A 2025. október 13-án Sarm el-Sejkben aláírt palesztin-izraeli tűzszünet alapvetően a háború intenzitásának mérséklését célozza, ám a dokumentum aláírásában nem vettek részt a konfliktusban közvetlenül érintett felek, ami a megállapodás jövőjét és hatékonyságát kérdésessé teszi. A háttérben álló geopolitikai folyamatokat a korábbi Ábrahám-megállapodások formálták, amelyek 2020-ban szakítottak a pánarab konszenzussal, és a palesztin kérdést leválasztva tették lehetővé az arab országok és Izrael közötti normalizációt, elsősorban Irán elleni stratégiai érdekek mentén.
A 2023. október 7-i Hamász-támadás alapjaiban változtatta meg ezt a dinamikát: a normalizációs folyamat lelassult, és a palesztin államiság kérdése újra a diplomácia középpontjába került. A háború következtében a korábban „komponensként” kezelt palesztin ügy immár Szaúd-Arábia és a nemzetközi közösség számára is elengedhetetlen előfeltétellé vált a béketárgyalások folytatásához, ami radikálisan átalakítja a korábbi Ábrahám-logikát.
A Faktum elemzése rámutat, hogy a jelenlegi béketerv egy komplex, egymásra épülő intézkedéseket tartalmazó csomag, amely az azonnali tűzszünetre, az összes túsz szabadon bocsátására, a Hamász lefegyverzésére és egy megreformált Palesztin Hatóság felállítására épül. Ezzel párhuzamosan folytatódna az arab-izraeli normalizáció, különösen Szaúd-Arábia részvételével, miközben kollektív biztonsági garanciák biztosítják a stabilitást minden fél számára. Az új keretrendszer alapvetően eltér a 2020-as megállapodások logikájától: a palesztin kérdés most a folyamat előfeltétele, nem pedig elkerülhető „komponens”.
A Hamász szerepe és a palesztin államiság jövője kulcsfontosságú kérdés. Miközben a szervezet hajlandó átadni a polgári adminisztrációt, a katonai magját megtartaná, biztosítva saját hatalmát Gázában. Egyiptom közvetítő és biztonsági garanciát nyújtó szerepe kiemelkedő a tűzszünet ellenőrzésében és a Gázai övezet demilitarizálásában. A Faktum elemzése hangsúlyozza: a normalizáció és a béke hosszú távú sikere attól függ, mennyire válik elfogadhatóvá a palesztin kérdés rendezése a régió és Izrael számára, miközben a stratégiai motivációk, különösen Irán elleni érdekek, továbbra is meghatározóak maradnak.