Kádár ellensége, Orbán példaképe: így védték a nemzeti szuverenitást, „mielőtt menő lett volna”

Bozóky Hanna Klarissza írása

Hogyan lehet értéket, felelősséget és hitet vinni a politikába egy változó világban? Franz Josef Strauss bajor államférfi 110 éve született, de gondolatai ma is iránytű az európai közéletnek.

A konferenciát Prőhle Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója nyitotta meg. Köszöntőjében emlékeztetett: a német egység napja nemcsak történelmi fordulópont, hanem szimbolikus üzenet is Európa számára. A kontinens jövőjét meghatározó politikai viták közepette különös jelentőséggel bír, hogy Magyarországon éppen egy olyan államférfi örökségét idézik fel, aki mindig

Franz Josef Strauss – Helmut Kohl mellett – meghatározó szerepet játszott abban, hogy a háború utáni Németország a nyugati integráció és az európai egység útját választotta. Politikusi pályáját áthatotta a keresztény értékek iránti elkötelezettség, a bajor önazonosság büszke vállalása, valamint a szuverén, de együttműködő Európa víziója.

Prőhle Gergely kiemelte: 

„Sok okunk van ma emlékezni” – fogalmazott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki beszédében hangsúlyozta: Franz Josef Strauss személye és politikai öröksége nemcsak Bajorország, hanem

A miniszter kiemelte, hogy Strauss alakja messze túlmutatott a saját korán: az átalakulás és a német egység előfutára volt, aki már a hidegháború idején is világosan látta, hogy a határok nem ott húzódnak, ahol a politikai megosztottság vonalai. Bajorként sajátos szövetségi szerepvállalása egyszerre volt karakteres és integratív: a regionális identitás megőrzése mellett mindig a nemzeti egységet szolgálta.

Gulyás szerint Strauss politikai öröksége ma is viszonyítási pont lehet. Két kulcsfogalmat emelt ki: a szuverenitás védelmét és az együttműködés szükségességét. Ahogy fogalmazott, az európai együttműködésnek nincs alternatívája, de a tagállamoknak meg kell őrizniük saját döntési kompetenciáikat, mert erős Európa csak erős nemzetállamok közösségére épülhet.

A miniszter beszédében a kettős identitás – bajor és európai – egymást erősítő kapcsolatát is hangsúlyozta. Strauss életútja és személyisége példát mutat arra, hogy a nemzeti hovatartozás és az európai elkötelezettség nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő értékek. „Amikor örökségére emlékezünk, gondolnunk kell arra az életútra, amely a második világháború utáni európai újjáépítéssel fonódott össze” – fogalmazott Gulyás Gergely.

Strauss bőven megelőzte korát

Horst Möller történészprofesszor felszólalásában arra kereste a választ, vajon elképzelhető lenne-e ma egy olyan politikus, mint Franz Josef Strauss – sikeres szereplőként az európai színtéren. Mint mondta, Strauss személyisége, függetlensége és karakteres stílusa a mai, médiavezérelt politikai térben aligha kapna teret, hiszen ő nem alkalmazkodott, hanem alakította a közbeszédet. 

Möller felidézte, hogy Strauss a háború utáni Németország egyik legmeghatározóbb politikai alakja volt, aki nemcsak Bajorországban, hanem az egész Szövetségi Köztársaság jövőjében gondolkodott. Szövetségi miniszterként és pártvezetőként is mindig a hosszú távú, stratégiai irányokat képviselte: a nukleáris technológia, az európai védelmi politika és az atomhulladék-kérdés kapcsán már évtizedekkel korábban olyan dilemmákat vetett fel, amelyek ma is aktuálisak.

A történész szerint Strauss egyszerre volt realista és idealista: felismerte, hogy a béke megőrzéséhez nem elég a szándék, hanem meg kell teremteni a védelem eszközeit is. Politikáját a szubszidiaritás elve, az állami kompetenciák megőrzése és a nemzeti önrendelkezés tisztelete határozta meg. Európa jövőjét egy olyan közösségként képzelte el, ahol

Strauss, a „legtisztább vérű páneurópai”

