Így egyesül egy kettéhasadt ország – de mi jó sülhet ki abból, ahol a Habsburg és a Strauss nevek egyszerre forognak? Mutatjuk!
Bozóky Hanna Klarissza írása
Hogyan lehet értéket, felelősséget és hitet vinni a politikába egy változó világban? Franz Josef Strauss bajor államférfi 110 éve született, de gondolatai ma is iránytű az európai közéletnek.
A Habsburg Ottó Alapítvány és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézete által szervezett budapesti konferencia Strauss örökségét és Habsburg Ottóval közös eszmei alapjait idézte fel: a kereszténydemokrácia, a szubszidiaritás és a nemzeti felelősségvállalás gondolatát – mindazt, ami ma is útmutató lehet a kontinens jövőjéről szóló vitákban.
A konferenciát Prőhle Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója nyitotta meg. Köszöntőjében emlékeztetett: a német egység napja nemcsak történelmi fordulópont, hanem szimbolikus üzenet is Európa számára. A kontinens jövőjét meghatározó politikai viták közepette különös jelentőséggel bír, hogy Magyarországon éppen egy olyan államférfi örökségét idézik fel, aki mindig
a nemzeti identitás és a közös felelősség egyensúlyát kereste.
Franz Josef Strauss – Helmut Kohl mellett – meghatározó szerepet játszott abban, hogy a háború utáni Németország a nyugati integráció és az európai egység útját választotta. Politikusi pályáját áthatotta a keresztény értékek iránti elkötelezettség, a bajor önazonosság büszke vállalása, valamint a szuverén, de együttműködő Európa víziója.
Prőhle Gergely kiemelte:
Strauss életműve és Habsburg Ottó európai gondolkodása ma is irányt mutathat a kontinensnek – különösen egy olyan korban, amikor a politikai identitás, a közösségi felelősség és az értékalapú vezetés kérdése újra a figyelem középpontjába került.
„Sok okunk van ma emlékezni” – fogalmazott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki beszédében hangsúlyozta: Franz Josef Strauss személye és politikai öröksége nemcsak Bajorország, hanem
egész Európa és Magyarország számára is iránytű lehet.
A miniszter kiemelte, hogy Strauss alakja messze túlmutatott a saját korán: az átalakulás és a német egység előfutára volt, aki már a hidegháború idején is világosan látta, hogy a határok nem ott húzódnak, ahol a politikai megosztottság vonalai. Bajorként sajátos szövetségi szerepvállalása egyszerre volt karakteres és integratív: a regionális identitás megőrzése mellett mindig a nemzeti egységet szolgálta.
Gulyás szerint Strauss politikai öröksége ma is viszonyítási pont lehet. Két kulcsfogalmat emelt ki: a szuverenitás védelmét és az együttműködés szükségességét. Ahogy fogalmazott, az európai együttműködésnek nincs alternatívája, de a tagállamoknak meg kell őrizniük saját döntési kompetenciáikat, mert erős Európa csak erős nemzetállamok közösségére épülhet.
A miniszter beszédében a kettős identitás – bajor és európai – egymást erősítő kapcsolatát is hangsúlyozta. Strauss életútja és személyisége példát mutat arra, hogy a nemzeti hovatartozás és az európai elkötelezettség nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő értékek. „Amikor örökségére emlékezünk, gondolnunk kell arra az életútra, amely a második világháború utáni európai újjáépítéssel fonódott össze” – fogalmazott Gulyás Gergely.
Horst Möller történészprofesszor felszólalásában arra kereste a választ, vajon elképzelhető lenne-e ma egy olyan politikus, mint Franz Josef Strauss – sikeres szereplőként az európai színtéren. Mint mondta, Strauss személyisége, függetlensége és karakteres stílusa a mai, médiavezérelt politikai térben aligha kapna teret, hiszen ő nem alkalmazkodott, hanem alakította a közbeszédet.
Éppen ez a szuverén hozzáállás tette különlegessé, és egyben korszakos jelentőségűvé.
