Egyértelmű jobboldali erősödés Rajna-vidék-Pfalzban is

Most a 4,2 milliós Rajna-vidék-Pfalzra irányult az összes, a német politikát figyelemmel követő tekintet. A körülbelül 2,95 milliós választásra jogosult személyből végül 68,5% élt ezen jogával (2021: 64,3%). Nagy meglepetést és politikai földindulást azonban – az előzetes felméréseknek megfelelően – ez a voksolás sem hozott, hisz itt is marad a Németország-szerte majdnem mindenhol megfigyelhető politikai trend: A szavazók a jobboldali pártokat támogatják és lehetővé teszik az ilyen kormányzati többséget, a végén azonban az AfD köré húzott politikai tűzfal miatt mégis baloldali párt(ok) részvételével lesz kormány alakítva. Így bizonyosággal mondható ki a rajna-vidék-pfalzi tartományi parlamenti választás eredményeit vizsgálva, hogy Nyugaton a helyzet változatlan és erős jobbra tolódás mellett marad egy baloldali párttal közös kormányzás az SPD egyik utolsó tartományi fellegvárában.

Eredmények

Az 1991 óta eddig folyamatosan a miniszterelnököt adó SPD a 2021-es választáshoz viszonyítva 9,8%-ot gyengülve eddigi legrosszabb eredményét érte el 25,9%-kal a tartományban, míg a CDU 3,3%-ot javítva meglepően magabiztosan tudott győzni 31%-ot elérve. A harmadik helyen, Baden-Württemberg után itt is, a 2021-es eredményét több mint megduplázó, nyugatnémet tartományban az eddigi legjobb eredményét elérő AfD végzett 19,5 %-kal. A kormányon lévő nagyobb koalíciós társ Zöldek kicsit gyengülve 7,9%-ot értek el, míg a kisebb junior partner FDP – Baden-Württemberghez hasonlóan itt is – kiesett a tartományi törvényhozásból. A Die Linke több mint 1,9%-ot erősödve 4,4%-ot szerzett, így megugrania az öt százalékos bejutási küszöböt továbbra sem sikerült. A Bajorországon kívül jelenleg csak a rajna-vidék-pfalzi tartományi parlamentben képviselt Freie Wähler (Szabad Választók) szintén nem érte el a bejutási küszöböt, így a következő törvényhozási ciklusban már nem lesznek képviselői a parlamentben.

A mandátumok megoszlásában ez az eredmény a következő parlamenti erőviszonyokhoz vezet. A 101 képviselőt tömörítő törvényhozásban az első helyen végző CDU 39 (2021: 31), míg a második helyen befutó SPD 32 mandátummal (2021: 39) rendelkezik majd. A nagyot erősödő AfD-nek 24 képviselője (2021: 6) lesz, míg a Zöldek tíz mandátumot (2021: 9) tudtak szerezni.

Szuperválasztási év – A második forduló

Az utóbbi évtizedben megfigyelhető, hogy a német politikai paletta széttöredezése és a korábbi nagy néppártok (CDU, SPD) gyengülése miatt szövetségi és tartományi szinten a jobb- illetve baloldali táboron belüli partnerrel (az AfD-t kivéve, hisz az politikai karanténban van) gyakorlatilag lehetetlen kormányt alakítani, így folyamatosan egymással kényszerülnek együttműködni. Ezen felül helyhatósági – és már tartományi – szinten is megjelent a taktikai szavazás annak érdekében, hogy bizonyos politikai erők hatalomra jutását meg tudják akadályozni ezáltal. Ezek együttese azt is jelenti egyúttal, hogy a tartományi parlamenti és már a helyhatósági választások is országos figyelmet generálnak, ami korábban nem volt jellemző. Így nevezhető a 2026-os év szuperválasztási évnek is, mivel hét hónap alatt nyolc helyi érdekeltségű – öt tartományi parlamenti és három önkormányzati – választásra kerül(t) sor Németországban, amelyek mindegyike – külön-külön okok miatt – hatással lehet az országos politika alakulására.

