet intenzitásának csökkentését.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti

Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti
Tovább a cikkhezchevron

Donald Trump szerint a katonai nyomás enyhítésének megfontolását az teszi lehetővé, hogy teljes mértékben megsemmisültek Irán rakétái és azok indító eszközei, valamint elpusztítják az iráni védelmi ipar bázisát.

Az elnök a megvalósítás közelébe került amerikai célok között említette az iráni haditengerészet, légierő és légelhárító fegyverzet kiiktatását, valamint megismételte, hogy soha nem fogják megengedni Iránnak, hogy nukleáris katonai képességek birtokába kerüljön. Célnak nevezte a közel-keleti szövetségesek védelmét a lehető legmagasabb szinten, Izrael mellett ide sorolta Szaúd-Arábiát, Katart, az Egyesült Arab Emírségeket, valamint Bahreint és Kuvaitot.

Donald Trump kifejtette azt is, hogy a Hormuzi-szorost azon országoknak kellene őrizniük és felügyelniük, amelyek használják, valamint hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok ebben nem vesz majd részt, de szükség esetén segítséget nyújt.

Az amerikai elnök pénteken egy Fehér Házban tartott eseményen az amerikai katonai erők elmúlt három hétben Iránban nyújtott teljesítményét azzal méltatta, hogy Irán nagyon sok pénzzel rendelkezett, rengeteg „nagyszerű” orosz és kínai katonai eszköznek volt birtokában, de ezek is hasztalannak bizonyultak az amerikai haderővel szemben.

Egy pénteken megjelent közvélemény-kutatás szerint az amerikai polgárok mintegy kétharmada arra számít, hogy az Egyesült Államok szárazföldi műveletet is indít Irán területén. A Reuters hírügynökség megbízásából készült felmérésben megkérdezettek 55 százaléka nem támogatja, hogy amerikai katonákat küldjenek iráni területre, míg az amerikaiak bő harmada támogatna egy korlátozott akciót, amiben csak a különleges erők egységei vesznek részt.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Nyitókép: SAUL LOEB / AFP

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Nyert Orbán Brüsszelben, tömegek a Fidesz országjárásán, hibák a Tiszánál – itt az új Mesterterv

Nyert Orbán Brüsszelben, tömegek a Fidesz országjárásán, hibák a Tiszánál – itt az új Mesterterv
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hobby024
2026. március 21. 07:58
vip era "A Hormuzi szoros pont az USÁ-nak lényegtelen. Ázsia hal meg nélküle." Óriásit tévedsz! Konkrétan az USA számára az egész térség életbevágó. Igaz fosszilis energiából önellátó, sőt exportőr, de Európába valahogy elkell jutattnia az LNG-t. A Jeges-tengerre is azért fája foga (Grönland), hogy az ott lévő kiaknázatlan nyersanyagokon kívül rövid hajózható útvonalat találjon. Ott viszont az orosz az úr, még hajózási képességek terén is. Létkérdés neki a térségre gyakorolt ellenőrzés, mind geopolitikai, mind szállítási szempontból. Ennek a törekvésnek lesz a helytartója Izrael. Egy olyan háborút indított meg, ahonnan nincs a számára meghátrálás. Fel fogják emészteni a Kínával való döntő ütközet előtt.
Válasz erre
0
0
egyszeri
2026. március 21. 07:44 Szerkesztve
Lehet, hogy az arabok, Perzsia elleni aktiválása következik, néhány európai, másodrangú "hajlandóval" együtt?!
Válasz erre
0
0
asszaur
2026. március 21. 07:41
Irán már nem engedhet. Az USA vonuljon ki a térségből és fizessen háborús jóvátételt. Ez Irán követelése... Van még adu a kezükben. Lerombolják Telaviv maradékát, az USA-t támogató öbölmenti országok olajiparát, és a sótalanító vízellátó rendszereket. És biztos lesz egyéb ötletük is...
Válasz erre
0
0
Arisztokrata
2026. március 21. 07:22
Chekke-Faint: nyilván arra számítottak, hogy az iráni vezetés lemészárlása után az állam simán összeomlik. Láttunk már ilyet: A Barbarossa terv is efféle feltételezésekre épült.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!