A konferencia első panelje történészi nézőpontból értékelte Franz Josef Strauss politikai és szellemi örökségét, valamint a 20. századi Európa formálásában betöltött szerepét. Vanessa Conze, az Eichstätt-Ingolstadti Katolikus Egyetem professzora előadásában a „legtisztább vérű páneurópai” politikusként jellemezte Strausst, aki egyszerre képviselte a bajor identitás, a keresztény civilizációs értékek és a nemzeti szuverenitás gondolatát. Conze rámutatott: a hetvenes–nyolcvanas években Strauss és Habsburg Ottó együttműködése hozzájárult ahhoz, hogy a páneurópai eszme új lendületet kapjon, és a katolikus gyökerű Európa-koncepció a politikai párbeszéd részévé váljon. Mint hangsúlyozta, a Páneurópai Unió nem tömegszervezeti, hanem szellemi közösségként működött, célja nem a politikai akaratképzés, hanem az európai identitás megerősítése volt.

Marco Gerhard Schinze-Gerber, a német politikai történet kutatója Strauss életművének másik oldalát, a realista külpolitikai gondolkodót mutatta be. Felidézte az 1980-as választási vereséget, amelyet Strauss nem visszavonulásként, hanem új szerepvállalásként értelmezett. Hangsúlyozta, hogy 

A humanitárius enyhítéseket célzó gazdasági megállapodás az ő realista, de értékalapú külpolitikai szemléletét tükrözte, amely az együttműködésen keresztül kívánta szolgálni a kontinens biztonságát.

A magyar szemszögből Szekér Nóra, a Magyar Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatója elemezte Strauss alakját. Előadásában bemutatta, hogyan érzékelte a Kádár-korszak politikai vezetése és titkosszolgálata a bajor miniszterelnök tevékenységét. Mint kifejtette, bár a hivatalos magyar sajtó a hidegháború éveiben ellenséges figuraként ábrázolta, a háttérben Budapest mégis pragmatikus kapcsolatokat keresett vele – felismerve Strauss gazdasági és politikai súlyát. Látogatásai, vadászatai és személyes kapcsolatai révén Strauss hidat képezett Kelet és Nyugat között, miközben a magyar vezetés is igyekezett feltérképezni, miként illeszthető a bajor realitásérzék a keleti blokk mozgásterébe.

Így nézett ki Európa egyik szellemi pillére

A konferencia második panelje Strauss külpolitikai örökségét, valamint a bajor, európai és transzatlanti kapcsolatrendszerben betöltött szerepét vizsgálta. A felszólalók egyetértettek abban, hogy Strauss gondolkodása a háború utáni Európa egyik szellemi pillére volt: egyszerre állt ki a keresztény civilizáció értékei, a nemzeti szuverenitás és a kontinens békéje mellett.

Thomas Leeb, a Hanns-Seidel Alapítvány brüsszeli irodájának vezetője kiemelte: 

A háborús tapasztalatok nyomán

miközben hitt abban, hogy Európa jövője csak a német–francia megbékélésre és a transzatlanti szövetségre épülhet.

Leeb hangsúlyozta: Strauss ragaszkodott a szubszidiaritás elvéhez, és úgy vélte, 

Bár az Európai Unió mára 27 tagállamot foglal magába, Strauss szövetségi víziója – a közös külpolitika, a biztonsági önállóság és a felelős részvétel – ma is aktuális üzenetet hordoz. E gondolatok ma is visszaköszönnek a magyar külpolitikában, amely a nemzeti szuverenitás és az értékalapú európai együttműködés egyensúlyára törekszik.

Kádár ellenségének tekintette

Andreas Schmidt-Schweizer, az ELTE tudományos főmunkatársa Strauss és Magyarország kapcsolatát elemezte. Előadásában rámutatott: a hatvanas évektől kezdve fokozatosan erősödtek a bajor–magyar kapcsolatok, s bár a Kádár-korszakban eleinte ellenségesen tekintettek Straussra, a hetvenes évekre megteremtődtek a párbeszéd feltételei. 1977-es látogatásán Strauss már politikai és gazdasági tárgyalásokat is folytatott, elősegítve a kétoldalú együttműködés kiszélesítését.

Kiemelte: Strauss különleges érzékkel kezelte a kelet-európai államokat, támogatta a reformtörekvéseket, miközben a szocialista rendszerek fokozatos feloldásában is hitt. Magyarország iránti empátiája és Kádár János iránti érdeklődése hozzájárult a bajor–magyar kapcsolatok stratégiai súlyának növekedéséhez.