Rajna-vidék-Pfalz esetében ez azért is kapott kiemelt fókuszt, mert a tartomány egyszerre nevezhető a két szövetségi kormányt adó párt, a CDU és az SPD bástyájának is. Ugyanis 1946-os megalapításától 1991-ig a kereszténydemokraták adták a miniszterelnököt, olyan ikonikus személyiségekkel, mind Peter Altmeier, Helmut Kohl vagy Bernhard Vogel, majd 1991-ben meglepő módon a szociáldemokraták szerezték meg ezt a pozíciót, amit 35 éve nem is engedtek ki a kezükből. Történt ugyanis, hogy az 1988. november 11-én megtartott CDU tartományi pártkongresszusán megpuccsolták az akkori miniszterelnököt Bernhard Vogelt, aki egy kézben akarta tartani a pártelnöki és a kormányfői tisztséget és kilátásba helyezte, hogy ha nem maradhat pártelnök, akkor miniszterelnökként is lemond. Ez a kongresszuson így is történt, így távozva Vogel csak ennyit mondott: „Isten óvja Rajna-vidék-Pfalzot.” A kormányfői poszton őt követő Carl-Ludwig Wagner 1991-ben el is veszítette a tartományi parlamenti választást, melynek köszönhetően az SPD vette át a hatalmat és adta Rudolf Scharping, Kurt Beck, Malu Dreyer és Alexander Schweitzer személyében a tartományi miniszterelnököt. Érdekesség továbbá, hogy Bernhard Vogel aztán 1992-ben a keletnémet Türingiában lett miniszterelnök, így ő az egyetlen politikus, aki ezt a tisztséget két tartományban is betöltötte. 

A mostani választásnak az egyik nagy kérdése az volt, hogy sikerül-e a CDU-nak visszaszerezni a tartományi vezető szerepet és ezáltal megerősíteni a győzelemmel egyrészről Friedrich Merz (CDU) kancellár pozícióját, másrészről pedig hátszelet adni az őszi keletnémet tartományi parlamenti választásokhoz – vagy marad a szociáldemokrata miniszterelnök és az SPD állíthatja be magát magabiztos, győztes erőnek.

Ezeken felül egy tartományi parlamenti választás a német politikai rendszer felépítése miatt is mindig érdekes, hisz a kormányzati feladatok nagy részét ezek a tartományok látják el: saját parlamenttel, saját kormánnyal, alkotmánybírósággal, számvevőszékkel és költségvetéssel rendelkeznek. Így egy átlag német állampolgár elsősorban a tartományok fenntartásában lévő intézményekkel (pl. közoktatás, rendőrség, igazságügy, egészségügy) találkozik. Mi több a tartományi kormányoknak a Szövetségi Tanács (Bundesrat) révén érdemi beleszólásuk van a szövetségi törvényhozási munkába is. Ennek megfelelően egy tartományi parlamenti választás, amely egyúttal az ottani kormány összetételéről is dönt, semmiképp sem helyhatósági, hanem az ország főhatalmát meghatározó voksolás is egyben. Fentiekből adódóan nagy jelentőséggel bír milyen erőviszonyok vannak a tartományi parlamentekben és a kormányokban.

Értékelés

A két héttel ezelőtti baden-württembergi tartományi parlamenti választásokhoz nagyon hasonló tendenciák voltak megfigyelhetőkek meg a mostani voksolás alkalmával is. Például a 2023 eleje óta a közvélemény-kutatásokban folyamatosan vezető CDU kampányhajrára való gyengülése – hiszen a kereszténydemokraták itt is már-már majdnem tíz százalékpontnyi különbséget is elértek a miniszterelnököt adó és a hárompárti koalíciót vezető SPD előtt. Azonban a választáshoz közeledve ebben a tartományban is zárulni látszott az olló izgalmassá téve a versenyt az egyébként unalmasnak mondható kampány végére. Végül a kereszténydemokraták egy közepes politikai bravúrt végrehajtva meglepően simán végeztek az első helyen, 35 év után visszaszerezve a miniszterelnöki pozíciót az egyébként a tartományban is kevéssé ismert Gordon Schnieder vezetésével. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a sokkal nagyobb ismertségnek és támogatottságnak örvendő, két éve hivatalban lévő SPD-s miniszterelnök, Alexander Schweitzer politikai karrierjének, csakúgy, mint a tartományban már tíz éve kormányzó, Németország-szerte utolsó SPD-ből, Zöldekből és FDP-ből álló jelzőlámpa-koalíciónak is vége. Mindez úgy, hogy az SPD két hete Baden-Württembergben történelmének legrosszabb, most pedig Rajna-vidék-Pfalzban a helyi legrosszabb választási eredményét érte el.

Az eredmények fényében egyértelműen megállapítható, hogy az AfD ebben a tartományban is a harmadik legerősebb politikai erővé és egyúttal fontos tényezővé lépett elő azzal, hogy majdnem elérte a kampány elején megcélzott 20 %-os álomhatárt. Így nem meglepő módon Jan Bollinger, az AfD listavezetője egyből „megkísértette” a CDU-s Schniedert egy koalíciós ajánlattal, kiemelve, hogy velük valóban effektív kormány jöhetne létre és nem kéne Rajna-vidék-Pfalzban is egy baloldali párttal összebútorozni a kormányalakítás érdekében.

