Ukrajna úton az apokalipszis felé: csaknem kétszáz bányász rekedt a föld alatt egy orosz támadás után

Ukrajnában bármi megtörténhet – az állam egyre kevésbé képes kontrollálni a területét.

„A Tomahawkok és más új eszközök is ezek közé tartoznak, amelyek valóban rászoríthatják Oroszországot a háború befejezésére” – jelentette ki az ukrán elnök.
Ukrajna 25 Patriot légvédelmi rendszer megvásárlásáról készül szerződést kötni – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn az ukrán sajtóban közzétett nyilatkozatában.
Az ukrán államfő a vasárnap újságíróknak adott nyilatkozatban elmondta, hogy a rendszereket több éven át, évente szállítják majd, és Ukrajna arra fog törekedni, hogy néhány európai ország Kijevnek elsőbbséget biztosítson a rendszerek beszerzésében. Kijev ugyanis a Patriot rendszereket tartja a leghatékonyabbnak az orosz ballisztikus rakéták megállítására, amelyek többszörös hangsebességgel repülnek.
„Minden kulcsfontosságú NATO-tag európai országnak megvannak a saját Patriot rendszerei, és vannak olyanok is, amelyek az Egyesült Államok tulajdonában vannak. Ez azt mutatja, hogy ha mindenki együttműködik és megvan a jó szándék, akkor éppen ezekkel az amerikai rendszerekkel, amelyek ezekben az európai országokban találhatók, a Fehér Ház segíthetne nekünk, hogy mi kaphassuk meg őket”– fejtette ki. Rámutatott ugyanakkor, hogy ezekhez a légvédelmi rendszerekhez megfelelő pénzügyi forrásokra is szükség van. Az elnök elsődleges finanszírozási forrásként a befagyasztott orosz vagyon felhasználását nevezte meg, de hangsúlyozta, hogy más pénzügyi lehetőségeken is dolgozni kell.
Zelenszkij kijelentette, hogy Ukrajna a szövetségeseivel együtt közelebb került az Oroszországgal folytatott háború lehetséges befejezéséhez, elsősorban Donald Trump amerikai elnök erőfeszítéseinek köszönhetően. „Nem akarom lekicsinyelni vagy eltúlozni egyik vagy másik ország helyzetét sem, de nem lehet összehasonlítani azt, ami a Közel-Keleten van, azzal, ami itt történik. Ez teljesen más léptékű háború” – hangsúlyozta. Rámutatott, hogy az ukrajnai háború különbözik az alkalmazott haditechnikai eszközökben és a hadműveletek méretében.
Emlékeztetett arra, hogy az ukrán hadsereg már több mint három éve harcol egy sokkal erősebb ellenséggel. Ugyanakkor szerinte az utóbbi időben elkezdtek megteremtődni a feltételei a valódi előrelépésnek a béke felé. Mint mondta, most világszerte a háború mielőbbi lezárását sürgetik. „Ebben a szellemben tesszük meg lépéseinket.
A Tomahawkok és más új eszközök is ezek közé tartoznak, amelyek valóban rászoríthatják Oroszországot a háború befejezésére”
– tette hozzá az államfő.
Zelenszkij leszögezte, hogy az ukrán csapatokat nem vonják ki a Donyec-medencéből. Rámutatott, hogy Moszkva ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajna vonuljon ki Donyeck és Luhanszk megyékből, de ez a követelés Kijev számára elfogadhatatlan. Az elnök elutasította azt az érvet, miszerint az orosz alkotmányába már beírták a Donyec-medence Oroszországhoz tartozását. „Ha holnap (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) még valamit beleír az alkotmányukba, akkor nekünk megint ki kellene vonulnunk valahonnan? És ha én beleírnék például két oroszországi megyét Ukrajna alkotmányába, akkor ők onnan kivonulnának? Ez egy működésképtelen modell” – érvelt az elnök.
Hozzátette, hogy a területek kérdése – különösen a Donyec-medence, Zaporizzsja és Herszon megyéké – továbbra is bizonytalan.
Ha viszont Ukrajna elfogad egy rossz területi megoldást, akkor minden másról már nélkülünk fognak dönteni”
– vélekedett.
Azt is hangsúlyozta, hogy Ukrajna nem fogja megszegni a megállapodásokat, ha valódi biztonsági garanciákat kap, és ténylegesen tűzszünet lesz.
Az elnök kitért arra, hogy nehéz helyzet esetén Ukrajnának készen kell állnia arra, hogy 2 milliárd dollár értékben szerezzen be gázt. „A szükséges összegek egy részét már megtaláltuk. Norvégia 100 millió dolláros támogatást nyújtott, és januárban újabb részletet fog folyósítani. Néhány más ország is biztosít megfelelő támogatásokat. Megállapodásunk van a hazai bankjainkkal is. Vagyis megvan az elképzelésünk arról, honnan szerezzük meg a pénzt, és az is világos, honnan tudunk gázt beszerezni” – mondta.
Szavai szerint Julija Szviridenko miniszterelnök kedvező megállapodásokat kötött Szlovákiával, míg Szvitlana Hrincsuk energiaügyi miniszter az Egyesült Államok energetikai vállalataival egyeztetett.
(MTI)
Nyitókép: TOM BRENNER / AFP
Ezt is ajánljuk a témában
Ukrajnában bármi megtörténhet – az állam egyre kevésbé képes kontrollálni a területét.
Ezt is ajánljuk a témában
Egy fontos jogot megtagadnának Ukrajnától, hátha így Magyarország nagyobb kedvvel engedi be őket az EU-ba.