Szorul a hurok a román légitársaság nyaka körül: migránsokat csempésztek az óriásgépekkel

2026. február 08. 09:31

Kidőltek a csontvázak a szekrényből.

2026. február 08. 09:31
null

Egy, Románia szempontjából nagyon szomorú hírről számolt be vasárnap az AIRportal.hu. A Legend Airlines-t 2020-ban alapította két afgán üzletember, a román engedélyekkel rendelkező légitársaság 2022-ben lépett be a szélestörzsű, nagy hatótávú repülőgépek személyzettel együtt történő bérbeadásának piacára.

Flottájukat a négyhajtóműves Airbus A340-300-asra építették, és az azóta megszűnt Air Belgium két kivont repülőgépét állították üzembe, majd 2023-ban egy harmadik példányt is.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót
Tovább a cikkhezchevron

A kizárólag turista osztályú ülésekkel felszerelt repülőgépeket charter-járatokra, illetve más légitársaságoknak adták bérbe

– hívta fel rá a figyelmet a portál. Igaz ugyan, hogy a Legend Airlines hivatalosan nem jelentette be működésének felfüggesztését, az indiai Spicejettel kötött wet-lease szerződés 2025 végén lejárt,

új megrendelések hiányában pedig mindhárom gépük elhagyta a flottát.

A cég neve több alkalommal is negatív kontextusban került a hírekbe: 2023 nyarán El Salvadorban, majd később Franciaországban is hatósági intézkedések történtek olyan Legend Airlines-járatoknál, amelyek kapcsán embercsempészet gyanúja, illetve illegális migránsok szállítása merült fel.

Ezt is ajánljuk a témában

A nyitóképünk illusztráció. Fotó: Thibaud MORITZ / AFP

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Toma78
2026. február 08. 10:53
Ők nem tehetnek róla, hogy a fekák késkészletnek meg gyapjas paplannak álcázták magukat ..👎 Román ez egy fertőző organizmus a földön ami általában a csigazabálók fejét szokta megfertőzni meg néha a hamburger zabáló homokos amerikaiakét meg helyben néhány agyhalott Tiszásét... 👎
Válasz erre
0
0
Burg_kastL71-C
2026. február 08. 10:47
Érdemes a feltett fotót alaposan megnézni, aminek szerintem, mint helyszín nincs köze a cikkhez. A képen a három örjöngő fekát - a negydik takarásban nagydobbal - tizenegy nő tapsolja, ingerli és nem tudjuk mennyien vannak még körben. Kik is viszik a prímet Európa szétrohasztásában ? Mert az van nem egy, hogy fehér nő oldalán feka, de olyat a művészvilágon kívül nem nagyon látni hogy fehér férfi oldalán néger nő. Asszonykórus ott, asszonykórus itt, ... hazudik a TV. Hogy ezek mindig megtalálják a legnagyobb selejtet akibe beleájulnak..
Válasz erre
0
0
Bitrex®
2026. február 08. 10:06
A Legend Airlines-t 2020-ban alapította két afgán üzletember.... Majdnem kiprüszköltem a kávémat. Strandpapucsban vagy mezítláb?
Válasz erre
0
0
lemez
2026. február 08. 09:43
Soros sanyika megdicsérte a spanyol pablót hogy az idén 500000 migránst fogad..
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!