A Zöldek a pár évvel ezelőtt tapasztalt nagy hype-hulláma után, a 2021-től regnáló Scholz-kormányban való, a választók által igencsak negatívan megítélt részvételük miatt mára a legtöbb tartományban és szövetségi szinten is a 7-10% közötti mag szavazóbázisukra zsugorodtak, amit a mostani választás is igazol. A baden-württembergi 15 éve tartó sikerük egyértelműen az ottani politikusok, Winfried Kretschmann miniszterelnök és Cem Özdemir miniszterelnök várományos, pragmatikus és konzervatívabb politikát vivő személyének, valamint a saját pártjuktól való távolságtartásnak köszönhető. 

Az eredményekből egyértelműen kitűnik továbbá, hogy a választók a tíz éve kormányzó jelzőlámpa-koalíciót pártjait büntették, így a szabaddemokrata FDP-t is, ami ezzel nem csak a kormányból, de csúfos pofont kapva egy újabb tartományi parlamentből esett ki – újabb szöget verve a 2025-ös Bundestag választáson az öt százalékos bejutási küszöböt megugrani nem tudó FDP koporsójába. Sokatmondó, hogy a mostani választás előtti utolsó felmérésekben az FDP-t már nem is tüntették fel külön pártként, mert nem érte el az ehhez szükséges három százalékot.

Ezen a választáson is megfigyelhető volt ezen felül az a trend, hogy a részeiben szélsőjobboldaliakat is magában foglaló AfD erősödése egyúttal magával húzza a részeiben szélsőbaloldali – és egyébként jelenleg az alsó-szászországi tartományi szerveztük miatt antiszemitizmus vádakkal küzdő – Die Linket (Baloldal) is. A párt Baden-Württemberghez hasonlóan ebben a tartományban is képes volt erősödni, ez azonban az öt százalékos bejutási küszöb eléréséhez nem volt elegendő, így a Die Linke ezúttal sem tudott a tartományi törvényhozásba bejutni.

A koalíciós opciókat és a politikai realitásokat figyelembe véve már most biztosra mondható, hogy Rajna-vidék-Pfalzban egy CDU-SPD nagykoalíció fog kormányozni Gordon Schnieder miniszterelnök vezetésével. Mindez annak ellenére, hogy mind a CDU-nak, mind az SPD-nek többsége lehetne az AfD-vel, amely együttműködést azonban továbbra is kizárja mindkét párt. Ez főleg a CDU részéről jelentős stratégiai hiba, hisz ezzel az SPD-vel való tárgyalási pozícióját gyengíti és árazza be. Az előzetes felméréseket górcső alá véve a rajna-vidék-pfalzi tartományi parlamenti választás sem okozott nagy meglepetést. Valójában itt is inkább az a Németország-szerte megfigyelhető trend erősödik, mely szerint a választók egy jobboldali politikai többségre és nem félreérthető módon a változásra szavaznak, azonban mégis azzal az abszurd helyzettel találják szemben magukat, hogy legalább egy baloldali párt mégis hatalomra kerül vagy hatalmon marad. Nem meglepő tehát, hogy az állampolgároknak az az érzése támad, hogy a véleményük kinyilvánítása ellenére sincs valódi kormány- és politikai irányváltás. Így ezzel kapcsolatban lassan már csak az a kérdés marad, hogy a pártok adják meg előbb magukat a választói akaratnak és bontják le az AfD köré húzott politikai tűzfalat, vagy inkább megvárják, míg olyan választási eredmények születnek, amelyeknél már nem igazán lesz többé opció a kiközösítés politikája. Ezzel pedig egy sokkalta kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek.

Az eredményeket vizsgálva fontos szempont még, hogy a miniszterelnök várományos Schnieder a tartomány északi részén fekvő választókerületét a szavazatok 52,5%-kal nyerte meg, ami manapság ritkaság számba megy Németországban és rendkívül erős legitimációt ad számára politikájának átültetéséhez. Egyébként a leköszönő kormányfő, Schweitzer is magabiztos 41,1%-os eredménnyel nyerte meg a déli régióban fekvő kerületét, bár ez számára kevés vigaszt nyújt. A tendencia viszont jól bemutatja a tartomány észak-déli felosztottságát a CDU és az SPD között.

Üdvözlendő érdekesség volt a választási este nyomon követése folyamán, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók tanultak a két héttel ezelőtti (és korábbi) hibájukból, és már valóban az összes koalíciós opciót bemutatták a nézőknek. Korábban ugyanis az AfD-vel lehetséges együttműködések egyáltalán nem kerültek feltüntetésre, annak ellenére, hogy erre – politikailag nem – de matematikailag ugyanakkor esély volt. Már a március 8-i baden-württembergi választások alkalmával is volt némi előrelépés ebben a tekintetben, akkor viszont még csak szelektíven. Ugyanis mindössze a CDU-AfD koalíciós lehetőséget vették számításba, a Zöldek-AfD opciót teljesen figyelmen kívül hagyták.

