Csak hogy Zelenszkij is értse: Orbán Viktor ismét üzent az ukrán elnöknek, ennél egyértelműbben már nem tud fogalmazni (VIDEÓ)
„Amíg nincs olaj, nincs pénz!”

Csehország kész szakértői bizottságot felállítani, amely megvizsgálná a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának jelenlegi állapotát.

Csehország kész olyan beruházásokat eszközölni, amelyek biztosítanák a kőolaj újbóli szállítását Szlovákiába – jelentette ki Karel Havlíček cseh ipari és kereskedelmi miniszter szerdán Prágában, miután tárgyalásokat folytatott Denisa Saková szlovák ipari miniszterrel.
A két szakminiszter – a nagy cseh energetikai cégek, a Čepro és a Transpetrol képviselőinek jelenlétében – megvitatta, milyen feltételek mellett és milyen ütemezésben lehetne megtenni az ehhez szükséges következő lépéseket.

A kezdeti beruházások értéke megközelítené az egymilliárd koronát (mintegy 16 milliárd forint), és két-három éven belül ezen az útvonalon akár hárommillió tonna kőolajat is lehetne szállítani Szlovákiába – fejtette ki a cseh miniszter.
Karel Havlíček tájékoztatta Denisa Sakovát arról is, hogy
Csehország kész szakértői bizottságot felállítani, amely megvizsgálná a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának jelenlegi állapotát.
A miniszter kedden Brüsszelben úgy vélte: Ukrajnának engedélyeznie kellene egy európai szakértői csoport helyszíni látogatását. Csehország kész olyan szakértői csoport felállítására, amely képes a helyzet megítélésére. Hozzátette: az európai partnerek reakciója a kezdeményezésre pozitív volt.
A Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakasza – amelyen keresztül orosz kőolaj jut Szlovákiába és Magyarországra – az orosz támadások következtében megsérült, és január 27. óta nem üzemel.
Ukrajna kedden elfogadta az Európai Unió ajánlatát, hogy szakértőkkel és pénzügyi támogatással is hozzájárul a vezeték újbóli üzembe helyezéséhez. Volodimir Zelenszkij közölte: a javítási munkálatok a végéhez közelednek,
és a vezeték egy-másfél hónapon belül ismét működőképes lehet.
Karel Havlíček és Denisa Saková a találkozón áttekintette a Magyarország és Horvátország között, az Adria kőolajvezeték kapcsán kialakult vitás helyzetet is. Havlíček kijelentette: a tárgyalások bonyolultak, és igény esetén Csehország kész közvetítő szerepet vállalni.
A Szlovákia kőolajellátásának biztosítása érdekében előkészítés alatt álló cseh lépések egész Közép-Európa energetikai biztonságát erősíthetik, és Csehország, valamint Szlovákia szempontjából kulcsfontosságúak lehetnek – mondta újságíróknak a cseh miniszter.
(MTI)
Nyitókép: Suzanne Plunkett / POOL / AFP
