Oroszország hangja

„Van néhány kényelmetlen körülmény a méltán (bár a kommentek alapján főként szélsőjobboldali konteó hívő, EU-ellenes körökben) népszerű Ultrahang csatornának adott Lavrov-álinterjú kapcsán, amelyeket mindenképpen érdemes mérlegelni, amikor a szöveget értelmezzük. Nem mindegy ugyanis, hogy amit látunk-hallunk, az ténylegesen kinek szól, illetve hogy az »újságíró« a magyar közönség, vagy az orosz birodalom érdekeit képviseli-e.

Először is: az Ultrahang (és a vele igen gyakran kötelékben repülő, közös műsorokat készítő, hasonlóan homályos finanszírozási hátterű Moszkvatér) berkein belül hemzsegnek az oroszul és angolul is kiválóan beszélő szakemberek – ott van például az ultrahangos Thuróczy Richard, akiről maga a riporter Király Tamás mondta el egy másik alkalommal, hogy profi oroszos (a felesége orosz), ráadásul jelen is volt a beszélgetés színhelyén. Ha tehát ebből a mezőnyből olyasvalaki – maga Király – ül a mikrofonhoz Lavrovval, akinek a nyelvtudása nemhogy a visszakérdezést, de az orosz külügyminiszter mondandójának a helybeni megértését sem teszi lehetővé, azt tekinthetjük ugyan szakmai hibának, de ahhoz, hogy véletlennek tekintsük, végtelenül nagy naivitás kell. Sokkal kézenfekvőbb azt gondolnunk, hogy szándékosan ültettek össze valakit az 1972 óta a világpolitikában mozgó Szergej Lavrovval, akit a rutinos külügyér kényelmesen meg tud enni reggelire. Ez a felállás egyedül azt a produkciót tette lehetővé, ami végül megszületett: Király felteszi az előre megírt kérdéseit, Lavrov pedig azok alapján, vagy még inkább azoktól függetlenül előadja, amit akar, felmondva a hivatalos orosz propagandát. (Király Tamás utóbb hosszú interjút adott a Hit Rádiónak az interjú történetéről, amelyben egyetlen szóval sem indokolta, miért neki kellett a mikrofont tartania.)

Másodszor: Szergej Lavrov nagyjából olyan gyakorisággal ad spontán interjúkat hazai pályán, mint Orbán Viktor. Azaz, ha Lavrov (vagy Orbán) önszántából odaül valakinek a mikrofonja elé, akkor a következőkben lehetünk biztosak: az eszmecsere nem a riporter, és nem is a közönség, hanem egyedül a nyilatkozó érdekeit szolgálja; a játékszabályokat a politika, és nem a sajtó szakmai szempontjai határozzák meg; nem lesznek kényelmetlen kérdések, a riportalany zavartalanul el tudja mondani, amit akar, tekintet nélkül annak valóságtatalmára.”

Nyitókép: Shamil Zhumatov / POOL / AFP