Élesen beleállt Trumpba a brit miniszterelnök: „Nagy-Britanniát nem fogják belerángatni ebbe a háborúba!”
Nagy-Britannia az utóbbi napokban komoly konfliktusba keveredett az Egyesült Államokkal.

Az ukrán elnök szerint az iráni háború árnyékot vet az ukrajnai béketárgyalásokra.

Az iráni háború árnyékot vet az ukrajnai béketárgyalásokra – erre figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij, aki szerint „nagyon rossz előérzete” van a konfliktus hatásait illetően – számolt be róla az Unian. Az ukrán elnök a BBC-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: az Egyesült Államok figyelme jelenleg inkább a Közel-Keletre irányul, emiatt az Ukrajnával kapcsolatos tárgyalások folyamatosan csúsznak.
Zelenszkij szerint bár a háttérben zajlanak egyeztetések – az ukrán fél napi kapcsolatban áll Washingtonnal, miközben az amerikaiak Moszkvával is tárgyalnak –, az érdemi előrelépést hátráltatja az iráni helyzet. Hozzátette: az Egyesült Államok kész lenne saját területén helyszínt biztosítani a béketárgyalásokhoz, ezt azonban Oroszország elutasította.

Az ukrán elnök hangsúlyozta: Kijev bármilyen időpontot és helyszínt elfogad, kivéve Oroszországot. Egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy az iráni konfliktus megoszthatja a nyugati szövetségeseket, ami gyengítené a NATO-t. Kiemelte, fontos lenne az egységes fellépés többek között Donald Trump és Keir Starmer között.
Ezt is ajánljuk a témában
Nagy-Britannia az utóbbi napokban komoly konfliktusba keveredett az Egyesült Államokkal.

Londoni látogatása során Zelenszkij a brit parlamentben arról beszélt, hogy
Oroszország és Irán „a gyűlölet testvérrezsimjei”,
és Ukrajna nem akarja, hogy ilyen rendszerek fenyegetést jelentsenek Európára. Keir Starmer szintén kiemelte:
kulcsfontosságú, hogy a nemzetközi figyelem továbbra is Ukrajnára összpontosuljon.
Mindeközben a Politico szerint Washington geopolitikai eszközként is tekint a béketárgyalásokra Kína ellensúlyozásában, miközben Alexander Stubb nem zárta ki, hogy Európának idővel újra párbeszédet kell kezdenie Oroszországgal.
Ezt is ajánljuk a témában
Kijevben attól tartanak, hogy a magyar választások eredménye hosszabb távon is meghatározhatja Ukrajna uniós esélyeit.

Nyitókép: MTI/EPA/David Cliff