Möller felidézte, hogy Strauss a háború utáni Németország egyik legmeghatározóbb politikai alakja volt, aki nemcsak Bajorországban, hanem az egész Szövetségi Köztársaság jövőjében gondolkodott. Szövetségi miniszterként és pártvezetőként is mindig a hosszú távú, stratégiai irányokat képviselte: a nukleáris technológia, az európai védelmi politika és az atomhulladék-kérdés kapcsán már évtizedekkel korábban olyan dilemmákat vetett fel, amelyek ma is aktuálisak.
A történész szerint Strauss egyszerre volt realista és idealista: felismerte, hogy a béke megőrzéséhez nem elég a szándék, hanem meg kell teremteni a védelem eszközeit is. Politikáját a szubszidiaritás elve, az állami kompetenciák megőrzése és a nemzeti önrendelkezés tisztelete határozta meg. Európa jövőjét egy olyan közösségként képzelte el, ahol
az integráció nem olvasztótégely, hanem az erős nemzetállamok együttműködésére épülő szövetség.
A konferencia első panelje történészi nézőpontból értékelte Franz Josef Strauss politikai és szellemi örökségét, valamint a 20. századi Európa formálásában betöltött szerepét. Vanessa Conze, az Eichstätt-Ingolstadti Katolikus Egyetem professzora előadásában a „legtisztább vérű páneurópai” politikusként jellemezte Strausst, aki egyszerre képviselte a bajor identitás, a keresztény civilizációs értékek és a nemzeti szuverenitás gondolatát. Conze rámutatott: a hetvenes–nyolcvanas években Strauss és Habsburg Ottó együttműködése hozzájárult ahhoz, hogy a páneurópai eszme új lendületet kapjon, és a katolikus gyökerű Európa-koncepció a politikai párbeszéd részévé váljon. Mint hangsúlyozta, a Páneurópai Unió nem tömegszervezeti, hanem szellemi közösségként működött, célja nem a politikai akaratképzés, hanem az európai identitás megerősítése volt.
Marco Gerhard Schinze-Gerber, a német politikai történet kutatója Strauss életművének másik oldalát, a realista külpolitikai gondolkodót mutatta be. Felidézte az 1980-as választási vereséget, amelyet Strauss nem visszavonulásként, hanem új szerepvállalásként értelmezett. Hangsúlyozta, hogy
a bajor miniszterelnök a kelet–nyugati párbeszéd híveként olyan stratégiai döntéseket hozott – például az NDK-nak nyújtott milliárdos hitel biztosításával –, amelyek túlmutattak a napi politikai logikán.
A humanitárius enyhítéseket célzó gazdasági megállapodás az ő realista, de értékalapú külpolitikai szemléletét tükrözte, amely az együttműködésen keresztül kívánta szolgálni a kontinens biztonságát.
A magyar szemszögből Szekér Nóra, a Magyar Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatója elemezte Strauss alakját. Előadásában bemutatta, hogyan érzékelte a Kádár-korszak politikai vezetése és titkosszolgálata a bajor miniszterelnök tevékenységét. Mint kifejtette, bár a hivatalos magyar sajtó a hidegháború éveiben ellenséges figuraként ábrázolta, a háttérben Budapest mégis pragmatikus kapcsolatokat keresett vele – felismerve Strauss gazdasági és politikai súlyát. Látogatásai, vadászatai és személyes kapcsolatai révén Strauss hidat képezett Kelet és Nyugat között, miközben a magyar vezetés is igyekezett feltérképezni, miként illeszthető a bajor realitásérzék a keleti blokk mozgásterébe.
A konferencia második panelje Strauss külpolitikai örökségét, valamint a bajor, európai és transzatlanti kapcsolatrendszerben betöltött szerepét vizsgálta. A felszólalók egyetértettek abban, hogy Strauss gondolkodása a háború utáni Európa egyik szellemi pillére volt: egyszerre állt ki a keresztény civilizáció értékei, a nemzeti szuverenitás és a kontinens békéje mellett.
