És a kenyér olcsóbb lesz? – Az orosz-ukrán háború lezárásának gazdasági hozadékairól

„Az elmúlt hetekben az esetleges budapesti békecsúcs kapcsán hangzottak el azok az érvek, amelyek a magyar kormány mielőbbi békét célzó törekvései mellett szólnak. Természetesen ilyenkor az uniós mainstream álláspont képviselői is kikérik maguknak, hogy ők is békét akarnak, de az Ukrajnának küldött fegyverszállítmányok fokozása, illetve az oroszok 2014 előtti határokra visszavonásának követelése egyértelműen arra vall, hogy ezt a vágyukat ők maguk is csak sokkal nagyobb időkeretben tervezik megvalósítani. Természetesen az emberi életekben és anyagi javakban okozott szörnyű pusztítás megállítása a legfontosabb érv a béke mellett, de gazdaságilag is új korszakot jelentene a háború lezárása.

Európa negyedik éve nyögi az orosz-ukrán háború terheit: energiapiaci sokk, fegyverkezési nyomás, geopolitikai bizonytalanság. 

Az háború évei alatt több ezermilliárd eurónyi veszteség gyűlt fel az energiaár-robbanás, az elmaradt beruházások, a felpörgött infláció kapcsán. A béke tehát nem csupán erkölcsi és politikai szükséglet, hanem gazdaság fellendülésének is a kulcsa: olcsóbb energia, kisebb infláció, alacsonyabb kamat és kiszámíthatóbb üzleti környezet formájában. Mindez egész Európában érezhető volna, különösen igaz ez a magyar gazdaságra, amely a régió energiaintenzív ágazatai, exportorientált szerkezete és pénzügyi nyitottsága miatt a háború gazdasági hatásait leginkább megszenvedő országok közé tartozott.

A »békeprémium« nem politikai szólam, hanem jól mérhető közgazdasági hatás: kockázati felárak olvadása az energiában, a szállításban és a pénzügyekben, melyek az első perctől lefelé húzzák az inflációt és a finanszírozási költségeket Európában. A jelenlegi pálya – magas, ingadozó energiaárak, védelmi kiadások gyors felfutása, bizonytalan inflációs kilátások – békében gyorsan normalizálódna, mivel a béke a lefelé mutató kockázatokat fordítaná fel, és gyorsítaná a dezinflációt, növekedéstámogatóbb monetáris és pénzügyi környezetet teremtve. Ez a mechanizmus a magyar gazdaságban különösen látványos lenne, mert az energia- és pénzpiaci prémiumok leépülése azonnal csökkentené az ipari költségszintet, a kamatokat és a forint kockázati megítélését.

Az elmúlt években nem az abszolút gázár, hanem a kockázat beárazása okozta a legnagyobb kárt: a TTF-határidős piacon és a biztosítási/fuvarozási díjakban megjelent »háborús prémium« drágította az energiaszámlát, és ezen keresztül hajtotta az inflációt is. A Nemzetközi Energiaügynökség jelentése a háború kezdete óta magasabb volatilitást mért az európai spot és határidős áraknál – békével ez a volatilitásprémium olvadna el: olcsóbbá válnának a biztosítások, a szállítmányozás, és kisebb lenne az »opciós díj«, amit a kereskedők a szélsőséges kilengések ellen beépítenek. A gázár-sokkok euroövezeti inflációba való átgyűrűzése ráadásul nem elmélet: számos ECB- és akadémiai elemzés kvantifikálta a közvetlen és közvetett (termelési láncbeli) hatást. Ha az energiaárakból kiveszik a háborús komponens, a főmutató és a maginfláció egyaránt gyorsabban konszolidálódik, ami lazább kamatpályát tesz lehetővé.

A második csatorna a Fekete-tengeri és dunai logisztika. A háború alatt az EU »Solidarity Lanes« útvonalai és a konstancai kikötő lett az ukrán export mentőöve; békében visszaáll a tengeri útvonalak normál biztosítási rendszere, eltűnnek a hetente megújítandó háborús kockázati prémiumok, rövidül az átfutási idő, esik a fuvardíj. A biztosítási költségek a háború során sokszor a fuvar értékének súlyos részét tette ki; a brit–ukrán, majd a Lloyd’s/Marsh konstrukciók csak mérsékelni tudták ezt, megszüntetni nem. Békekötéssel a pótdíjak kifutnak, továbbá az agrár- és nyersanyaglogisztika költségszintje tartósan lejjebb kerül, amely érzékelhetővé válik a közvetlen európai élelmiszerpiaci- és ipari, valamint végső soron a fogyasztói árakban is.

A harmadik csatorna a pénzügyi kockázati felár. A geopolitikai bizonytalanság magasabb szuverén CDS-felárakat és hozamokat jelent, ami drágítja a banki forrásokat, a vállalati hiteleket és a lakossági kamatokat. Békében a kockázat csökken, így a tőkekövetelmények esnek, amely kedvezőbb befektetői környezet azonnal beépül a hozamgörbékbe. Az IMF európai régiós értékelése szerint a kereskedelmi feszültségek és geopolitikai kockázatok 2025–2026-ban fél százalékponttal is visszahúzhatják a növekedést; ez a »negatív adó« békében egyszerűen eltűnik. A következmény: gyorsuló beruházás, élénkülő hitelkereslet. 

