A város, amit majdnem eltöröltek a föld színéről – mégis itt él Japán lelke

Kurucz Dániel és Hainrikffy Sára, a Hungarikumokkal a világ körül c. műsor stábjának írása

A második részben a Kiotóba látogattunk, hogy testközelből ismerjük meg a tradicionális japán kultúrát, a régi Japán fővároson keresztül.

Az Oszakától 43 kilométerre fekvő Kiotó egykor több mint ezeréven keresztül volt Japán fővárosa, ennek megfelelően az egyfőre jutó mondásokban is a képzeletbeli japán dobogó csúcsán áll. A címben szereplő patetikusan túlzó mondás után lássuk a legelterjedtebbet:

„Kyō de manabi, Ōsaka de kasegu.” Vagyis: „Kyotóban tanulj, Oszakában keress pénzt.”

Igaz manapság a közigazgatás helyett inkább a kultúráé a főszerep Oszakában. Abból olyannyira nincs hiány, hogy itt található Japán legismertebb sintó szentélye a Fusimi Inari-nagyszentély. A sintó ősi japán vallás, mely a Krisztus előtti első évezredben alakult ki. Leghíresebb része talán a több ezer torii kapuból álló sétaútvonal, mely felvezet egészen az Inari-hegy legtetejére. 

A vörösre festett kapukat beteljesült vagy beteljesülni vágyott kívánságokért adományozott összegekből állítják, mely szokás az Edo-korig nyúlik vissza. A szentély Inarinak épült, aki többek között a rizs és a mezőgazdaság kamija, vagyis ezeknek spirituális megtestesülése, a sintó vallásban ugyanis nincsenek istenek. Inari hírnökei a rókák, így az Inari-szentélyek elengedhetetlen részei a kőből faragott rókaszobrok.

Bozóky Dezső, az első magyar turista

Egy rókaszobor-pár ül például a Fusimi Inari-szentély imacsarnokának bejárata előtt, melyről az egyik első magyar Japán-utazó, Bozóky Dezső igen híres fotográfiáját készítette. Az egykori hajóorvos történetét Dénes Mirjam, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum japán gyűjteményének kurátora részletesen meséli el a második epizódban. Köszönet érte.

Kinézetre Kiotó sokkal tradicionálisabb, mint Oszaka, szinte csak régi típusú házak és épületek vannak. 

Ám addigra Japán kapitulált (augusztus 15-én), így szerencsére a város megmenekült. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az USA valószínűleg Kitakjúsú városát bombázta volna, bár Kiótó valóban szerepelt a „halál-listán”, de Henry L. Stimson, az USA hadügyminisztere személyesen húzta ki onnan.

Ha valaki immerzívebb élményre vágyik, beöltözhet tradicionális ruhába és úgy járhatja végig a város utcáit – mondjuk ezt épp Miskolcon is meg lehet tenni, kisebb távolság, cserébe furcsábban néznek ránk, Kiotóban ez a mindennapok része. 

A híres Arashimaya bambuszerdő viszont úgy hat, mint a nyugati világ tökéletes Instagram-posztjaihoz kitalált hibátlan háttér, hiszen nem sokkal több az erdő, mint amit az ismert képeken már oly sokszor láttunk, ráadásul távol van minden más látnivalótól. Helyette ajánljuk a Kodaiji buddhista templomot és meseszép kertjét, melyet önmagában is érdemes megnézni, de a mellette található kis bambuszliget nagyon hasonló élményt nyújt, mint Arashimaya.

Kijokó, a maikó

Az utolsó évadunk egyik fénypontja a tizenhat éves Kijokóval, egy maikóval készített interjúnk volt. A maikók tanuló gésák vagy – ahogy a kiotói gésákat hívják – geikók. A gésák tradicionális, elzárt világába nemigen léphetnek be idegenek, ezért is volt különleges, hogy engedélyt kaptunk egy interjú készítésére, melyet természetesen hosszas egyeztetések előztek meg. 

Ha még emlékeztek a 3. évadunkban, Türkmenisztánban hasonló interjúkat készíthettünk.

A forgatásról sem posztolhattunk „behind the scenes” képeket a közösségi médiában, sőt, még a forgatáson nem jelenlévő barátainknak, ismerőseink sem küldhettük el őket. A titokzatosság megőrzése mindenek felett áll!

Miért szeretne valaki a 21. században gésa lenni? Miért festik a gésák és meikók fehérre az arcukat? Mi a különbség a gésák és meikók öltözéke, sminkje, haja között? Ilyen, és ezekhez hasonló kérdésekre keresük a választ, és meg is kaptuk őket. Sok nem túl pozitív sztereotípia van a gésák élete körül, de reméljük, párat sikerült megdöntenünk.

Nyitókép forrása: Hungarikumokkal a világ körül