Szövetségi kitekintés

A március 8-i baden-württembergi tartományi parlamenti választás eredményeinek ismeretében biztosra mondható volt, hogy a mostani rajna-vidék-pfalzi választás jelentős hatással lesz a szövetségi szinten kormányzó CDU-SPD alkotta nagykoalícióra. Itt ugyanis ez a két párt versengett egymással az első helyért, ezáltal mindkét párt vezető szövetségi politikusainak életbevágóan fontos volt.

Egyrészről Friedrich Merz kancellárnak és CDU elnöknek volt mindenképpen szüksége a győzelemre annak érdekében, hogy a két héttel ezelőtti, sokáig biztos sikernek hitt, majd a hajrában épphogy elszalasztott baden-württembergi diadalt feledtetni tudja, a helyi jelölt gyengeségének tudva be az ottani fiaskót. Másrészről a 35 éve elvesztett tartomány visszaszerzése jó ürügyet szolgáltat számára annak hangsúlyozására, hogy az általa kijelölt politikai irány helyes, sikeres és kifizetődő, így véve élét az ellene számos okból felhozott belső kritikáknak, amik egy újabb biztosnak hitt győzelem elszalasztása esetén bizonyosan jelentősen felerősödtek volna, különösen a közelgő keletnémet tartományi választások előtt. Ebben a helyzetben viszont 16 tartományból kilencben – melyek közül többet hosszú idő után sikerül visszanyerni – a CDU adja a miniszterelnököt, ami egyértelműen Merz pártbéli pozícióját erősíti.

A szövetségi kormánykoalíció kisebb pártjának, az SPD-nek is nagy szüksége lett volna a győzelemre, a szociáldemokraták ugyanis kudarcot-kudarcra halmoznak az utóbbi időben, ami miatt a párt vezetése, azon belül is Lars Klingbeil társelnök, szövetségi pénzügyminiszter és alkancellár, óriási nyomás alatt van. Az SPD ugyanis a baden-württembergi csúfos 5,5%-os eredmény után Rajna-vidék-Pfalzban is óriási pofont kapott. Mi több a márciusi hesseni és bajor helyhatósági választásokon is jelentősen gyengült a párt eredménye és ezáltal helyi beágyazottsága. Ezen sikertelenségek következménye, hogy a párton belüli feszültség egyre inkább kézzel tapintható, tovább erősítve az egyébként is régebb óta húzódó, viszont a kormányzati pozíció miatt elnyomott és nem megvívott belső harcot az SPD orientációjáról. A párt ugyanis mára erősen megosztottá vált az inkább pragmatikusabb, konzervatívabb felfogású bázis és az egyre inkább a szociális állam további kiépítését szorgalmazó pártfunkcionáriusok között. A mostani eredmény minden bizonnyal tovább élezi ezt a helyzetet és gyengíti a Merz kancellár szoros szövetségesének számító Klingbeil SPD-n belüli pozícióját, aki már a legutóbbi 2025. júniusi pártkongresszuson csúfos figyelmeztető eredményt ért el a pártelnöki tisztmegújítási szavazásán.

Ez az SPD-ben tapasztalható belső, a vezetőket nyomás alá helyező feszültség viszont egy még nehezebb együttműködést vetít előre a CDU-val, ami a márciusi két tartományi parlamenti választás utánra halasztott átfogó reformokra (egészségügy, nyugdíj, adósságfék, bürokrácia leépítése, rászorulók ellátása, stb.) is negatív hatással lehet. Ugyanis a sikertelenségeket halmozó SPD nagy valószínűséggel nem fogja könnyen feladni pozícióit a számára kellemetlen pontokban annak érdekében, hogy újra politikailag profilozni tudja magát. Ezzel szemben a CDU a Bundestagban jelentősen erősebb és a tartományokban sikereket felmutatni tudó pártként nem fog csak azért további kompromisszumokkal kedveskedni az SPD-nek és lemondani a számára fontos reformokról csak, hogy a szociáldemokraták ne bontsák fel a koalíciót. Mindeközben nyilvánvalóvá vált, hogy az AfD már rég nem csak egy keletnémet protest-párt, hanem jelentős politikai tényezővé vált Németország-szerte és számolni is kell velük.

Így a következő hónapokban izgalommal követhetjük német belpolitikai történéseit, különös tekintettel a Németország és ezáltal Európa gazdasága számára is oly fontos reformokra, valamint a politikai átrendeződést ígérő keletnémet tartományi parlamenti választásokra.

Nyitókép forrása: Facebook