Thomas Leeb, a Hanns-Seidel Alapítvány brüsszeli irodájának vezetője kiemelte:
Strauss már fiatalon, 15 évesen elköteleződött a páneurópai eszme mellett, és politikai pályáján mindvégig a keresztény értékekre épülő, cselekvőképes Európát hirdette.
A háborús tapasztalatok nyomán
elutasította a kommunizmust és a szovjet expanziót,
miközben hitt abban, hogy Európa jövője csak a német–francia megbékélésre és a transzatlanti szövetségre épülhet.
Leeb hangsúlyozta: Strauss ragaszkodott a szubszidiaritás elvéhez, és úgy vélte,
az integráció csak akkor maradhat életképes, ha a nemzetállamok megőrzik identitásukat és felelősségüket.
Bár az Európai Unió mára 27 tagállamot foglal magába, Strauss szövetségi víziója – a közös külpolitika, a biztonsági önállóság és a felelős részvétel – ma is aktuális üzenetet hordoz. E gondolatok ma is visszaköszönnek a magyar külpolitikában, amely a nemzeti szuverenitás és az értékalapú európai együttműködés egyensúlyára törekszik.
Andreas Schmidt-Schweizer, az ELTE tudományos főmunkatársa Strauss és Magyarország kapcsolatát elemezte. Előadásában rámutatott: a hatvanas évektől kezdve fokozatosan erősödtek a bajor–magyar kapcsolatok, s bár a Kádár-korszakban eleinte ellenségesen tekintettek Straussra, a hetvenes évekre megteremtődtek a párbeszéd feltételei. 1977-es látogatásán Strauss már politikai és gazdasági tárgyalásokat is folytatott, elősegítve a kétoldalú együttműködés kiszélesítését.
Kiemelte: Strauss különleges érzékkel kezelte a kelet-európai államokat, támogatta a reformtörekvéseket, miközben a szocialista rendszerek fokozatos feloldásában is hitt. Magyarország iránti empátiája és Kádár János iránti érdeklődése hozzájárult a bajor–magyar kapcsolatok stratégiai súlyának növekedéséhez.
A beszélgetés végén a közönség egy tagja kérdezte a szakértőt arról, hogy léteznek-e hiteles források Strauss magyar kapcsolatairól és a Kádár-rendszerhez fűződő viszonyáról. Schmidt-Schweizer válaszában hangsúlyozta: a fennmaradt dokumentumok tárgyilagos képet mutatnak, ideológiai torzítás nélkül –
Strauss realista politikusként a kelet–nyugati párbeszéd lehetőségét kereste.
Kocsev Bence, a Habsburg Ottó Alapítvány munkatársa Strauss és Habsburg Ottó kapcsolatát vizsgálta. Mint mondta, kettejük együttműködését a keresztény konzervativizmus és az antikommunista európaiság közös értékei határozták meg. Levelezésükből egyértelműen kirajzolódik a kölcsönös tisztelet és a közös cél: Európa jövőjének építése a nemzeti identitások megőrzésével és a politikai integráció egyensúlyával.
Mindketten meghatározó szerepet vállaltak a nyugati antikommunista hálózatokban, valamint a páneurópai mozgalom szellemi erősítésében. Kocsev szerint Strauss és Habsburg Ottó példája ma is időszerű: megmutatja, miként lehet a szuverenitás és az együttműködés közötti egyensúlyból valódi politikai iránytűt formálni.
A panel Frank-Lothar Kroll moderálásával zárult, aki vitaindítóként a golista és atlantista külpolitikai szemléletek közötti különbségekre hívta fel a figyelmet. A résztvevők egyetértettek abban, hogy Strauss realista politikusként mindig az egyensúlyt kereste – egyszerre vallotta szükségesnek a nukleáris elrettentés fenntartását és az európai védelem erősítését. Felfogása szerint az Egyesült Államok és Európa érdekei nem mindig esnek egybe, ezért a kontinensnek önálló stratégiai felelősséget kell vállalnia saját biztonságáért és jövőjéért.
