Magyar Péter nem tud kihez fordulni: legnagyobb támogatóit utasítják el szavazói

A Tisza elnökének támogatóit míg a saját szavazóik sem kedvelik.

Nem ez volt az első alkalom, hogy halálos fenyegetést kapott.

Berlin Neukölln városrészében megtámadták a német-arab iskola igazgatóját, Hudhaifa Al-Mashhadanit, az elkövetőt a rendőrség még keresi.
A 44 éves Mashhadani péntek délelőtt a polgármesteri hivatal előtti metróállomáson lökték meg hátulról, majd halálosan megfenyegették. Mashhadani szerint azért érte őt támadás, mert tudni lehet róla, hogy az iszlamista hálózatok kritikusa és az arab–izraeli kapcsolatok pártfogója, amit sok vallási fanatikus nem néz jó szemmel.

Fenyegetésként tekintenek rám”
– jelentette ki a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva. Hozzátette, nem ez volt az első támadás ellene. Az iskola igazgatója nemrég közzétette a berlini német-arab Ibn-Khaldun-Iskola, a Német-Arab Tanács valamint az ezt támogató németországi arab, kurd és zsidó szervezetek közös szolidaritási nyilatkozatát. Berlin polgármestere, Kai Wegner megdöbbenését fejezte ki a történtek miatt, és az X-en gyáva tettnek minősítette a támadást.
(MTI)
Nyitókép: Odd ANDERSEN / AFP