Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az orosz elnök szerint Kijev nagyon veszélyes játékot játszik.

Utasítást kap az orosz kormány, hogy a vállalatokkal együtt vizsgálja meg az európai piacról való azonnali kivonulás és az alternatív gázpiacokra való átállás kérdését – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 televíziónak adott szerda este adott nyilatkozatában.
Putyin szerint Oroszország számára előnyösebb lehet már most leállítani a gázszállítást Európába, nem pedig egy év múlva, ahogyan azt az Európai Unió szeretné.

„Ők úgyis (…) egy hónap múlva (március) 25-től korlátozásokat terveznek bevezetni az orosz gáz, közte a cseppfolyósított gáz vásárlására. Egy év múlva, (20)27-ben további korlátozások lépnek életbe, egészen a teljes tilalomig. Most pedig más piacok nyílnak meg. És talán számunkra előnyösebb lenne már most leállítani az európai piacra történő szállításokat. Átmenni azokra a piacokra, amelyek megnyílnak, és ott megvetni a lábunkat” – mondta.
Hozzátette, hogy ebben az ügyben még nem született meg a döntés.
„A szakszolgálataink rendelkezésére álló adatok szerint, ahogy egykor az Északi Áramlatokat felrobbantották, Kijevben most, néhány nyugati szakszolgálat támogatásával, a Kék Áramlat és a Török Áramlat felrobbantására készülnek. Tájékoztattuk ebben az ügyben török barátainkat. Meglátjuk, mi fog történni ezen a területen, de ez nagyon veszélyes játék, különösen ma” – mondta.
Az orosz elnök terrortámadásnak minősítette az orosz gázszállító hajó ellen a Földközi-tengeren végrehajtott támadást. Oroszországot megbízható szállítónak nevezte. Azt mondta, hogy az európai gázár emelkedése nem közvetlenül kapcsolódik a szállításokhoz, mert azok egészében véve nem csökkentek, a helyzet a világpiaci általános helyzet következménye.
Az ukrajnai háború a második világháború óta a legnagyobb fegyveres konfliktus Európában, amely ráadásul egy Magyarországgal szomszédos államban zajlik, már több mint négy éve.
Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt honvédelmi szakértője szerint azonban nem kell félni tőle. Miközben a napokban újabb konfliktus robbant ki, ezúttal az USA, Izrael és Irán között, a Magyar Péter-vezette Tisza Párt továbbra is azzal kampányol, hogy a „háborúval riogatás” fideszes propaganda, a háborús veszély pedig puszta félelemkeltés.
Noha Magyar Péterék szerint nincs mitől félni, immár két háború hatását érezhetjük a saját bőrünkön.
Ukrajna politikai nyomásgyakorlás céljából hetekkel ezelőtt leállította a kőolajszállítást Magyarországra a Barátság vezetéken keresztül. Ebben az olajblokádban Magyar Péter és pártja az ukránok oldalán állnak. Most pedig, az iráni konfliktus következtében bizonytalanná vált a tengeri olajszállítás is, ezáltal még jobban felértékelődik Magyarország energiaellátása szempontjából a Barátság kőolajvezeték jelentősége.
(MTI)
Nyitókép:Sergei BOBYLYOV / POOL / AFP