A záró panel személyes visszaemlékezésekkel idézte fel Franz Josef Strauss alakját. A beszélgetést Boris Kálnoky moderálta, a fő megszólaló Peter Gauweiler volt; mellette Freiherr von Sole és Fritz Goergen egészítették ki a képet, valamint egy vetített interjú is elhangzott Klaus von Dohnányitól. A hangütés végig bensőséges maradt: nem akadémiai értekezés, hanem közeli nézőpontból megrajzolt portré.
Gauweiler Bajorország és Magyarország történelmi közösségét emelte ki, és azt, hogy Strauss ezt a kapcsolatot mindig a haladás és az együttműködés motorjaként értelmezte. Konkrét példaként szóba kerültek a máig élő gazdasági és intézményi kapcsolatok (több ezer magyar dolgozó bajor cégeknél; a győri Audi mint uniós motorgyártó központ), valamint a közös hagyomány szimbolikus pillérei (Szent István és Bajor Gizella kötődése).
Gauweiler párhuzamot is vont Orbán Viktor külpolitikai megközelítésével, aki a tavalyi soros uniós elnökség idején – Strauss szellemiségéhez hasonlóan – a diplomáciai tárgyalás és a közvetítés eszközeivel próbálta oldani az orosz–ukrán konfliktusban kialakult, megkövesedett frontvonalakat.
A párhuzam nem azonos helyzetet, hanem hasonló politikai attitűdöt jelez: a realista, békét kereső szemléletet.
A további hozzászólások egy-egy jellegzetes emlékkel részletezték a képet. Freiherr von Sole Habsburg Ottó pályáját és bajor kötődését idézte fel, kiemelve azt a pillanatot, amikor Ottó megkapta a német állampolgárságot – ezt történelmi folytonosságot jelző gesztusnak tekintették. Fritz Goergen egy magyarországi vadászathoz kötődő epizóddal érzékeltette Strauss karakterét és Magyarországhoz fűződő baráti viszonyát; elmondása szerint Strauss gyakran hasonló, emlékezetes helyzetekben mutatta meg közvetlen, mégis határozott természetét.
Végül megállapították: Franz Josef Strauss alakja messze túlnőtt a 20. század politikai keretein. Az a gondolkodásmód, amely egyszerre épít a nemzeti identitásra, a keresztény civilizáció értékeire és az európai együttműködés szükségességére, ma is érvényes útmutatás lehet a kontinens számára. Szellemi hagyatéka arra emlékeztet, hogy
a politikának nemcsak a napi érdekekről, hanem történelmi felelősségről is szólnia kell – arról, miként őrizhetjük meg szabadságunkat, miközben közösséget építünk.
Magyarország számára ez az örökség különösen ismerős: a szuverenitás és a nemzeti önállóság melletti kiállás, az európai párbeszéd keresése és a realista békepolitika mind olyan elemek, amelyek a mai közéletben is visszaköszönnek. Strauss és Habsburg Ottó példája ma is azt üzeni: csak akkor lehetünk valóban európaiak, ha közben megőrizzük saját arcunkat, történelmi tapasztalatunkat és hitünket abban, hogy Európa jövője a nemzetek együttműködésében rejlik.
Nyitókép: Gyurkovics Tamás
„Az, hogy nem lőnek tarkón, az a posztmodern diktatúra itt Európában, de attól ez még diktatúra” – jelentette ki a KlikkTV műsorában az egykori televíziós.
Mráz Ágoston Sámuel a Magyar Nemzet Rapid Extra című műsorában rámutatott, hogy a koppenhágai csúcson fejtették ki először, hogy miért áll annyi uniós állam Ukrajna mellett.
Egyértelmű üzenetet kapott Tseber Roland.
Pityinger László, ismertebb nevén Dopeman volt az eheti Reakció vendége Kacsoh Dániel műsorában.
Egy tizenöt drónból álló kötelék után most már aztán tényleg vizsgálatot indítanak.
A volt köztársasági elnök szerint a fosszilis energiahordozókról való leválás nem fog sikerülni atomenergia felhasználása nélkül.
Már elfogták a gyanúsítottat.
Kiderült, hogy hazánk az első helyen van Európán belül közbiztonság szempontjából.
