Az EU nem állt mellénk – biztosan jó helyen vagyunk mi itt?

Gyerekkoromban láttam egy mesét a televízióban (akkoriban még így ment ez, naponta egy tízperces mese, negyed nyolc után), amelyikben a szél és a nap azon vitatkozik, ki tudja lehúzni a vándorról a kabátját. A szél cibálja, arcába csap, fülébe süvít, de a férfi egyre erősebben kapaszkodik a ruhába és nem ereszti. Erre jön a nap, rámosolyog, s a derűs melegben hősünk rögtön leveszi magáról a kabátot.

(Akár egy agresszív udvarló: „Addig verlek, amíg nem szeretsz belém!”) Pedig hihetetlenül egyszerűen és olcsón szerezhettek volna egy elkötelezett barátot, ha a nyugati határszélükön, számukra a „Kárpátokon túl”, azt a kétszázezer magyart jól megszeretgetik, babusgatják; igazán nem omlott volna tőle össze a nagy ukrán álom. Ehelyett – már jóval a háború előtt is –

Amikor aztán az oroszok megtámadták őket, és világossá vált, hogy szükségük lehet egy kis szimpátiára a nyugati szomszédtól, sebtiben ledöntötték Munkácson a turult, mert hirtelenjében nem akadt fontosabb dolguk. Fura egy logika ez: nehéz helyzetben vagyok, segítséget koldulnék, közben azt sértegetem, akitől kérni akarok. (Mondjuk a svédek is ezt csinálták a NATO-csatlakozásuk előtt.)

Mi inkább a tárgyalásokra próbáltunk építeni, Orbán végigröpködte a fél világot, Ponciustól Pilátusig, hogy tető alá hozza a békét, vagy legalábbis a zöld asztal mellett próbálja rendezni a dolgokat, ne a lövészárokban vagy az energiakapcsolóknál.

Bezzeg amikor a schengeni övezetbe akartak belépni, Ausztria blokkolta őket. Ahogyan Szlovénia Horvátországot tette parkolópályára valami kis kikötői határhuzigálás miatt, vagy a görögök a macedónokat, akik szerencsétlenek még az országukat is átnevezték, mégse mentek vele semmire.

Mi csak annyit kérünk egy leendő szövetségestől, akit beengednénk a legbelső köreinkbe, hogy ne diszkriminálja, ne fossza meg alapvető emberi és polgári jogaitól, de legalábbis ne verje agyon magyar honfitársainkat. Ne zárja el tőlünk – felrúgva nemcsak a „barátságot”, de a szerződéseket is – az alapvető energiahordozóinkat, amit egyébként nem is ők adnak, csak átengedik a még létező országukon.

Ez igazán nem olyan nagy kérés valakitől, aki a mi szívességünkre ácsingózik. 

Meghúztak egy durvát – jó, leegyeztetve a tenyerükből eszegető németekkel és tízmillió helyett egyszem Magyarral –, erre kaptak egy arányos választ. De még mindig a szél szerepét választva megint emelték a tétet, és megtámadták orosz területen az olajunkat; igen, a miénk, megvettük, mi használjuk fel.

„Ha a magyarok és a szlovákok nem indítják újra az energiaszállítást, katonai erővel kell elfoglalni az érintett létesítményeiket”, üzeni az ukrán katonatiszt, egyre jobban feltekerve az erőszakmérőt, nyíltan hadba indulva a NATO és az EU ellen; bár hogy aktiválná-e az Észak-atlanti Szerződés Szervezete az ötös cikkelyt vagy Von der Leyen rápirítana-e Zelenszkijre (esetleg befagyasztana minden pénz- és fegyverszállítást, hogy azzal legalább ne EU-tagállamokat lőjenek), arra nem mernék mérget venni.

„Kaja Kallas azt akarja, hogy Magyarország és Szlovákia katonákat küldjön Ukrajnába, (… és) Kijev valóban összejátszik Brüsszellel a kőolajszállítás blokkolását illetően”, nyilatkozta Szijjártó Péter, miután az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét meghallgatta.

(Egy másik mesében Mátyás király Gyevibe látogat, ahol bármiről is szó van, az nem vonatkozhat a gyevi bíróra. Ott mindenre rá kell mondani: „Kivéve a gyevi bírót!” Hát így vagyunk most mi is: „Mindenkinek be kell tartani a nemzetközi szerződéseket!” „Kivéve a Zelenszkijt!”)

Annak idején, amikor mi csatlakoztunk az Unióhoz, minket közel másfél évtizedekig kábítottak, szőröztek, százalékokon lovagoltak, tolták a határidőket, zártuk le egymás után a fejezeteket, dossziékat, mígnem tizedmagunkkal (jóllehet eredetileg a cseh-lengyel-magyar triónak elsőbbséget ígértek) fölvettek. Jelzem, azóta se nyitott egy ismerősöm se cukrászdát Bécsben.

2006-ban a globalista balos kormánynak elnézték a trükkök százait (ebben bízik Péter is; na, nem az, amelyik megtagadta a mesterét, mert annak legalább volt lelkiismeret-furdalása, és csak háromszor tette, pusztán egyetlen hajnalon), és

A nekünk járó pénzek befagyasztásáról nem is szólva, miközben az ukránok nemlétező demokráciája, kaotikus jogállamisága és világbajnok korrupciója dacára oda ömlik a lé.

Elég durva üzenete van annak, ha egy szervezet a saját tagja ellen foglal állást egy külső entitással folytatott vitájában. (Én az ukránok helyében nem akarnék ilyen tagságot; majd ha bent lesznek, Von der Leyenék hirtelen az oroszok mellé állnak? Az volna logikus…) 

Olyan ez, mintha az európai lakosság egészségének és jólétének elsődlegessége helyett a vakcinát készítő gyógyszergyárakat pártolnák… (Hopp, ez rossz példa volt…) Vagy ha az őslakosok helyett az illegálisan érkező dologtalan, betelepülő idegeneket pénzelnék és gyámolítanák… 

Biztos, hogy jó helyen vagyunk?

***

(Nyitókép: AFP)