Az elmúlt két évben az európai NATO-országok jelentős ütemben emelték a honvédelmi-büdzséket: 2025-ben már majdnem minden tagországban elérte a GDP 2 százalékát, miközben új, ambiciózus célok is megjelentek a közös képességfejlesztésben. Békében nem szükségszerű kiadáscsökkentésről van szó, hanem a növekedési ütem fékeződéséről: ez fiskális mozgásteret nyitna a versenyképességet szolgáló beruházásoknak (energiahatékonyság, hálózatok, logisztika), amelyek multiplikátora magasabb a fogyasztási transzfereknél.

A legnagyobb, tartós növekedési motor azonban az ukrán újjáépítés lenne: a Világbank, az Európai Bizottság, az ENSZ és a kijevi kormány legutóbbi, 2025-ös közös felmérése tíz évre 524 milliárd dolláros finanszírozási igényt azonosított. Ez nem »segélykassza«, hanem több ezer projekt – energia, közlekedés, építőipar, mezőgazdasági feldolgozás, egészségügy területén. Fontos, hogy a helyes magyar megközelítés nem a pénzkiáramlásról, azaz a segélyezésről, hanem a vállalkozásaink belépési csatornáiról szól: EPC-csomagok, moduláris építés, hálózatmodernizáció, eszközlízing – profitábilis, exportvezérelt részvétel.

Magyarország esetében a béke gazdasági csatornái különösen erősek. Egyrészt a TTF és a regionális áramárak kockázati prémiuma gyorsan apadna, ami a vegyiparban, élelmiszeriparban, műanyag- és fémmegmunkálásban azonnali költségcsökkenés. Másrészt béke gyorsítja a dezinflációt, segíti a reálkamat-csökkenést és a forintkockázat mérséklődését. Az MNB őszi jelentése és az IMF friss országjelentése is 2025–2027 között fokozatos, de kitartó dezinflációs pályát vázol; békével ez meredekebb lehet, és hamarabb éri el a célközeli tartományt. Harmadrészt a Záhony, a kelet–nyugati átrakók a békében tartalékból gerinccé léphetnek elő, így növelve a tranzit és az exportképességet. A negyedrészt pedig a béke tartós hozamcsökkenést hoz, amely egyet jelent a kedvezőbb vállalati finanszírozással és a lakossági hitelállomány kamatterheinek csökkenésével.

Az európai gázellátás szerkezetében az LNG-súlya tartósan magasabb marad és a teljes logisztikai szektorban a diverzifikáció marad a fő stratégia. Ezzel együtt a dezinfláció gyorsul, a kockázati felárak szűkülnek, a beruházások reálhozama pedig javul – és ez a magyar versenyképesség kulcsa.

Politikai-stratégiai keretben mindez akkor adja a legnagyobb hozamot, ha Ukrajnával mély stratégiai partnerséget építünk – piaci hozzáférés, beruházásvédelem, szabvány-együttműködés –, nem pedig gyors EU-tagságot erőltetünk. Nem ideológiai okból, hanem költség–haszon alapon: az uniós költségvetés és főleg a KAP terhei, az agrárpiaci feszültségek és az allokációs dilemmák a következő többéves pénzügyi keretet amúgy is feszesre húzzák. Több becslés szerint egy teljes körű, gyors csatlakozás érezhetően emelné a közös költségvetés kifizetéseit (különösen agrár- és kohéziós oldalon), míg a partnerségi modell a piaci és beruházási hasznot adja vissza a fiskális teher jelentős része nélkül. Röviden: ne »segélyezzünk«, hanem szerződéses, biztosított, megtérülő projektekben vegyünk részt.

Mit kell tenni? Három egyenes lépés.
(1) Exporthitel- és garanciakeretek azonnali felskálázása ukrán projektekre – állami viszontbiztosítás, EXIM-eszközök, gyorsított minősítés.
(2) Energetikai és logisztikai beruházási csomag a béke »első két évére«: ipari energiahatékonyság, hálózatfejlesztés, tárolókapacitás, záhonyi és dunai intermodális kapacitások növelése.
(3) Stratégiai partnerségi megállapodáscsomag Ukrajnával az EU-tagság helyett: célzott vámkezelés, műszaki szabvány-együttműködés, beruházásvédelmi mechanizmusok, közös tender-inkubáció – mindezt a multilaterális garanciák és biztosítási programok (EBRD, IFC, DFC) rásegítésével. Ezek a lépések forintra váltható békeprémiumot adnak: olcsóbb energia, olcsóbb pénz, gyorsabb logisztika, nagyobb export.

 Magyarországnak nem kell újra feltalálnia a kereket: a szuverenitást erősítő energiabázis, a déli útvonalak, a regionális logisztika és a piaci alapú újjáépítési részvétel együtt adja ki azt a békeprémiumot, amely a reáljövedelmeket és a versenyképességet stabilizálja. A feladat nem bonyolult, csak gyors és következetes végrehajtást igényel.”

Nyitókép: Faktum

***