Melonit is célkeresztbe vették: az olasz baloldal vérszemet kapott, leváltanák a kormányfőt

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök 2022-es hatalomra kerülése óta szinte érinthetetlennek tűnt, ami a népszerűségi mutatókat illeti, egészen a legutóbbi népszavazás kudarcáig, amely megingatta ezt a képet. A választók – különösen a fiatalok – nagy számban utasították el az igazságügyi reformot, ami a Politico szerint egyértelmű jelzés: létezik társadalmi elégedetlenség, amely politikai erővé szervezhető. Az ellenzék vezetői, köztük Elly Schlein és Giuseppe Conte máris győzelemként értelmezik az eredményt, és abban bíznak, hogy ez egy nagyobb politikai fordulat kezdete lehet, de a valós politikai viszonyok óvatosabb megközelítésre intenek.

A párttámogatottságok hosszú ideje alig változnak:

• Meloni pártja, az Olaszország Testvérei 29 százalékon áll,
• míg a balközép Demokrata Párt 22,
• az Öt Csillag Mozgalom pedig 12 százalék körül mozog.

Ez azt jelenti, hogy az ellenzék csak akkor lehet versenyképes, ha képes közös egységfrontot kialakítani – ez azonban az olasz politikában korántsem olyan egyszerű feladat, mint Nuygat-Európa többi országában, ahol a mainstream erők rendszerint sikerrel alkalmazzák ezt a taktikát az általuk „szélsőjobboldalinak” kikiáltott ellenfeleikkel szemben. A különböző pártok között komoly nézetkülönbségek húzódnak, különösen

• az ukrajnai háború,
• a katonai kiadások vagy
• a gazdaságpolitika kérdésében.

Ráadásul ezek a pártok, ellentétben a hasonszőrű nyugat-európai formációkkal,

A referendum bukásának napján még látványos volt az egységfront: a pártok és az aktivisták közösen ünnepeltek Rómában, és egy platformon álltak Meloni kritikájában. Ám ez az együttállás inkább taktikai volt, mint stratégiai. A valódi kihívás most következik:

Ennek érdekében több ellenzéki szereplő máris előválasztási igénnyel állt elő. Az Európában jó részt idegen politikai gyakorlatot jellemzően a nyugati liberális-demokrata körök által szponzorált baloldali formációk kezdik átültetni a saját működésükbe, ahogy az például Magyarországon is megfigyelhető volt az előző országgyűlési választási kampányban. Az olasz baloldal is ezzel döntené el, ki vezesse a kormányváltásra készülő tábort.

A vezető kérdése különösen kényes:

• Schlein a legnagyobb ellenzéki párt élén áll, de tehetős anyagi háttere és elit státusza miatt korlátozott a társadalmi vonzereje.
• Conte viszont nagyobb személyes ismertséggel rendelkezik, és korábbi kormányfőként tapasztalatot is fel tud mutatni, ám ő sem tudta eddig egyesíteni a teljes ellenzéket, és örülhetett, hogy a saját pártját képes volt a felszínen tartani.
• Felmerültek kompromisszumos jelöltek is, de egyelőre egyikük sem vállalta a megmérettetést.

Elemzők szerint ráadásul jó eséllyel túlértékelik a referendum eredményét: a „nem” szavazók tábora heterogén, és nem feltétlenül azonos az ellenzéki pártok támogatói bázisával. Sok elégedetlen választó még nem köteleződött el politikailag, így korántsem biztos, hogy egy parlamenti választáson is az ellenzéket erősítené, és egyéb ügyek mentén nem a kormánypártot támogatná.

A politikai időzítés kulcsfontosságú lehet. Ha Meloni előrehozott választást ír ki, azzal kihasználhatja az ellenzék szervezetlenségét, bár ennek nyilván megvan a maga kockázata. Ha viszont az ellenzék gyorsan képes egységes alternatívát felmutatni, a mostani repedések valódi kihívássá nőhetnek a kormány számára. Egy dolog biztos a Politico szerint: a lehetőség megnyílt, a kérdés csak az, hogy él-e vele az olasz baloldal.

***

Fotó: Andreas SOLARO / AFP