A beszélgetés végén a közönség egy tagja kérdezte a szakértőt arról, hogy léteznek-e hiteles források Strauss magyar kapcsolatairól és a Kádár-rendszerhez fűződő viszonyáról. Schmidt-Schweizer válaszában hangsúlyozta: a fennmaradt dokumentumok tárgyilagos képet mutatnak, ideológiai torzítás nélkül – 

Kocsev Bence, a Habsburg Ottó Alapítvány munkatársa Strauss és Habsburg Ottó kapcsolatát vizsgálta. Mint mondta, kettejük együttműködését a keresztény konzervativizmus és az antikommunista európaiság közös értékei határozták meg. Levelezésükből egyértelműen kirajzolódik a kölcsönös tisztelet és a közös cél: Európa jövőjének építése a nemzeti identitások megőrzésével és a politikai integráció egyensúlyával.

Mindketten meghatározó szerepet vállaltak a nyugati antikommunista hálózatokban, valamint a páneurópai mozgalom szellemi erősítésében. Kocsev szerint Strauss és Habsburg Ottó példája ma is időszerű: megmutatja, miként lehet a szuverenitás és az együttműködés közötti egyensúlyból valódi politikai iránytűt formálni.

A panel Frank-Lothar Kroll moderálásával zárult, aki vitaindítóként a golista és atlantista külpolitikai szemléletek közötti különbségekre hívta fel a figyelmet. A résztvevők egyetértettek abban, hogy Strauss realista politikusként mindig az egyensúlyt kereste – egyszerre vallotta szükségesnek a nukleáris elrettentés fenntartását és az európai védelem erősítését. Felfogása szerint az Egyesült Államok és Európa érdekei nem mindig esnek egybe, ezért a kontinensnek önálló stratégiai felelősséget kell vállalnia saját biztonságáért és jövőjéért.

Szent István feleségétől az Audiig

A záró panel személyes visszaemlékezésekkel idézte fel Franz Josef Strauss alakját. A beszélgetést Boris Kálnoky moderálta, a fő megszólaló Peter Gauweiler volt; mellette Freiherr von Sole és Fritz Goergen egészítették ki a képet, valamint egy vetített interjú is elhangzott Klaus von Dohnányitól. A hangütés végig bensőséges maradt: nem akadémiai értekezés, hanem közeli nézőpontból megrajzolt portré.

Gauweiler Bajorország és Magyarország történelmi közösségét emelte ki, és azt, hogy Strauss ezt a kapcsolatot mindig a haladás és az együttműködés motorjaként értelmezte. Konkrét példaként szóba kerültek a máig élő gazdasági és intézményi kapcsolatok (több ezer magyar dolgozó bajor cégeknél; a győri Audi mint uniós motorgyártó központ), valamint a közös hagyomány szimbolikus pillérei (Szent István és Bajor Gizella kötődése). 

A párhuzam nem azonos helyzetet, hanem hasonló politikai attitűdöt jelez: a realista, békét kereső szemléletet.

A további hozzászólások egy-egy jellegzetes emlékkel részletezték a képet. Freiherr von Sole Habsburg Ottó pályáját és bajor kötődését idézte fel, kiemelve azt a pillanatot, amikor Ottó megkapta a német állampolgárságot – ezt történelmi folytonosságot jelző gesztusnak tekintették. Fritz Goergen egy magyarországi vadászathoz kötődő epizóddal érzékeltette Strauss karakterét és Magyarországhoz fűződő baráti viszonyát; elmondása szerint Strauss gyakran hasonló, emlékezetes helyzetekben mutatta meg közvetlen, mégis határozott természetét.

Végül megállapították: Franz Josef Strauss alakja messze túlnőtt a 20. század politikai keretein. Az a gondolkodásmód, amely egyszerre épít a nemzeti identitásra, a keresztény civilizáció értékeire és az európai együttműködés szükségességére, ma is érvényes útmutatás lehet a kontinens számára. Szellemi hagyatéka arra emlékeztet, hogy

Magyarország számára ez az örökség különösen ismerős: a szuverenitás és a nemzeti önállóság melletti kiállás, az európai párbeszéd keresése és a realista békepolitika mind olyan elemek, amelyek a mai közéletben is visszaköszönnek. Strauss és Habsburg Ottó példája ma is azt üzeni: csak akkor lehetünk valóban európaiak, ha közben megőrizzük saját arcunkat, történelmi tapasztalatunkat és hitünket abban, hogy Európa jövője a nemzetek együttműködésében rejlik.

Nyitókép: Gyurkovics Tamás