Nem gondoltuk volna, de Japánban tényleg vannak emberek, akik magyarul akarnak tanulni

Meruk Dávid, a Hungarikumokkal a világ körül c. műsor stábjának írása

Mivel a kilencedik évadról nem publikáltunk útinaplókat (1-7. évadaink útinaplói elérhetők honlapunkon), engedjétek meg, hogy már személyesebb meglátást és kulisszatitkot is megosszunk veletek.

A sorozat végére már sajnos megszoktuk, hogy minden évadban történik valami, ami megpróbálja meghiúsítani a forgatást. Most ez rögtön Japánba való megérkezésünkkor történt – vagyis még előtte, csak nem tudtunk róla. Ugyanis miután leszálltunk a repülőről Oszakában, jött a felfedezés, hogy 

Ez persze önmagában sem jó, viszont egyrészt a feltörő az összes addig feltöltött videónkat is törölte YouTube-csatornánkról, másrészt ott kommunikáltunk az összes interjúalanyunkkal, szerveztük le az interjúkat, és a szállásainkat is arról az email címről foglaltuk. Ráadásul a feltörés miatt a szállásportál rendszere valószínűleg gyanúsnak ítélte meg a fiókunkat, tehát nem csak, hogy nem tudtunk belépni az email fiókunkba, majdnem az összes szállásunk le lett mondva. Így késő este, tizenegy órai repülés után még egy idegen ország hatalmas nagyvárosában próbáltunk valahogy valamit intézni, hogy legalább ne az utcán kelljen aludnunk. De hát furcsa is lett volna, ha minden könnyen jön.

Első benyomások és furcsaságok Japánból

A szabotázs-akción túltéve magunkat elkezdtük felfedezni Oszakát. Legelső benyomásaink egyike, hogy mennyire fülledt volt a levegő. Ez persze érthető, ugyanis júniusban érkeztünk, a cuju, vagyis az esős évszak kezdetekor, mikor egyszerre van nagyon meleg és esik rengeteget az eső. Oszakában, ahogy más japán nagyvárosban is, tömegközlekedés szempontjából abszolút a metró dominál. A kártyás rendszer nagyon hasonló ahhoz, ami Londonban van: az összeg attól függ, honnan hova megy az ember, és csak a be- és kijáraton kell a kapuhoz érintenie az embernek a speciális kartyáját. Egyesült Királysághoz hasonlóan az emberek általában nagyon kedvesek (de ugyanolyan tartózkodóak) és egyébként itt is baloldali közlekedés van.

A metrón amúgy is mindenki a saját dolgával van elfoglalva, legyen az a már említett alvás, sminkelés, halk beszélgetés, olvasás vagy, ami a legjellemzőbb, telefonozás. Mondjuk az alvás elég para. 

Ilyen egy tipikus japán nagyváros: tiszta utcák, amik vagy nagyon szűkek, vagy nagyon szélesek, 10 méterenként van egy éjjel-nappali kisbolt és három italautomata, a járdán az emberek egymást és a bicikliseket kerülgetik, ha pedig felnézünk, nem az eget látjuk, hanem az elektromos vezetékeket, ezek Japánban ugyanis nem a föld alatt, hanem a házak, épületek között futnak. Bár, mint említettük, rettentő meleg van nyáron napközben, a japánok 99%-a mégis hosszú ujjú felsőt és hosszú nadrágot vagy szoknyát hord. A túl sok fedetlen bőrfelület illetlenség.  Mi meg majd’ meghaltunk a melegtől rövidnadrágban és rövidujjúban.

Az Oszakai Egyetem magyar szakja – az egyetlen magyar szak Japánban

Furcsa belegondolni, hogy a legtöbb japán pont azért választja a magyart, mert egy ismeretlen és idegen nyelv számukra. Nekik mi számítunk egzotikumnak. Bár a két végzős diák esetében, akikkel interjút készítettünk, nem ez, vagy nem csak ez volt a fő indíttatás.

A 4 éves képzés minden évfolyamán nagyjából 15-en tanulnak. Viszont szomorú volt hallani, hogy mesterképzésre már csak ketten jelentkeznek évente.

Nagyon érdekes volt látni, hogy miben más egy japán egyetem az itthoniakhoz képest és jó volt japánokat Japánban magyarul beszélni hallani, hiszen ez volt az első interjúnk az évadban. Az interjúk után elmentünk még a belvárosba vágóképeket készíteni, ahol tanúi lehettünk, ahogy egy szirénázó mentőautó szépen megvárja (perceken keresztül!), hogy elengedjék, majd még meg is köszöni. Ehhez persze hozzátartozik, hogy hiába szirénázott, az autók nem adtak neki elsőbbséget. Hát ez Japán.

Ilyen és ehhez hasonló érdekességeket, magyar emlékeket és lábnyomokat hozunk el nektek januártól hét héten keresztül egyenesen Japánból.

Nyitókép: Szenszódzsi templom
Fotó: Maráczi Tamás