Elgurult a gyógyszer az ukrán veteránnál: Magyarországra és Szlovákiába küldené az ukrán hadsereget
Az ok egyszerű: sokkal erősebb Ukrajna.

Döbbenetes elmélettel állt elő a volt orosz elnök.

Az orosz fél ismertette álláspontját minden kulcsfontosságú kérdésben az ukrajnai rendezésről szóló tárgyalásokon, beleértve a területi kérdést és a leszerelés paramétereit is, de ezekre még nem kapott választ – jelentette ki Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke, amikor hétfőn egy drónalakulat katonáival találkozott.
„Megállapodtunk, hogy nem hozzuk nyilvánosságra a jelenlegi tárgyalások eredményeit. De azt elmondhatom, hogy az orosz fél előterjesztette álláspontunkat – amelyet a legfőbb főparancsnok (Vlagyimir Putyin elnök) fogalmazott meg és többször is hangoztatott –, beleértve a leglényegesebb kérdéseket a területekkel, ezen állam demilitarizálásának paramétereivel és egy sor egyéb kérdéssel kapcsolatban. A másik fél ezt tudomásul vette, de még nem kaptunk választ” – mondta a volt elnök és kormányfő.

Az az érzésem, hogy fokozatosan kezdik felismerni, hogy milyen helyzetben vannak”
– tette hozzá. Medvegyev szerint az ukrán vezetők egy része számára a harci cselekmények folytatása az élet folytatását jelenti. Úgy vélekedett, hogy ha a harcok véget érnek, a legjobb esetben elmenekülhetnek majd egy olyan országba, amely menedéket nyújt számukra,
a legrosszabb esetben pedig a sajátjaik fogják felakasztani őket valahol a Majdanon”.
A politikus azt is hangoztatta, hogy Oroszország a „különleges hadművelet” folyamán, mélyről indulva, élenjáró országgá vált a dróntechnológia területén.
Ezt is ajánljuk a témában
Az ok egyszerű: sokkal erősebb Ukrajna.

(MTI)
Nyitókép: Yulia Zyranova / SPUTNIK / AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

A teherhajó 22 fős legénységét az orosz haditengerészet egységei biztonságba helyezték Novorosszijszk kikötőjében.


Az orosz védelmi minisztérium szerint két újabb település került ellenőrzésük alá, miközben jelentős ukrán veszteségekről is beszámolt.


Katonai források és Volodimir Zelenszkij szerint is észak-koreai gyártmányú rakéta csapódott be egy ukrán településen.
